fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával foglalkoznak, beszámolók, ajánlók jelennek meg, ami nem blogként, hanem jazzről szóló szakmai hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot. 2024-ben a Magyar Jazz Szövetség neki ítélte oda a Pernye András-díjat.

Jazz nad Odra Lengyelország leghíresebb jazzfesztiválja, épp idén 55 éves. Az 1964 óta működő fesztivál csak kétszer nem került megrendezésre, 1988-ban és 1990-ben. Emiatt a fesztivál miatt indult el több városban is jazzfesztivál Lengyelországban: Poznańban, Gdańskban, Toruńban. Ahogy nálunk, úgy Lengyelországban sem nézték jó szemmel a kommunista vezetők a jazz térhódítását, de a sikernek, a népszerűségnek köszönhetően, utat tört magának.

Gozsdu udvarban időnként volt jazz esemény, de azért nem volt eddig mindennapos ennek a műfajnak a bemutatása. A szervezőt, Jáger Bandit kérdeztem, miért pont erre a helyszínre esett a választásuk.
A rossz idő miatt elhalsztják a fesztivált. Június 4-én és 5-én rendezik meg a fesztivált kicsit módosított programmal.

A több mint 10 éve működő Háló Jazz Klub elért a 100. koncertjéhez 2019. május 14-én. A klub általában minden hónap második keddjén várja a jazzkedvelőket, újabban a Háló Közösségi és Kulturális Központban (rövid nevén az S4-ben) a Semmelweis u. 4.-ben.

A Budapest Fővárosi Önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával  a tavalyi év után, idén is megrendezésre kerül a Kávéházak Éjszakája május 17-én pénteken, ami tavaly 4000 érdeklődőt vonzott. Fő céljuk, hogy felelevenítsék és népszerűsítsék a mára feledésben lévő budapesti kávéházi kultúrát, hogy egy éjszaka erejéig megmutassák Budapest ékköveit és azt, hogy milyen szórakozást nyújtanak ezek a helyszínek. Mi elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hol lehet majd jazz zenét hallgatni ezen az estén, amikor minden koncert ingyenes.

Április 29-én jazzversenyt rendeztek az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolában.

Barabás Lőrinc művész családba született, de ő nem a képzőművészetet, hanem a zeneművészetet választotta és ebben tud kiteljesedni, kreativitását szerencsére ebben a művészeti ágban éli meg. A trombitás-zeneszerző fiatal kora ellenére jól ismert alakja a magyar jazz világának, de sűrűn megfordul európai és amerikai jazz klubokban is.

Pleszkán Frigyes, a nyolc éve elhunyt zongorista őstehetség emlékére hirdet versenyt a Magyar Jazz Szövetség, Monor Város Önkormányzata és a Monori Vigadó Nonprofit Kft.

A Harmónia Műhely Alapítvány célul tűzte ki magának, hogy fiatal tehetségeket is bemutasson a Budapest Jazz Clubbal közösen rendezett koncerteken. Negyedévente van lehetőségük általában a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói közül egy-két zenekarnak bemutatkoznia a közönségnek. Ez a lehetőség igen jelentős, mivel általában telt ház fogadja a fellépőket.

A Csillagvizsgálóban mindig egy fiatal tehetségnek adunk bemutatkozási lehetőséget.
 Sebestyén Patrikot februárban választották Az év fiatal jazz-zenészének, mégpedig a közönségszavazatok alapján. A versenyen már kitűnt azzal a fiatal trombitás, hogy talán ő működött legjobban együtt a zenekarral, sőt Elek Istvánnal külön duót is játszottak.

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005