Ralph Townert hallgatni rendkívül megnyugtató érzés. Otthonos. A világban rend van és nyugalom, éteri tisztaság, templomi tér, izgalmas sokszínűség. Jó Ralph Towner világában élni. Még vendégségbe menni is jó oda.
A ma ránk zúduló információáradat közepette a jó indulattal üde színfoltoknak nevezhető szembejövő törmelék között időnként mérföldkövekkel is találkozhatunk. Súlyukból adódóan nem a kedvező széljárás sodorta elénk, jól esik megpihenni, feltöltődni mellettük. Megtalálni a magunk csendjét, amit csak a zene adhat. Fekete-Kovács Kornél februárban a BMC gondozásában megjelent „Different Aspects of Silence” című lemezén társaival segít megtalálni elveszített csendjeink hangjait.
Az idő előre haladtával a legkülönfélébb módon kerülnek elő a jazztörténet ikonikus alakjainak rejtőzködő vagy elfeledett zenei anyagai: a kiadók archívumától a kalózfelvételekig. Nemrégiben John Coltrane-nek egy másik zseniális művésszel, a fiatalon elhunyt Eric Dolphyval adott – korábban nem ismert – koncertfelvételei kerültek elő a New York Public Library archívumából.
Wolfgang Muthspiel karrierjére nem csak azért figyeltünk fel, mert Joe Zawinul mellett alighanem ő a leginkább befutott osztrák zenész a nemzetközi jazzvilágban, de kiváló teljesítménye okán is, ringott bárhol is a bölcsője…
Az éppen két éve, hajszál híján 80 évesen elhunyt Hammond orgonista, a Jimmy Smith által a műfajba integrált hangszer egyik ismert mestere volt. Négy alkalommal is „élőben” csodálhattuk meg művészetét: kétszer a fővárosban, kétszer vidéken. Lemezei pedig hozzájárultak ahhoz, hogy a nem igazán „vájtfülűek” is minőségi muzsikával szórakoztathassák magukat.
Rendkívül érdekes, hogy mind külföldön, mind pedig a magyar jazzmuzsikusok körében a Hammond orgona napjainkban szinte reneszánszát éli. A hazánkban is többször járt, időközben elhunyt Dr. Lonnie Smith játékát Blue Note albumai révén felidézhetjük, most pedig egy mifelénk kevésbé ismert remek orgonistának, ugyancsak a Blue Note kiadó által gondozott lemezéről értekezhetünk. Ronnie Foster is a „nagy generáció” képviselője, a maga 73 évével, jó lenne személyesen is látni-hallani magyar színpadon!
Az újabbnál-újabb fiatal dívajelöltekben egyáltalán nem szűkölködő amerikai zenei világban a ma már inkább a középgenerációhoz sorolható Norah Jones még mindig az élvonalhoz tartozik. A nagy indiai szitárművész, Ravi Shankar amerikai lánya nem feltétlenül (csak) a jazz kategóriájában foglal helyet, de ki tudja ma már „üzembiztosan” felrajzolni a műfaji határokat?
John Scofield 1951. december 26-án született. Karácsonyi gyermek. A bostoni Berklee Collage of Music-ban tanult, onnan került be Chet Baker és Gerry Mulligan együttesébe.
Varga Bendegúz új albuma az év közepén jelent meg. A quartethez csatlakozott a zongorista, Oláh Tzumo Árpád. Juhász Gábort kérte fel a dobos Varga Bendegúz, hogy ajánlja a Jazz.hu olvasóinak a lemezt. Nagykanizsán a fesztiválon, november 11-én mutatják be a lemez anyagát. (a szerk.)
Jazzbarátok álma válik valóra, amikor az archívumok mélyéről régen elhunyt jazzikonok korábban nem ismert és/vagy nem publikált felvételei kerülnek elő, amit aztán közkinccsé tesznek. Ilyen ez az 1975-ben a kanadai Vancouverben rögzített, korábban soha ki nem adott „élő” koncertfelvétel is, a legnagyobbak között méltán számon tartott Bill Evans Trióval.
Az amerikai jazzújságírók körében kedvelt fordulat volt az „Old Wine, New Bottles” kifejezés a korábbi felvételek újrakiadása esetében. Ez a gyakorlat mostanában szinte reneszánszát éli, hiszen időközben új generációk nőttek fel, no meg bizonyára üzleti megfontolások is közrejátszanak…
Napjainkban nem könnyű olyan lemezekre bukkanni, amelyek igazán megdobogtatják a szívünket. El kell fogadni, hogy a műfaj határainak (olykor önkényes) lebontási kísérlete a kommersz irányzatok elhatalmasodását kockáztatja. Ezért (is) üdítő kivételt jelentett egy igazi jazzikon három triólemeze, amelyek mindegyike más felállású formáció.
Belátom, hogy már éppen elég alkalommal emlékeztettem olvasóinkat arra, hogy az ECM kiadó hány remek gitárművészt szerződtetett az elmúlt évtizedek során John Abercrombie-től Dominic Millerig (köztük két magyar művészt – Snétberger Ferit és Boros Zsófit – is). És itt van a húrok norvég varázslója, Jacob Young (1970), akinek ez már a negyedik albuma az ECM-nél, de a recenzor töredelmesen bevallja, hogy most találkozik először művészetével.
Minden idők egyik legrangosabb jazzikonja – mindannyiunk szerencséjére – meglehetősen nagy hangzó örökséget hagyott maga után. A 70-as évek is nagyon termékeny időszakot jelentett a sok-sok nehézséget átélt hiperérzékeny művész számára. Ez az új kiadvány nem kevesebb, mint hét Mingus stúdió-albumot tartalmaz, amelyek a kreatív, sokoldalú muzsikus életművének nem kevésbé fontos, egyben utolsó szakaszát reprezentálják.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
8
| ||||||