Van egy a stadionok eredményjelzőire hasonlatos számláló a Grammy-díj hivatalos oldalán. Redman azon 0:8-ra áll: nyolcszor jelölték, és egyszer sem kapta meg. Az új album címét, Come What May (Jöjjön, aminek jönnie kell), fogjuk fel önbeteljesítő jóslatnak. Branford Marsalis kilenc év után szánta rá magát, a Joshua Redman Quartet pedig még nem készített stúdióalbumot a 21. században, bár folyamatosan koncerteztek. Jogosan nagy volt tehát a várakozás. A Nonesuch Records adta ki anno a szintén Grammy aspiráns Momentumot, és náluk jelent meg a Compass, a Walking Shadows, a Nearness és a Still Dreaming is. Igazi zászlóshajója ő a kiadónak. (A másik formációja, a James Farm korongjai is náluk jelentek meg.)

A hét kompozícióval egy érett, kreatív zenész pazarul bizonyítja, hogy nem kell szükségszerűen behódolni a modernkori vízözönnek, a lounge-nak a népszerűség érdekében. Esterházy Péter örök érvényű mondása a zenészekre is igaz: „Egy bizonyos szint felett, nem süllyedünk egy bizonyos szint alá”.

A nyitó tétel „Circle of Life” minden fontos aspektust felvonultat. A zongora komótos táncszerű swinges felvezetése után a bőgő és a dob összerak egy struktúrát, amire megérkezik a szaxofonon a dallam. Nem egy kiváló szólistát kísér itt egy zenekar, a húsz éves közös játék olyan empátiát és érzékenységet teremtett köztük, hogy együtt teremtik a zenét. Ez a végtelen fegyelem, a féken tartott ego energiája érződik az „I'll Go Mine” izgalmasan töredezett dallamvezetésén, a kompozíció patikamérlegen kimért arányain. A zongora felrakja a szecessziós kép alaptónusait, a bőgő és a dob odarajzolja az indákat, leveleket, a szaxofon pedig hozzáilleszti a színpompás virágszirmokat. Ez a zene szinte animációs klip után kiált.

A „Come What May” úgy kezdődik, mint egy film noir füstös bárjelenete. Goldberg laza érintésekkel hozza az alapot, szinte csak simogatja a zongora billentyűit, Redman pedig hosszú szellős mondatokban fogalmazza meg a témát. Reuben Rogers bőgőjén reflektál a fő motívumokra. Egy jövőbeni kedvelt standard lehet belőle. Mint minden Redman opus nagyon egyszerűnek tűnik, de rafináltan bonyolult kompozíció. A kételkedőket az ars poeticának is felfogható „How We Do" fogja meggyőzni és az érdekes klezmeres indítással felvezetett „DGAF”, mivel a műhelymunka és a koncepció tökéletes illusztrációja. Egy téma könnyed és virtuóz variációit játsszák el. A „Stagger Bear" blues-os közjáték, amiben ott van a jazz elmúlt száz éve. A „Vast" a korong végén az epilógus. A zongora nyugodtan gördülő futamaira Redman megmutatja, miért nem kell a jazzt félteni. A valódi improvizáció izgalmas ma is, csak született tehetség és komoly rutin kell hozzá. A Come What May Joshua Redman daloskönyve ambiciózus zenészeknek.

Az előbb említett Stones ismert közgazdásza, Keith Richards egyik jól ismert tétele, hogy „You Can't Always Get What You Want”. De ebben nyilvánvalóan tévedett. Hiszen itt van ez a lemez is. Majd 2020. január 27-én a Grammy-díjátadón a többit meglátjuk.

Nonesuch Records, 2019

1. Circle of Life
2. I'll Go Mine
3. Come What May
4. How We Do
5. DGAF
6. Stagger Bear
7. Vast

Közreműködnek:

Joshua Redman – szaxofon

Aaron Goldberg – zongora

Reuben Rogers – bőgő

Gregory Hutchinson – dob

Grammy-díj jelölést kapott az album 2019. november 20-án, mint Best Jazz Instrumental Album: https://magyarjazz.hu/hirarchivum/317-grammy-jelolesek-2020-jazz