fbpx

A franciák már az Opusban vannak

2023. március 21.

Szerdán kezdődik az Opus Jazz Clubban a négynapos francia-magyar fesztivál, a Jazzdor Strasbourg-Budapest feszt.

Minden este két-két zenekart hallgathat meg a közönség. Március 22-én, este 8 órakor két olyan zenekar lép fel, melyeknek lemezeit a BMC Records adta/adja ki, így lemezbemutató koncertre készülhetnek a látogatók.

Az első fellépő a Rambags - Courtois - Sartorius zenekar a Twigs című lemezüket tavaly nyáron rögzítették a BMC-ben: „dalközpontú kamarajazz, amelynek meghatározhatatlan stílusában a hagyományos jazztől a kortárs klasszikus zenén át a sámánisztikus folkig minden visszhangzik”.
A második fellépő az O.U.R.S., akiknek tavaly jelent meg meditatívlemezük, melyen hegedű és szaxofonjáték együtt jelenik meg.

Második nap a Franciaországban alkotó Gadó Gábor gitárjátkának lehetnek tanúi az érdeklődők, aki egy francia és négy magyar művésszel lép színpadra. Itt is lemezbemutató koncertre várnak mindenkit.
Második zenekar az Ann O'aro Trio különleges összeállítású lesz, egy énekes, egy harsonás és egy ütőhangszeres hipnotikus zenéjét hallgathatja meg a közönség.

Pénteken a harmonika szerelmeseit várják a klubba. A francia esten Luciano Biondini fog játszani mindkét zenekarban harmonikán. Az első Hans Lüdemannal alkotott duó után a nyolctagú Transeuropeexpress Ensemble lép színpadra.

Szombaton zárásként először az énekes, gitáros, zongorista Isabel Sörling szólókoncertjét hallgathatja meg a közönség, majd Sylvain Rifflet szaxofonos zenekara ad koncertet, mely Stan Getz munkásságából és az amerikai repetitív és minimalista zenéből egyaránt merít, sőt, szerzeményeinek alkalmi ihletője még a transz és a zajokkal való kísérletezés is. Ebben a csapatban is játszik majd egy magyar gitáros, Palotaï Csaba.

Pontos leírás: https://jazz.hu/koncertek 

 

Fotó: Irk Réka

 

 

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005