Abban a pillanatban, megjósolhatatlan csend támadt minden kottában, minden dallamban, minden koncertteremben. Eleinte senki sem értette ennek a hirtelen hallgatásnak az okát, de amikor az összes internetes portálon betört a Hír, mindenki megértette, hogy mi történt. A zene éppen most veszített egy óriást. A Jazz elvesztette az egyik legnagyobb dallammesterét.
Én Elsa Valle úgy éreztem, hogy a világom összeomlott, épp most veszítettem el a férjemet, a legjobb barátomat, a segítőmet, a másik felemet, a lelki társamat; úgy éreztem, meghalok. Ő volt a legnagyobb, legszebb és legértékesebb ajándék, amit az élet adott nekem.
Nagyon nehéz pillanatok, napok, hónapok, évek jöttek. Nem fogtam fel a veszteséget: az idő és a zene lett a legnagyobb szövetségesem, hogy le tudjam győzni az óriási fájdalmat. Gyászoló lelkem, vér-könnyeket sírt. Szörnyű idők voltak!
Egyik reggel felébredve, úgy éreztem mintha Gábor énekelne. Nem mertem megmozdulni. Lélegzetvisszafojtva feküdtem, nem tudtam, hogy mi történik, nem tudtam, hogy valóság-e a lényem által teremtett epifánia. Eleinte mozdulni sem bírtam. Lefagytam, csak hallgattam, de mégis apránként felmelegedtem és az arcomra a szerelmes költemény mosolya rajzolódott ki. Zokogásom közepette, Én is énekelni kezdtem Vele.
Ez az epifánia, csak azt akarta tudtomra adni, hogy a hercegem Nem halt meg!
Minden dallamban, minden koncerten, a jazz-zenészek minden összejövetelén Él, legyen ez bárhol a világon. Minden előadásomon ott van.
Megértettem, hogy ez a nagyszerű zenész, zeneszerző, kiváló hangszerelő, sokoldalú énekes, soha nem hal meg!
Úgy érzem, hogy amíg Én élek, Ő mindig velem lesz.
Mindig velem lesz, minden projektemben, minden stúdióban.
Az álmaink tovább folytatódnak. Ha valaki nagyon "földi" módon figyelné ezt a történetet, olybá tűnhet, mintha egyéni repülésre vállalkoztam volna, de ez nem így van.
Ott ölel, ahol van, és angyalkendőjében a legnagyobb súlyt tartja, hogy finom szárnyaim sérülés nélkül a lehető legmagasabbra emelhessék repülésemet. Ma, amikor rá gondolok, mosolygok. Minden hajnalban beszélek vele. Mesélek a mindennapi életemről. A projektjeimről. Továbbra is ő a legnagyobb inspiráció számomra.
Számomra örökre Ő lesz az a nagyszerű úriember, aki felemel engem, az értékes ékszert...aki tökéletes eleganciát kölcsönöz nekem, ha például ezt a gondolatot zenére viszzük, továbbra is elhelyezi azt a látványos hangot, azt az akkordot, amitől minden szerzeményem sokkal jobban ragyog. Már nem kérdezem magamtól, hogy mi történt? Miért történt meg!?! Nem keresek válaszokat vagy ilyesmit! Csak Istennek köszönhetem, hogy az ő társaságában írhattam és élhettem életem legszebb lapjait. Csókolom ezt a földet. Magyarországot! Azért főleg, amiért megszülte ezt a nagyszerű embert. Megkérek mindenkit, hogy emlékezzenek rá, de ne sírással, ne szomorúsággal vagy hiányérzettel. Éppen ellenkezőleg! Örömmel!
Zenei öröksége, egyszerűsége, érzelmeinek zenei átadásának módozata volt a legjellemzőbb, melyen keresztül rávilágított arra, hogy hatalmas tehetsége volt. Nem élte az életet egóval vagy arroganciával. Éppen ellenkezőleg, mindig nagyon alázatos és elhivatott volt, akkor is, amikor tudását megosztotta hallgatóival vagy kollégáival.
Winand Gábor minden hangjával és akkordjával kitörölhetetlen nyomot hagyott a zenetörténetben, és olyan zenészgenerációkat jelölt meg, akik ma is az ő nyomdokain járnak.
Köszönjük Elsa Vallenak, hogy megírta ezt a gyönyörű köszöntést! (- a szerk.)
Fotó: Somogyvári Péter