fbpx

„Ha a Blaha Lujza téren leültetnénk, többszáz ember venné körül és 3 órán keresztül hallgatná” - interjú Tóth Viktorral

2024. április 26.

Tóth Viktor szaxofonos szólóban, duóban, kisebb formációval, nagyobb formációval játszik folyamatosan hol itthon, hol külföldön. A Jazzfest Budapesten Hamid Drake-kel és Pasquale Mirraval lép fel.

Tóth Viktor koncert

Május 1-jén a Jazzfest Budapesten lesznek különleges alkalmai, ahol különböző egyéniségét tudja megmutatni. Az egyik koncertje az amerikai Hamid Drake ütőssel lesz, akivel még a kétezres évek közepén több albumot is rögzítettek az ősszel elhunyt Szandai Mátyással közösen. Erről, a Szandai Mátyás emlékére tervezett lengyel koncertjéről és a mesterséges intelligenciáról is kérdeztem.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Még mielőtt a Jazzfesten fellépsz, tudom, hogy lesz egy szomorú aktualitású koncerted is Lengyelországban. Mesélnél kicsit erről?
  • Tóth Viktor: 15 éve Piotr Wojtasik lengyel-amerikai jazz együttesének a tagja vagyok, rendszeresen játszom a lengyelek legnagyobb jazz fesztiváljain. Persze többnyire a lengyelek egyik legnagyobb trombitás mesterével Piotrral szerepeltem. 

    Most a saját csapatommal, saját zenémmel kaptam meghívást a híres neves Wroclawi Jazz Nad Odra fesztiválra, amelyik 60. születésnapját ünnepli – 60 éve folyamatosan működik. 1964-ben Dizzy Gillespie nyitotta meg. És most abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy ezt a születésnapi fesztivált az én Trióm zárhatja a nagyszínpadon. Erre a koncertre régi mesteremet és barátomat Hamid Drake-et és Szandai Matyi barátomat kértem fel, akikkel 20 éve játszunk együtt. 
    Matyi közben elment. Nagyon nagy tragédia ez a hazai jazz szakmának és a nemzetközinek is, de főként a barátainak felfoghatatlan ez a veszteség.

    Amikor megtudtam Matyi halálát, én tudattam Hamiddal barátunk elvesztését… Aztán csak ültem magamban, hogy mi lesz ezzel a fontos koncerttel… Így semmi.
    Később úgy döntöttem, hogy csináljuk meg ezt a koncertet más bőgőssel, Matyi emlékére. A zene, amit komponáltam és amit játszottunk azelőtt is, éppen hogy az életről szólt, a pozitív energiákról, az új pillanatba való folytonos újjászületésről… Így tovább kell folytatnunk. És az jutott eszembe, hogy Matyi helyére nem egy, hanem két bőgőst fogok hívni. Így került a zenekarba Orbán György, aki ugye nagyon régi zenésztársam, barátom és Chris Jennings kanadai bőgősfenomén. Így egy teljesen speciális quartet felállással fogunk fellépni: két nagybőgő, dob, alto - Tóth Viktor Drum and Bassss néven.

  • Irk Réka / Jazz.hu: Budapesten több koncerted is lesz. Az egyik gyerekeknek szól – május 1-jén az Eötvös 10-ben, 10 órai kezdettel. Miben más megszólítani kicsiket, ráadásul a figyelmet fenntartani?
  • Tóth Viktor: A gyerekek a legjobb közönség. Sokkal nyitottabbak, mint a felnőttek, sokkal jobb a humorérzékük, sokkal tisztábbak és sokkal jobban a jelen pillanatban vannak. Ha vannak. Dehát a művészetnek és a művésznek az a feladata, hogy a közönséget a jelen pillanatba vonja, egy olyan világba, ami kiszakítja őket a mindennapokból – egy olyanba, ahol minden lehetséges.

Tóth Viktor koncert

  • Irk Réka / Jazz.hu: Ugyancsak május 1-jén lesz a feljebb említett Hamid Drake-kel és egy olasz vibrafonossal közös fellépésetek. Játszottatok már trióban együtt. Mit kell tudniuk az olvasóinknak a két zenészről? Mire számítsanak a koncerteteken?
  • Tóth Viktor: 10 évvel ezelőtt egy olasz turnéra a Hamid Drake, Szandai Matyi és jómagam triója quartetté bővült Pasqualeval a kiváló vibrafonossal. Nagyszerű zenét hoztunk létre. 
    Kleb Attila, a Jazzfest Bp. fesztiváligazgatója szerette volna újraéleszteni ezt quartetet és meghívott minket. 
    Matyi ezen a koncerten sem tud ott lenni, ezért a bőgős poszton itt is Orbán György fogja a helyét betölteni.

    A Climbing with Mountains, a Tartim, és a LAMU lemezem anyagát fogjuk játszani, de az este először felcsendül Matyinak írt kompozícióm is „Old Brother” címmel.

    Akik nem hallották még Hamid játékát, nekik szeretettel ajánlom őt meghallgatásra - aki a világ egyik legkülönlegesebb dobosa… Annak a spirituális töltetű fekete hagyományvonalak töretlen követője, amit a John Coltrane Quartet, Pharoah Sanders, Ornette Coleman neve fémjelez. Ő maga Don Cherry zenekarában, Pharoah Sandersében, Archie Sheppében, a David Murray Quartetben évtizedekig játszott. Egy hihetetlen előadó és az, ahogy dobol, az csak egy részletkérdés. Egy fényes ember, akit hogyha a Blaha Lujza téren leültetnénk egy szál dobbal játszani, akkor többszáz ember venné körül és 3 órán keresztül hallgatná. :)
    Május 1. 21:00 // Trafó - HAMID DRAKE | PASQUALE MIRRA | TÓTH VIKTOR | ORBÁN GYÖRGY
    Hamid Drake – dobok, Pasquale Mirra  – vibrafon, Tóth Viktor – szaxofon, Orbán György – bőgő

  • Irk Réka / Jazz.hu: Nem koncert, amiről kérdezni szeretnélek, de láttam, hogy a mesterséges intelligenciáról beszéltél egy rendezvényen. Zenészként hogyan látod a jövőt az MI-vel? Mire tudod használni és mire nem szabadna használni? Azt mennyire érzed problémának, hogy a Spotify most készíti azt a programját, helyesebben már a jogi részét intézik, amivel majd bármelyik előfizető maga tud az MI segítségével kivágni egy-egy kedvenc dalából részletet és másikkal keverni, így létrehozva egy új dalt?
  • Tóth Viktor: Igen, az Internet Hungary konferenciások arra kértek fel, hogy tartsak előadást az emberiség zenetörténetéről és a kommunikációról, hogy milyen szerepet játszott az emberiség életében a zene. A kérdés az volt, hogy lehet-e pótolni a lelket az MI segítségével. 
    Egyrészt nagyon ijesztő volt szembesülni azzal, hogy a mesterséges intelligenciával mi mindent el lehet készíteni a zenében, a művészethez közeledve. Ijesztő kor elé nézünk.
    Lehet mesterséges intelligenciával műalkotást létrehozni, lehet jazzt játszani, lehet mindent.
    Csak nem érdemes. Mert pont a lényeg hiányzik: az egyéniség, a lélek, az Istentől való gondolkodás, az életigenlés. 

    A mesterséges intelligencia a meglévőből dolgozik. Azt veszi alapul, ami már volt. Meg tippelget. A művészet pedig pont a művész teljesen egyedülálló egyéniségéről szól, hogy az adott lélek hogyan látja másként és rakja össze másként a szívébe szűrődő elemeket.

    Ezek a nem várt fordulatok, ”hibák a rendszerben”, teljesen új és egyéni látásmódok által van Mozartunk, Bachunk, Ravelunk, Picassonk Stravinszkij-ünk, Parkerunk, Coltrane-ünk, Hamidunk vagy Dreschünk.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Lesznek még májusban koncertjeid?
  • Tóth Viktor: Szeretettel várok mindenkit május 10-ére a nagyon intim hangulatú Jedermannba, ahol legújabb formációmmal a Skylark Metropolitannel fogunk koncertezni.

 

 

 

 Fotó: Jazzfest Budapest

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005