fbpx

Eger – bárzene és fesztivál

2021. július 10.

Bárzenész verseny lesz Egerben július 12-én.

Trilla elnevezésű versenyre márciusban lehetett jelentkezni, amelyet a Magyar Jazz Szövetség is támogat. Bár a bárzenész nem jazz-zenész, de sok jazz-zenész dolgozik bárzenészként. A verseny zsűrijében is szerepel egy jazz-zenész, Balogh Zoltán zongorista, aki Montreux-i  versenyen harmadik díjat nyert 2009-ben. A zongoristát a fesztiválon több zenekarban is majd meg lehet hallgatni.
A verseny helyszíne a Kis Dobó tér (eső esetén a zeneiskola), ahol 19 órakor kezdődik a vetélkedés. Másnap 18 órakor adják át a díjakat.

A versenyt fesztivál öleli körbe, ahol jazz-zenekarok is fellépnek. Első nap Révész Richárd latin triója ad koncertet a Kis Dobó téren 18 órakor.

Július 13-án a Fool Moon acapella együttes a nemrég elhunyt kiváló jazzénekes, Winand Gábor emlékére ad koncertet a Kis Dobó téren 20 órakor. 21 órától pedig a Finucci Bross Quartet koncertjét hallgathatja meg a közönség.

A további két nap a sanzontól a csárdásig és az örökzöld tánczenéig, mindenféle stílusú zene hallható lesz az egri téren.

Július 16-án a Molnár Dixiland Band zárja a fesztivált 19 órakor.

 

 

 

Fotó: MJSZ

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005