fbpx

Az International Jazz Platform a nehézségek ellenére elindítja 9. kreatív jazz workshopját Łódźban.

Az erdélyi kvartett már a második lemezével rukkol elő május 7-én, pénteken. Karácsonykor karitatív koncerttel hívták fel a figyelmet az állami gondozott, fiatal tehetséges zenészekre. Még a pandémia előtt sikerült fellépniük a Budapest Jazz Clubban, ahol telt házas koncertet adtak Barabás Lőrinccel. Nem véletlenül vele, mert fúziós jazzt játszanak, dalaik dallamosak, friss hangzásúak és jó kis groove-okat hallhatunk.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik? 

A JaTaKuCs önképzőkör tagjai kilépnek a [valaha] füstös jazzklubok akolmelegéből, és operettszínházba merészkednek, a ruhatárban hagyva előítéleteiket. Lengyel Emese kalauzolja a társaságot a két világháború közötti időszakra fókuszálva, előadásának címe: Az operett műfaji kanonizációjának problémái.

Élő, élő, élő koncertek, ahol nincs stream, nincs ’megszakadt az adás’, nincs ’nem látom rendesen a zenekart’, nincs ’jaj de rossz a hang’. De van élő muzsika, testet, lelket átjáró zene, taps, ujjongás, bekiabálás, -fütyülés, képernyő nélkül, elérhető közelségben. Vannak finom italok, vannak ínycsiklandó, ellenállhatatlan, falnivaló ételek.

Ötven évvel az első után, az interneten már forgalmazzák az ikonikus énekesnő második életrajzi filmjét Andra Day-jel a címszerepben. A jazzkedvelők nagy vonalakban bizonyára ismerik a történetet: prostituált édesanya serdülőkorban megerőszakolt lánya, aki egy ideig maga is gyakorolja anyja mesterségét, majd a zeneileg iskolázatlan énekesnő berobban a jazz színtérre, hatalmas sikert arat, de magánélete kaotikus, élősködő és erőszakos férfiak áldozata, a kábítószerek és az ital rabja, megjárja a börtönt, megindul lefelé a lejtőn, majd élete utolsó napjaiban kórházi ágyában tartóztatják le az FBI kábítószer-ellenes osztályának ügynökei.

Az alapítvány a magyar-lengyel zenei összefogásban, kooperációban megvalósuló zenei művek, albumok támogatására írt ki pályázatot. Idén 14 pályázat kapott több mint 25 millió forintos támogatást, köztük jazz-zenészek is. Céljuk, hogy minél több együttműködés és barátság alakuljon ki a zene által is a két nép között.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban a Nemzetközi Jazznapon április 30-án, PÉNTEKEN 19:50 órai kezdettel bemutatja ONLINE koncert:  Borbély-Dresch Quartet

Az International Jazz Day közel 200 országra kiterjedő rendezvénysorozata tíz éves évfordulóját ünnepli a napokban. Magyarország Nemzetközi Jazznap névvel csatlakozott az UNESCO kezdeményezésére bejegyzett a világnaphoz. Az előző évekhez képest, a tavaly kirobbant pandémia miatt idén is online térbe szorultak a koncertek, a kiállítások, a filmvetítések és a közönség előtt tartandó egyéb rendezvények. Nagykanizsán a Kanizsai Kulturális Központ a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően a Gayer Mátyás-Hofecker Dániel duó koncertjével kapcsolódott a jeles eseményhez. A Youtube-on és a Facebook-on elérhető koncertet április 29-én este láthatták a műfaj iránt érdeklődők.

Április 30-án 21.00 órától a Nemzetközi Jazznap alkalmából Geröly Tamás (ütőhangszerek) és Tóth Viktor (fúvós hangszerek) lép fel együtt a Fonó Tavasz online sorozatában. A Nemzetközi Jazznaphoz a Fonó minden évben csatlakozik egy – a hagyományok szerint ingyenes – koncerttel, melyet idén minden helyszín online rendez meg.

In the middle of the celebration of the International Jazz Day, there will be a memorial concert to Wes Montgomery. István Gyárfás, Ádám Bögöthy and Billy Prim will remember through music to the guitarist-composer Wes Montgomery who died 53 years ago. The streaming starts on the 29th of April at 18:00 CET from iF.

The 8-year-old Hungarian initiative to organise free concerts on the occasion of the International Jazz Day is also bound to stay online, just like last year. But it has never given up its original aim: to win new audiences for jazz, this year again aided by subsidies coming from the National Cultural Fund, NKA. 

Az indok mindenki előtt világos. A pandémia nem ölheti meg a zenét. A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu két szempontból is újító nemzetközi viszonylatban. Egyrészt immár nyolc éve ingyenes koncertek keretében népszerűsíti a műfajt, másrészt pedig az idén nem csak magán a Nemzetközi Jazznapon, április 30-án, hanem már a megelőző két nap is felvillantja országunk tehetségesnél tehetségesebb zenészeit.  #JAZZDAY

A hazai kezdeményezésű Jazznap-hu, a Nemzetközi Jazznap megünneplésére ingyenesen rendezett események sora a virtuális („villany”) térbe kényszerül, ahogy tavaly is. A nyolc évvel ezelőtti induláskor meghatározott eredeti célját azonban így is megpróbálja teljesíteni, új közönséget igyekszik szerezni a műfajnak az NKA támogatásával.

A szlovákiai Dunaszerdahelyen a DS Jazz Club fiatal jazz-zenészeket mutat be a Jazznapon.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005