Debütáló albumán viszont a hagyományos, akusztikus jazz triót választotta, társai a bőgős Michael Valerio és a dobos Steve Schaeffer. A jazz minden irányzatában otthonosan mozgó Ferrante több évtizednyi tapasztalattal nyilvánvalóan nem esett sok fiatal elsőlemezes hibájába, nem akart stílus kavalkádot, mindent egy lemezbe sűríteni, egy szuszra bemutatni. Elkerülte a mindenből egy kicsit „best of” hangzást, így az „Inflexion” zenéje valóban nagyon személyes és meghitt vallomásként érinti meg hallgatóját. Ferrante életbölcsességének és a témák megközelítési módjának köszönhetően a lemezre került 11 kompozíció annak ellenére egységet alkot, hogy jó néhány több éves eltéréssel íródott, és találhatunk közöttük „klasszikus” standard, és természetesen akusztikus trióra hangszerelt Yellowjakets feldolgozásokat is.
A lemez címe latin eredetű, szövegkörnyezet hiányában jelentése irányt változtat, és különböző, be-, meg-, el-, igekötőkkel a hajlás különböző módjait is jelentheti. A zenei környezetet hallva a „behajlásra”, azaz ez esetben a trió tagjainak évtizedek óta számos kapcsolódási pontban gyökerező barátságára, kölcsönös tiszteletére, egymásra hatására utal. Ugyanis a múlt évezredben, nem sokkal azután, mikor Ferrante 1977-ben Los Angelesbe költözött, Lorraine Feather énekes zenekarában ő és Valerio már egy ideig játszottak együtt. Később útjaik elváltak, de mikor Steve Schaeffer otthoni hangstúdiót épített, és az új cuccok kipróbálásához hangmérnököt és zenészeket keresett, Ferrante egyből kapott az alkalmon, és bőgős barátját is magával hozta, hangmérnöknek pedig az az Aaron Walk jelentkezett, aki társproducerként a most megjelent trió lemezt rögzítette és mixelte. A közös zenélés közben hamar ráéreztek egymás játékára, élményt adott a dallamok együtt formálása. Felvetődött, ebből akár lemez is születhet. Egy jó borhoz hasonlóan érlelték a darabokat, kivárták, amíg letisztultak és felvétel képes állapotba kerültek.
A kifinomult közös munka eredménye már az első, a „Stick-to-it-iveness" Ferrante szerzeménynél megmutatkozik. Eredetiben a Yellowjackets 1998-as „Club Nocturne” lemezén hallható, most az akusztikus trióra átdolgozott változatában Ferrante elegáns zongora futamai hangolnak a zenére, melybe az első percek után halkan beleolvad a bőgő, majd a dob is.
Eredetileg a szintén alaposan áthangszerelt, Martin Luther King egy birminghami (USA) börtönből írt levele ihlette „Network of Mutuality” is a Yellowjackets régebbi, „Raising Our Voice” című lemezén jelent meg.
Az Inflexion két változata viszont erre a lemezre íródott. A D elsősorban a bal, „unokatestvére” az A változat a jobb kézre hoz trükkös kihívást a zongoristáknak, de mi, egyszerű halandók is élvezettel követhetjük. Címadóhoz méltóan, mindkettő reprezentatívan képviseli Ferrante játékos, szellemes fordulatait, amelyek örömmel töltik meg ezt a lemezt. A változatok közé azonban két klasszikus standard feldolgozás, helyesebben fogalmazva, újragondolás került. Mint Ferrante honlapján olvasható, a „Rhythm-a-ning” utolsóként került rögzítésre a fárasztó felvételi nap végén, és Thelonious Monk szerzeménye felfrissülést hozott mindegyikük számára. Ez a felszabadult játékmód érezhető azért a következő, de mint kiderült, az utána következő, de előbb felvett Billy Strayhorn örökzöldön is. Az „Isfahan” Schaeffernek is lehetőséget adott egy váratlan, de finom dobszólóra.
A „Spoons” tisztelgés Jimmy Witherspoon énekes előtt, aki lényegében elindította Ferrante zenészi karrierjét. A San Francisco-öböl környéke, melybe Ferrante szülővárosa, San José is beletartozik, izgalmas hely volt a 70-es évek elején, amikor a zenészek szabadon ötvözték a zenei stílusokat. Hogy koncertlehetőséghez jusson, mindenben otthon kellett lennie, ez a színes paletta nagyban segítette Russell profivá válását. Mikor 1973-ban megismerkedett Robben Ford gitárossal, mindketten bekerültek a legendás blues énekes, Jimmy Witherspoon zenekarába, és turnéra indultak az Egyesült Államokban, majd Európába is átruccantak. Ferrante a turnék miatt az egyetemről is lemorzsolódott, így szülei nem igazán örültek fiuk kezdeti sikereinek, de ahogy most felidézi a kezdeti éveket, a „Kanáltól” a turnék alatt olyan oktatást kapott, amelyet soha nem kaphatott volna meg az egyetemen. Mentorának írt kompozíciója először 1990-ben, Eric Marienthal „Crossroads” című lemezén jelent meg.
Az „I Do” is tisztelgés, megemlékezés. Ferrante szülei 60 évig voltak házasok, a számot közvetlen édesanyja halála után, 2011-ben írta, és a Yellowjackets abban az évben megjelent „Timeline” lemezét záró kompozíciójaként vált ismertté.
Izgalmas üldözést hozott az ugyancsak Yellowjackets albumon debütált „57 A Chevy”, a zenekar 2005-ös, „Altered State” egyik sikerszáma. A címet a dallamban és a kíséretben lévő 5 és 7 hangból álló hangkészletek miatt kapta.
Erving Berlin 1932-ben tette fel a költői kérdést, „How Deep Is the Ocean?”. Az azóta eltelt évtizedekben a jazz történetének legnagyobb alakjai adtak rá költői választ. Ferrante McCoy Tyner válaszát hallva kezdett behatóbban foglalkozni a kérdéssel, és végül rátalált a sajátjára. Elmélkedése közben a szívére is hallgatott.
Az utolsó dal, a „We Shall Overcome” egy különleges élményt elevenít fel. Ferrante 9 éves korában kezdett zongorázni, édesapja a helyi templom kórusigazgatója volt. Első koncertélményét is a templomban kapta, egy Martin Luther King emléknapon. A gyülekezet szeretett papjával, Zelda Kennedyvel, ezt a dalt játszotta, melyet most az ő emlékének szentelt.
Ferrante ezzel a saját néven megjelent trió lemezzel törlesztette régi adóságát. Nem füstölgő billentyűkkel akart lenyűgözni, inkább elmélyült magában, a lemez egy hallatlan eleganciával és érzékeny játékossággal előadott meghitt, személyes önvallomás. Schaeffer és Valerio erős alapokkal biztosították Ferrante szárnyalását, hogy az általa kivetített érzelmek célba érjenek. Nem világmegváltó zene, de nagyon jó hallgatni.
Az 1952. január 18. született Russell Ferrante 1977-ben költözött Los Angelesbe, ebben az időszakban alapította Robben Forddal és Jimmy Haslippel az immár csaknem félévszázad óta működő, és mai napig aktív Yellowjackets zenekart. Emellett számos felvételen felbukkant, valamint íróként, szabadúszó rendezőként és producerként is elismerést szerzett. Rangos főiskolákon és zeneiskolákban tanít, világszerte tart kurzusokat. Először én is egy workshop rendezvényen találkoztam Ferrantével 2014-ben, mikor a „Bridges of Souls” MÜPA-ban rendezett nagysikerű lemezbemutató koncertje után, másnap délután a két magyar és két amerikai zenészből álló négyes a BJC-ben találkozott a közönséggel. New Yorkban élő dobosunk Németh Ferenc és László Attila ötletéből született ez a produkció, melyben Ferrante mellett Jimmy Haslip kapott helyet.
Két évvel későbbi találkozásunk is a Hollán Ernő utcában jött létre. A Budapest Jazz Club és a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál közös programjaként a Yellowjackets egymás után két koncertet adott, Ferrante ekkor a szaxofonos Bob Mintzer, az ausztrál basszusgitáros Dane Alderson, és a dobos William Kennedy társaságában lépett a klub színpadára.
Egy lemez megjelenését, pláne egy világsztárét, turné követi. Ferrante minden alkalommal, mikor nálunk járt, kellemes emlékekkel távozott. Nyilván örömmel térne vissza, és mutatná be koncerten új lemezét. Csak hát… Én mindenesetre bízom a harmadik találkozásban!
Addig is, a lemez különböző világhálós portálokon elérhető, dedikált példányai megvásárolhatók a Russ ' Teeth Music online áruház hivatalos oldalán. Hallgassák szeretettel!
Blue Canoe Records - 2021. január 8.
- Stick-to-it-iveness
- Network of Mutuality
- Inflexion D
- Rhythm-a-ning
- Isfahan
- Inflexion A
- Spoons
- I Do
- 57 Chevy
- How Deep is the Ocean
- We Shall Overcome
Közreműködnek:
Russell Ferrante - zongora
Michael Valerio - bőgő
Steve Schaeffer - dob