fbpx

Fiatalok figyelem! Verseny

2025. március 07.

A Magyar Jazz Szövetség jazzbasszusgitár versenyt hirdetett.

Dandó basszusgitár verseny

Dandó Péter Jazz Basszusgitárversenyt rendeznek március 31-én. 30 év alatti zenészeket várnak a versenyre, amelynek az első helyezettje bruttó 700.000 Ft-ot vehet át.

Dandó Péter a hazai zenei élet egyik megatározó basszusgitárosa, muzsikusa volt. Itthon ő volt az egyik első képviselője a Jaco Pastorius által elindított modern jazz basszusgitár stílusnak. Már egész fiatalon a ’70-es évektől kezdve neves zenekarokban játszott. Tagja volt a mára már legendássá vált Theatrum együttesnek is, ahonnan rengeteg, később nagy karriert befutó zenész került ki. Alapító tagja volt a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb fúziós jazz együttesének, a Staurnusnak is. A jazz mellett rengeteg magas színvonalú pop produkcióban is részt vett. Zenei karrierje mellett keresett hangmérnök is volt. A verseny védnöke idősebb fia, a kiváló gitáros, Dandó Zoltán, aki édesapjához hasonlóan a magyar zenei élet egyik legfoglalkoztatottabb muzsikusa és hangmérnöke. Ezzel a versennyel Dandó Péter emléke és munkássága előtt tisztegünk, aki 1997-ben, mindössze 45 évesen hunyt el.

 

A jelentkezés ingyenes, de a rövid szakmai életrajz mellett három Youtube videót kell beküldeni, amelyek közül az egyik up tempójú, a másik funk vagy latin ritmusú és egy ballada jellegű szólódarabot.

Cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A zsűri elnöke: Lattmann Béla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének tanszékvezető basszusgitártanára.

A zsűri további tagjai:

Borlai Gergő, Horváth Plutó József 

Jelentkezési határidő: 2025. március 15. éjfél

 

A döntőben két darabot kell bemutatniuk a versenyzőknek. A kísérő zenekar számára a versenyzőknek kell biztosítaniuk nyomtatott, jól olvasható kottákat.

Kísérőzenekar:
Kaszás Péter – dob
Tálas Áron – zongora
Zsemlye Sándor – szaxofon

 

 

Fotó: MJSZ

 

 

1% Köszönjük, ha az SZJA 1%-át a Jazzponthu Kulturális Alapítvány részére ajánlja fel!
Jazzponthu Kulturális Alapítvány (adószám: 19345684-1-43)

Pontos leírást ITT talál.

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
15
16
17
23
24
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005