Az olasz muzsikus nehezebb fába vágta a fejszéjét, mintha valamelyik kedves klasszikus zeneszerzője előtt hajtott volna fejet új hangszereléseivel. Inkább választotta a funkcionalista zenék mesterét, akinek filmzenéit, kiváltképp egyes Hitchcock-darabokban való művészi közreműködését gyermekkora óta szereti.
Meglepően kevés jazz-zenész merít ihletet filmzenékből, különösen, ha az alapanyag viszonylag nehezebben megközelíthető/megmunkálható. Mint amilyenek Herrmann muzsikái. Carla Marciano érdeme, hogy immár a filmzene-történet e halhatatlanjának műve is megszólalhat jazzidiómában.
Mint ismeretes, Herrmann jó néhány nagy (és kevésbé nagy) rendező mellett vállalt munkát - Az aranypolgár (Welles), A félelem foka (J. Lee Thompson), 451° Fahrenheit (Truffaut), Taxisofőr (Scorsese) stb., de munkásságának tisztelői mégis elsősorban a Hitchcock-filmekhez írt művei miatt emlékeznek rá. Az angol/amerikai rendező ötvenhárom filmje közül nyolchoz írt zenét Herrmann, ezek közül az első az 1955-ös Bajok Harryvel volt, az utolsó pedig a Marnie (1964). A Marnie-téma több mint tízperces változatban Marciano lemezén is hallható.
A szaxofonos témaválasztása annál is érdekesebb és vakmerőbb, mivel Herrmann zenéi megosztják a Hitchcock-rajongókat: akad filmtörténész, aki ellenérzéseit fogalmazza meg, midőn a komponistáról ír. E nézet szerint a Hitchcock- filmzenék szinte belekényszerítik a hallgatót egy világba, melyet nem akar megismerni, s olyan eszközökkel, melyek idegenek és zavarók az ártatlan mozinéző számára: idegesítő hangeffektusokkal vannak e zenék megtűzdelve, amikkel felesleges feszültséget keltenek a szórakozni vágyó publikumban. Érdekes példája ennek a Psycho előjátéka (mely ugyancsak megszólal az olasz lemezen): Herrmann itt zenéje mániákus izgatottságával előreutal a film történéseire (hozzátehetjük: a kamera nemkülönben), holott a képsorokon még nyoma sincs mindannak, amiről a film híressé vált. Más szóval: Herrmann itt suspence-zenét komponált, mely megelőlegezi a filmes suspence-érzést.
Carla Marciano tálalása drámaiságban is követi a zeneszerzőt. Az említett témákon kívül ugyanezt a minőséget halljuk a Szédülés (1958) zenéjében is, egy különleges szerelmi történet hangzó kíséretében, mely finoman visszautal a Trisztán és Izolda Liebestod-jelenetére.
A Hitchcock-témákhoz tematikusan jól kapcsolódik a Taxisofőr átirata, valamint a szaxofonos saját kompozíciója filmélményeiről (From „Marnie” to „Twisted Nerve”). Az anyagot egy John Williams-hommage zárja, melyet a kvartett zongoristája, Alessandro La Corte arranzsált a Harry Potter egyik témájából.
A gyakran érzelmileg túlfűtöttnek ható alapanyag némi szaggatottságot kölcsönöz a lemeznek, ami újdonság a változatlan felállású kvartett korábbi albumaihoz képest. Carla Marciano játéka viszont változatlanul érett és színdús, öröm hallgatni, akárcsak az értő kísértetet.
Challenge, 2019
- Theme from “Taxi Driver” (Betsy’s Theme)
- Theme from “Marnie” (Prelude)
- From “Marnie” to “Twisted Nerve”
- Theme from “Twisted Nerve” (Theme & Variations)
- Theme from “Psycho” (Prelude)
- Theme from “Vertigo' (Prelude)
- Theme from “Vertigo' (Scene d'Amour)
- Theme from “Harry Potter” (Hedwig’s Theme)
Közreműködnek:
Carla Marciano - szaxofon
Alessandro La Corte - zongora
Aldo Vigorito - bőgő
Gaetano Fasano - dob