fbpx

Elhunyt Roy Haynes 99 éves korában

2024. november 13.

Az egyik legtöbb felvétellel rendelkező, a modern jazzdobolás úttörőjeként számontartott Haynes több, mint 70 éves pályafutása alatt olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Lester Young, Charlie Parker, Stan Getz, Bud Powell, Art Pepper, Freddie Hubbard, Sonny Rollins, de együtt turnézott a csodálatos hangú Sarah Vaughan énekesnővel is.

Roy Hayes elhunyt

A kétszeres Grammy-díjas legendát, aki megkapta 2019-ben a Grammy életműdíjat is, nyolcszor jelölték Grammyre többek közt Chick Coreával és Kenny Barronnal, de McCoy Tynerrel és Gary Burtonnel meg is kapta az elismerést.

Az 1925. március 13-án Boston környékén született Haynes szülei énekeltek, apja pedig orgonált templomban. Először hegedülni tanult, majd a dob felé fordult. Rövid ideig tanult csak a Bostoni Konzervatóriumban, többnyire önmagát képezte. 1942-ben kezdett el dolgozni Charlie Christian gitárossal, majd 45-ben már a New York-i Savoy-ban dobolt Luis Russell zenekarában.

Sokoldalúságának és tehetségének hála, rengeteg helyre hívták. Épp akkor érkezett New Yorkba, mikor a bebop előretört, a fő jazz dialektussá vált, ő pedig mindig meg akart újulni, kereste az új impulzusokat, így azok közé tartozott, aki a bebop dobolást előrevitték. Nála az a kérdés, hogy kivel nem játszott együtt, mert hihetetlenül sok híres zenésszel zenélt az élete során:

Haynes 1947-től 1949-ig Lester Young dobosa volt, '49-ben Bud Powellel és Miles Davis-szel dolgozott, 1949-től 1953-ig Charlie Parker választott dobosa, 1954-től 1959-ig bejárta a világot Sarah Vaughannel, sokszor játszott Thelonious Monkkal az 50-es évek végén, Billy Holiday-jel 1959-ben. Eric Dolphy-vel nyolc lemezt készített 1960-61-ben, 1961 és 1965 között együtt dolgozott Stan Getz-cel, 1963 és 65 között a John Coltrane Quartettel, 1967-1968 között Gary Burtonnal játszott, és 1968-tól megszakításokkal együttműködött Chick Coreával, a 90-es években pedig Pat Metheny-vel. A 90-es évek végén triót alapított, amelyben Danilo Perez zongorázott és John Pattitucci bőgőzött.
Az '50-es évek végétől a 2010-es évekig aktív zenekarvezető volt, rengeteg lemezen dobolt ebben az időszakban. Nála nem volt probléma, akár New Orleans-i zene, a swing, a bebop, a fúziós, a modális jazz, az avantgarde, a jazz-rock zenében is otthon érezte magát.

Fia, Graham Haynes híres kornettista, trombitás, unokája pedig a Grammy-díjas Marcus Gilmore dobos, aki Chick Corea egyik utolsó fellépésén Budapesten járt.

Kevesek egyike volt, aki nem drogozott, a ruhák megszállottja volt, többször választották a legjobban öltözött férfinak Miles Davis és Clark Gable mellett.
Azt mondták róla, hogy ha ő játszott a ritmusszekcióban, biztos alapja volt a zenekarnak, Mingus pedig azt mondta egyszer, hogy nem mindig az ütemet játssza, hanem azt javasolja.

2024. november 12-én otthonában, Long Island-en hunyt el rövid betegség után.

 

 Fotó: YT

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005