Csodálkozom, hogy a filmkészítők a ma divatos sorozatkészítő trend jegyében még nem figyeltek fel a Blue Note-ra. A lemezkiadó történéseiből ideális epizódokat lehetne gyártani. Úgy kezdődhetne a történet, hogy valakinek eszébe jut egy rég elfeledett felvétel. Az igazgató leküldené a kóbor raktárosnak vagy hangmérnöknek álcázott emberét a Blue Note trezorjába, ahonnan Indiana Jones poros dobozokkal érkezne vissza a sötét zugok átkutatása után, és letenné a főnök irodájának asztalára.

Ha egy szombat esti koncert után szóba kerül Joe Murany és Joe Laux is, eszünkbe juttat régi Benkó Dixieland fellépéseket és a kalocsai forradalmi ezredet is, akkor már érdemes volt elmenni. Pedig előtte még arról beszélgettünk a régi zsinagóga felé sétálva, ami az egyik legjobb akusztikájú koncerthelyszín Győrben, vajon miért számított a ragtime és a dixieland nálunk mindig egy kicsit mostohagyereknek.

A tudomány területén évekig tartó kutatások és eredeti publikációk sora kell hozzá, hogy ismert és elismert legyen valaki. A csillagászok között néha a véletlen szerencse is elég, jókor kell jó felé nézni. A jazz égboltjára ma két dolog repíthet valakit rövid idő alatt: az istenáldotta tehetség, meg a közösségi média. Ha mindkettő adott, akkor bukkanhat fel úgy valaki a jazz planétán, mint Samara Joy, átvéve 23 évesen két Grammy-t, ahogy ő tette Los Angelesben február 5-én.

Steve Jobs hivatkozott az igazából nem is Picassotól származó idézetre, mikor a Macintosh létrejöttéről kérdezték: „A jó művész másol, a zseniális meg lop.” Nos, Antonioni meggyőz minket arról, hogy ez merő tévedés. A zseni teremt. Ha az a kérdés vetődik fel, hogy létezik-e olyan kultikus film, ami ma is gond nélkül nézhető és hat, mert ugyanolyan aktuális és izgalmas tudott maradni, mint megszületésekor, akkor 1966 óta adott a válasz: a Nagyítás. Ha pedig a Jazz+Film sorozatban is helyet kap, akkor ebből nyilvánvalóan következik, hogy a zenéje ezer szálon kötődik a jazzhez. Hogy ez a film ilyen kiváló legyen, ahhoz pontosan Herbie Hancockra volt szükség.

A tavaszi szél állítólag vizet áraszt, de ha ráadásul kelet felől fúj, akkor az utóbbi időben a tapasztalatok szerint Japántól Izraelig tehetségek sorát repíti a jazzvilág színpadára. A trend legalább olyan dominánsan érzékelhető, mint mikor a múlt század első felében Dél-Amerika rúgta be az ajtót, és sok mindent átírt egy kicsit, mára megkerülhetetlen markáns tényezővé vált. Most Szingapúrban keltezett album érkezett, amiből megérthetjük, milyen energiák mozgatják az ázsiai áramlatot. Ráadásul a lemeznek egy fontos magyar vonatkozása is van.

Az 1998-ban alakult győri zenekar idén ünnepli negyedszázados fennállását. Az interjúból kiderül, hogyan motiválta egy volt tanítvány a győri zenekar megalapítását. Van-e hasonlóság egy big band és egy kórus vezetése között? Az is szóba kerül, a karrierépítésben lehet-e szerepe annak, ha egy karmester szeret táncolni? Csorba Jánossal a zenekar alapító karmesterével Iván Csaba beszélgetett.

Rajzfilm eddig csak egyszer kapott helyet a válogatásunkban, de az egy vadiúj produkció volt. Létezik azonban egy magyar animáció, aminek egy jazz+filmes sorozatban szerepelnie kell. Ternovszky Béla munkája, a Macskafogó harminchat éve készült. Ha szilveszterkor megkeresi valaki a netes kínálatban, vagy valamelyik csatornán felbukkan, akkor a gyerekek és a felnőttek is jól fognak szórakozni. A jazz kedvelőinek pedig segítünk, hogy most más szemmel – és füllel – lehessen megnézni. Mert a zenéje érdekes, és a komponista Deák Tamás lévén egyértelműen erős a jazz inspirációja. Ami nekünk jó jel.

A sorozatunk mottója a világ első hangosfilmjében, a Jazzénekesben hangzott el először: Még nem hallottak semmit. Most egy olyan alkotást veszünk górcső alá, amit viszont szinte mindenki ismer, mert igazi botrányfilm volt a maga korában. Zenéjét pedig - aminek fontos dramaturgiai szerepe van - egy kiváló argentin jazzszaxofonos komponálta.

Kodály Zoltán meg volt győződve arról, hogy az emberiség boldogabb lenne, ha mindenki megtanulna zenélni. Fenyves Márk pedig úgy véli, hogy ezt legpraktikusabb a gitározással kezdeni. Ezért elkészítette a programhoz a módszertani útmutatót. Míg a nevezetes módszer kitalálója meggyőződéssel vallotta, hogy nem érnek semmit a bölcs elvek, ha nincs senki, aki szívvel-lélekkel és kellő megszállottsággal úgy tudja ezt közvetíteni, hogy közben még azt is elhiteti hallgatóival, játszani öröm. Boldogabb leszel, ha megpróbálod. A Fenyves Quartet ennek szellemében készítette ezt a lemezt.

A Bécsben élő Dés András megjegyzésére, hogy az osztrák jazzt a magyar közönség szinte alig ismeri, nem könnyű ellenérvet találni. Az, hogy néha eljutunk a Porgy and Bessbe, de jellemzően az oda érkező sztárok kedvéért, még nem bizonyítja, hogy ismerjük az ottani zenészeket, produkciókat. Az 1962-ben Stájerországban született Christian Muthspielről például vajon hányan tudják, hogy képzett klasszikus zenész, kiváló zongorista és harsonás, idővel pedig elismert karmester és komponista lett, miközben a jazz vonzásába került.