fbpx

Somogyvári Péter

A közösségi médiákban vasárnap az esti órákban kezdett terjedni a hír a világ legjobb ütőhangszeresei közé sorolt Zakir Hussain haláláról. Valamivel később húga, Aulia Khursheed több fórumon is megjelent közleményében olvashattuk, hogy bár bátyja egy San Franciscó-i kórház intenzív osztályán továbbra is nagyon-nagyon kritikus állapotban, de még életben van, és arra kérte az embereket, hogy imádkozzanak bátyjáért ebben a nehéz időszakban. Azt is hozzátette, ha bármilyen változás történik állapotában, a család tájékoztatni fogja a sajtót. Itteni idő szerint éjfél körül újabb hír érkezett, a 73 éves Zakir Hussain szervezete feladta a harcot. Halálát egy jelenleg gyógyíthatatlan, a tüdő visszafordíthatatlan hegesedésével járó idiopátiás tüdőfibrózis (IPF), magyarul ismeretlen eredetű tüdőbetegség okozta.

A Jazzfest Budapest szenzációs dupla koncerttel zárta évadját a hónap második vasárnapján. Al Di Meola és Mike Stern sokadszorra is meghódította a közönséget, a szuperhétvégén szombat után vasárnap is megtelt az Erkel nézőtere, igazolva, hogy a ma már nem egyeduralkodó, de a színes jazzpalettán továbbra is méltó helyet elfoglaló, a jazznek rengeteg hívet hozó jazz-rock szerencsére, mit sem vesztve vonzerejéből, ma is életben van.

Pat Metheny októberi szólókoncertje után múlt szombaton is gitáros érkezett a világ elitjéből a JazzFest Budapest meghívására az Erkel Színházba. Al Di Meola az elmúlt években számtalanszor látogatott el hozzánk, legutóbb akusztikus formációjával a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében idén márciusban két estén is fellépett. A több mint öt évtizedes karrierjét megalapozó Electric Bandjével viszont 36 évvel ezelőtt, 1988-ban a szomorú véget ért Budapest Sportcsarnokban láthattuk. „WE ARE BACK!” – hirdették a beharangozókban, és ahogy az várható volt, jóval a koncert előtt a „SOLD OUT!” felirat is megjelent a Fesztivál honlapján. Al Di Meola „The Electric Years” turnéján Eindhoven és Isztanbul után Budapesten színültig megtöltötte az ország legnagyobb, 1819 ülőhellyel rendelkező nézőterét.

Szakcsi Lakatos Béla halálának egyéves évfordulóján, tavaly október 2-án a Budapest Jazz Clubban rendezte első nagyszabású koncertjét a szellemi örökségének ápolását és a jazz népszerűsítését célul tűző, idősebbik fia által alapított, és vele együtt 25 nemzetközi szinten is elismert magyar jazzmuzsikussal létrejött egyesület. A másodikra idén júniusban, a jubileumi kulturális évadát háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelő Várkert Bazárban, a VárkertFeszt művészeti fesztivál zárónapján került sor. A „Sound of Jazz” koncerten többségében szokatlan kombinációkban léptek színpadra az egyesület tagjai, az alkalomra összehozott új formációkban olyanok kerültek össze, akik addig nem, vagy csak ritkán játszottak egymással. A fiatal muzsikusok támogatását és bemutatását is kezdetektől a legfontosabb feladataik közé sorolták, így harmadik, "A magyar jazz generációi” gálakoncertjükön a Budapest Music Center nagytermében az általuk kiválasztott tehetségek kaptak lehetőséget a kibontakozásra és zenei párbeszédre az alapítók idősebb generációjával.

A Budapest Jazz Club műsorszállítói, szponzorai között olykor előforduló napcserék folytán múlt héten a szokásos Jazzpéntek után a szombat is Harmóniás lett. Varga Bendegúz jórészt a több személycsere után átalakult formációjával nagyrészt a 2023 nyarán megjelent második albuma, a „Chasing Your Dreams” anyagából válogatott. A jazzpénteki szombaton a tavalyi lemezen játszott felálláshoz képest egy változás történt, egy ideje már Komjáti Áron gitározik a szerzőként, és a felvételek készítésében is részt vett Fenyvesi Mártont váltva. Májusban a JazzFeszt Budapesten is nagy sikert aratott kvartettben változatlanul a kezdetektől Bendegúzzal játszó Ávéd János szaxofonozott, Bögöthy Ádám bőgőzött, valamint az „All Stars” jelzővel is illethető középgenerációs formáció immár törzsvendégének számító Tzumo Árpád zongorázott.

Vasárnap, a fesztivál zárónapján is kitartóan sütött a nap a délutáni kezdéskor, ki napszemüveggel, ki a sapka simléderével védte szemét a színpadra irányuló sugaraktól. A napsütéses időnek persze mindenki örült, a tér benépesült, és Enyedi Sugárka Latin Jazz Tett zenéje egyből forró hangulatot hozott.

Szombaton valószínű minden eddigi kora délutáni nézőszám rekord már a korainak vélt 16 órás kezdéskor megdőlt. Ehhez persze az előző naphoz hasonlóan kifejezetten kellemes, napsütéses idő mellett az elsőként fellépett, megalakulásától töretlen népszerűségnek örvendő Balázs Elemér Group is jócskán hozzájárult. Előzőleg többen aggódtunk, hogy létrejön-e a várt koncert, mivel jazzberkekben gyorsan terjedt a hír, Elemér kórházba került. Szerencsére a kritikus napokról már ő maga számolhatott be dobjánál ülve a közönségnek, miután a fesztivál szervezőbizottságából a zenészek mellett a sajtó munkatársainak is végig nagy segítséget nyújtó Záhonyi Enikő színpadra szólította a zenekart.

A kulturális és közéleti eseményeknek egyaránt otthont adó Háló 2008-ban indított, és azóta is minden hónap második keddjén rendezett jazzkoncertek száma több mint másfél évtized alatt elérte a 150-et! A havi egy alkalmat és a nyári szüneteket figyelembe véve, ez bizony kalapot lengető teljesítmény. A vezetőség részéről a programot indító Schön György, és a művészeti vezetőnek felkért Deseő Csaba kitartó munkájának köszönhetően a koncertek hűen tükrözték a hazai jazz sokszínűségét. A jubileumot a hagyományokkal szakítva pénteken ünnepelték, de ahogy a Közösségi Központ fennállásának 25. évfordulójára esett 50., majd pár évvel később a 100. rendezvényüket, most is a hagyományokhoz hűen, jazzéletünk jeles előadóiból álló zenekarral. Tony Lakatos szaxofonozott, Szakcsi Jr billentyűs hangszeren játszott, Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, és Éles Máté dobolt.

Józsefváros Önkormányzata 2021 őszén hagyományteremtő szándékkal hívta életre a kerület semmihez nem hasonlító sajátos hangulatát megidéző, zenei világához mélyen kötődő háromnapos jazzfesztivált. Idén immár negyedik alkalommal várták péntektől vasárnapig ingyenes koncertekkel a zenét művelőket és a zenét befogadókat a Rákóczi térre. A csarnok főbejárata mellett, és a csarnok épületében épített színpadon szeptember 20. és 22. között mindennap 16 órától 22 óráig óránként váltották egymást a zenekarok. A változatos műsorkínálatban a jelen és a jövő jazz-zenészei három nap alatt közel húsz koncerten a jazz szinte valamennyi ágából adtak ízelítőt a fesztivál közönségének.

95 éves korában itt hagyta a föld életet a többször Budapesten és más vidéki városban is fellépő szaxofonmester, újító, oktató, hangszerelő, zeneszerző, aki még Dizzy Gillespie-vel, Art Blakey-vel, Art Farmerrel együtt írta a jazz történelmét, de a filmkészítésbe is belekóstolt, és számtalan jazz standard fűződik a nevéhez. Legutóbb 2019-ben járt Budapesten, ahol mesélt is a számok keletkezéséről, sőt jazztörténeti előadást hallgathatott meg a közönség a 90 éves vidám művésztől, amiről Márton Attila írt. Alább Somogyvári Péter 2 évvel ezelőtti Benny Golson születésnapjára írt köszöntését és részletes bemutatását adjuk közre. Az 1958-as ikonikus harlemi fotónak már csak egy élő tanúja maradt, Sonny Rollins, aki egy évvel fiatalabb Golsonnál. (- a szerk.)

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005