Első írásaim a Magyar Ifjúságban és a kanadai Coda c. jazzfolyóiratban jelentek meg. 1977-ben megnyertem a Nemzetközi Jazz Föderáció Jazz Forum c. folyóiratának pályázatát. Állandó munkatársa voltam a MaJazz c. folyóiratnak, jelenleg pedig a Gramofonnak, a Demokratának és a Hegyvidék c. lapnak. Publikáltam még az EMI Hangjegyzet c. periodikájában és az Universal jazzújdonságokat bemutató lapjában is. Jazzadások készítésében közreműködtem a Petőfi-, a Bartók-, a Klub-, a Civil- és a Fiksz-rádióban. A Jazzma.hu internetes honlapon több száz koncerttudósítás és egyéb jazzvonatkozású írás jelent meg tőlem. Hivatásos jazzrajongó címmel jelent meg cikkeim válogatása, és társzerzője voltam Deseő Csaba Kettősfogás c. memoár kötetének. 2017-ben megkaptam a Magyar Jazz Szövetség Pernye András életműdíját.
A zongorista-énekes Patricia Barber intellektuális, lírai zeneművészete, amelyben sötét tónusú, misztikus alt hangja egyedi zongorajátékéval párosulva, külön stílusirányzatot képvisel a jazz világában. Emellett avatott komponista és szövegíró is, aki soha nem kötött kompromisszumokat, mindig saját útját járta.
A nagyon várt dobosok egyike, pedig az utóbbi évtizedekben a dobművészet jeles képviselőinek valóságos dömpingjéről beszélhetünk. A korai időkben a szolgai kísérő szerepre kárhoztatott hangszer merőben új lehetőségeket kapott a műfaj történetének második felében. Nos, ennek a történetnek egyik kiemelkedő képviselője a talán kevésbé „sztárolt”, de annál fontosabb Steve Gadd.
Ha a „jazzstatisztikám” pontos, a kiváló – német neve ellenére – amerikai gitáros immáron nyolcadik alkalommal játszik magyar színpadon. Igaz, hogy korábban a nagy Hammond orgonista, Dr. Lonnie Smith „sideman”-jeként lépett fel Budapesten és vidéken, de öt év elteltével saját együttesével immáron második BJC koncertjére kerül sor november 13-án.
A könnyen megjegyezhető, egy korábbi amerikai elnök nevét viselő afro-amerikai szaxofonos alighanem hangszerének szűkebb elitjébe tartozik. Pedig a sokunk által a legjazzesebb instrumentumként aposztrofált szaxofon-család megszólaltatóinak igazán széles tábora van a műfaj szülőföldjén, de bárhol, ahol jazz szól…
Nem mindennapi élményben volt részük azoknak, akik zsúfolásig megtöltötték a népszerű jazzklubot ezen a nyarat idéző októberi estén. Forró volt a légkör mind fizikailag, mind pedig átvitt értelemben is. Tommy Vig és barátai okozták a „szombati esti lázat” a Ráday utcában.
Az olyan „nagyfogyasztó” jazzrajongók, mint e sorok írója már több, mint hat éve zarándokolnak el minden hónap második keddjén az Opus Jazz Clubba, egy olyan koncert kedvéért, amikor a „Legendás jazzalbumok” sorozat keretében a műfaj történetének legkiemelkedőbb lemezeit „rekonstruálja” a MAO-nak az eredeti felállás szerinti kisegyüttese.
Aki valamennyire is figyelemmel kíséri írásaimat, az megállapíthatta, hogy az Elek kvartett 2015. január 15-ei bemutatkozó koncertje óta számos fellépésükről tudósítottam, mert ez a formáció egyike az általam leginkább kedvelt zenekaroknak.
Az éppen két éve, hajszál híján 80 évesen elhunyt Hammond orgonista, a Jimmy Smith által a műfajba integrált hangszer egyik ismert mestere volt. Négy alkalommal is „élőben” csodálhattuk meg művészetét: kétszer a fővárosban, kétszer vidéken. Lemezei pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a nem igazán „vájtfülűek” is minőségi muzsikával szórakoztathassák magukat.
Nem mindennapi élményben volt része a közönségnek a BMC zsúfolásig megtelt színháztermében szeptember 26-án, George Gershwin napra pontos 125. születésnapján. Hazánk vezető nagyzenekara, a Modern Art Orchestra az utóbbi évtizedek leghíresebb magyar hangszeres művészével, a tenorszaxofonos Tony Lakatos közreműködésével mutatta be a nagy amerikai komponista Porgy & Bess c. operájának teljes zenei anyagát.
A torinói születésű amerikai jazzdíva nevével és művészetével a század első évtizedének közepén találkoztam először nagy sikerű Easy to Love c. albumának beszerzésével. Akkoriban azt hittem, hogy ő is olyan olasz-amerikai, mint Joe Lovano (és még sokan mások, akik Amerikában születtek), annyira akcentus nélkül énekelte a Nagy Amerikai Daloskönyv legjobb darabjait, olyan muzsikusokkal a háttérben, mint Gerald Clayton vagy James Moody…