fbpx

Válasz / Barcza Horváth József – The Sky Beyond The Glass

2022. augusztus 13.

Nagyon távolra kerültünk azoktól az időktől, amikor még nem jelentett különösebb nehézséget annak a meghatározása, hogy mi is a jazz tulajdonképpen. Adottak voltak a bevett ritmikai képletek, adott volt a kompozíciók szerkezete és egy kvartett, de egy nagyzenekar megszólalása is teljesen tipikus volt. Létezett néhány kivétel, de ezeket jól ismerte minden rajongó.

Barcza Horváth József – The Sky Beyond The Glass

A korábbi, kvázi egyértelműséget azonban már az 1970-es évektől fogva kezdte felváltani egy új, mondhatni merész fejlődéstörténeti szakasz a műfaj életében, amit sokak véleménye szerint Miles Davis nyitott meg „In a Silent Way” című lemezével. Innen kezdve nemcsak a ritmus és a rögtönzés volt fontos a jazzben, de immár az adott zene összehatása, soundja is.

Hát éppen ez az összhatás az, ami elsőre megragadja a hallgatót Barcza Horváth József „The Sky Beyond The Glass” című felvétele kapcsán. Nem CD-ről van szó, ezt a tíz kompozícióból álló anyagot már csak digitális formában adta ki a Fonó.

Nincs értelme most itt névsorolvasást tartani, Oláh Kálmántól kezdve Dés Andrásig és Lukács Miklósig bezárólag népes társaság, egyfajta baráti kompánia működik közre Barcza Horváth „lemezén”. Nehéz hová tenni ezt az anyagot, hiszen kétségtelenül olyan, mint egy összefoglaló jellegű, enciklopédikus mű. Sok mindent egyesít magában – a legmagasabb szintézis formájában – mindabból, ami a műfaj elmúlt tíz évét jellemzi. A viszonylag rövid, de jól átgondolt és melodikus improvizációkat éppen úgy, mint a szép énekhangot, az elektromos effektusokat és a játékot időnként aláfestő, illetve kiegészítő vonós zenekari hatásokat. Rögtön kitűnik, hogy milyen érett módon tartja kezében a zenei folyamatokat, és milyen meghatározó módon irányítja az együttest Barcza Horváth József, ha már párhuzamokat akarunk keresni, akkor ebben a tekintetben leginkább a szintén zenekarvezető bőgős, Charles Mingus jut az ember eszébe nagy hirtelen.

Visszafogott zene ez, nagyobb dinamikai hatások nélkül, de rendkívül kidolgozott sounddal. Az általában rövidre fogott rögtönzések sem törnek ki ebből a keretből, ide értve Barcza Horváth gyakori basszus improvizációit is. Talán nem is olyan nagy tévedés ezt az anyagot úgy azonosítani, mint olyan felvételt, amely a skandináv jazz világa felé gravitál, bár nem ugyanolyan. Nyugodt, kissé filozofikus atmoszféra jellemzi az anyagot, ahol a „csendesség” az alkotók talán legalapvetőbb koncepciója volt. Nem ringat el ez a zene, de kétségtelenül befelé fordít, egyfajta utazásra visz pszichénk tekervényes labirintusaiba. Érdekes - és akkor jellemezze ez ennek a felvételnek a méltóságteljes erejét -, de ezt a hatást nem tudja kikerülni a hallgató. Valamit mindig mondani kell a végére, valami súlyosat – amit nem mellesleg vörös faroknak nevez az újságírói szakma -, de ezt a lemezt alapvetően igencsak zaklatott világunk eseményei és viszonyai szülték. Azaz ezekre a viszonyokra adott válasz ez az anyag. Még akkor is, ha Barcza Horváth József talán nem is gondolt semmi ilyesmire, egyszerűen csak egy érdekes „lemezt” akart készíteni.   

 

 Fonó Records, 2022

  1. Ancient Woodland
  2. Incomplete Message
  3. Rite of Rain
  4. Turning West – Alone
  5. Fairwell to he Camp
  6. Elment a két lány
  7. Portugal
  8. Melancholic Idea
  9. Night ont he Island
  10. The Sky Beyond the Glass

 

Közreműködnek:

Jozsef Horvath Barcza - Double Bass, 6-string Electric Bass, Sound Design, Drum Programming, Synth Sequencing, Keyboards, Piano
Kalman Olah Jr. - Soprano Saxophone (tracks: 5,8), Alto Saxophone (track: 9), Tenor Saxophone (track: 4)
Balázs Pecze - Trumpet (tracks: 1,7,9), Flugelhorn (tracks: 7,9)
Nikoletta Szőke - Vocals (tracks: 2,6)
Miklos Lukacs - Cimbalom (track: 7)
Kalman Olah - Piano (track: 4), Electric Piano (tracks: 4,9)
Gabor Cseke - Piano (tracks: 6,10)
Nandor Veisz - Vibraphone (tracks: 2,4,9), Marimba (tracks: 1,5,9) Glockenspiel (tracks: 2,9)
Andras Des - Percussion (all tracks except track 3)
Ferenc Bango - Violin (tracks: 2,4,,9,10)
Sandor Kertesz - Viola (tracks: 2,4,,9,10)

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
23
Dátum : 2024. márc. 23.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005