fbpx

Harmónia Jazzműhely bemutatja: Hajdu Klára Quartet lemezbemutató koncert

2020. október 21.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban október 23-án, PÉNTEKEN 20 órai kezdettel bemutatja: Hajdu Klára Quartet lemezbemutató

Hajdu Klárát a hazai jazzközönség jól ismeri, hiszen 2004-től majdnem egy évtizeden át volt női énekese az ország egyik legnépszerűbb jazz-zenekarának, a Balázs Elemér Groupnak. Ezzel a formációval két aranylemezt, illetve Fonogram-díjat tudhat magáénak, valamint teltházas koncerteket itthon, Európa, az Egyesült Államok és Kanada több nagyvárosában.

Saját együttesét, a Hajdu Klára Quartetet 10 éve alapította, mely megújult felállásban 2013-ban jelentette meg első albumát "Come with me" címmel, rajta saját szerzeményeik mellett kortárs jazz darabok, örökzöldek és népdalok feldolgozásaival.

A Hajdu Klára Quartet 2015 decemberében mutatta be teltház előtt "Plays Standards Dedicated to Chet Baker" című lemezét, amellyel a legendás jazztrombitás emlékének adóznak. A korongon Chet Baker kompozícióit, és az általa híressé lett jazz-örökzöldeket dolgozták fel saját stílusukban a nagyszerű hazai trombitás, Fekete-Kovács Kornél közreműködésével.
A szakma "Az év hazai jazz albuma" kategóriában Fonogram-díjra jelölte az albumot 2017 elején. 2019-ben, angol zenészekkel elsöprő sikert aratott a legendás londoni 606 Clubban.

Ezen az estén legújabb albumukat mutatják be, a ‘Journey’ címre hallgató frissen elkészült lemezüket.

HAJDU KLÁRA - ének
CSEKE GÁBOR - zongora
SOÓS MÁRTON - nagybőgő
RICHTER AMBRUS - dob 

Ilyen zenében lesz részük:

 

Kapcsolódó cikk: https://magyarjazz.hu/programajanlok/727-journey-interju-hajdu-klaraval

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005