Ki mit hallgat / Szabó Dániel

Pallai Péter 2020. április 20.

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

Szabó Dani top 10-es listája:

Pat Metheny Group: "Minuano" (album: "Still Life (talking)")

Bár ez a lista teljesen mentes mindenfajta rangsorolástól, mégis, nagyon szívesen teszem a Pat Metheny Groupot, és ezt a dalukat az első helyre! Ez a "happiness", életigenlés és szeretet, ami ebből a zenéből árad, számomra nagyon meghatározó volt mindig! Legelőször kamaszkoromban találtam rá erre az albumra, pont akkor, amikor a világ elkezdett kinyílni a számomra...amikor visszatérek ehhez a felvételhez (sokszor), akkor temérdek emlék, érzés, remény és vágy jelenik meg bennem azonnal! Olyan zene ez, amelyben a nosztalgia és a jövő felé irányulás egyszerre van JELEN! Nem beszélve a zseniális kompozícióról, az együttjátékról és a hangszeres tudás, a zeneiség legmagasabb régióiról!

Keith Jarrett: "Bye Bye Blackbird" (album: "At The Deer Head Inn")

Ha már a "happiness"-nél tartunk...és Jarrett, és a swing, és ez a zongorázás, és bőgőzés, és dobolás, és az akusztikus jazz-trió mint "olyan"!!!...no comment...de pár szó mégis...Jarrett számomra a Zenész. Mindegy, mit csinál! Ha csak ülne csendesen egy vízparton és lógatná a lábát, az is Zene lenne! Akár szólóban, trióban vagy kvartettben játszik, megnyílik számomra a mennyország...Nagyon szeretem a triófelvételeit Jack DeJohnette-tel is, de ez a lemez különösen kedves számomra: Paul Motion "szárazabb" hangzása által valahogy más húrok is megpendülnek. Olyan jazz-muzsikálás történik itt, hogy csak na!!

Bartók Béla: II. Zongoraverseny; "Adagio"

Ülj le csendben, felejtsd el a vírust, a gazdasági összeomlást, a saját nyomorodat és tedd be ezt a zenét! Át fogod érezni, hogy Te, az "ember", egy hatalmas, végtelen, kozmikus térben létezel, ahol nincsenek határok, és amelyben semmi sem végleges vagy lezárt, továbbá, azt is átélheted, hogy ebben a végtelenben nem vagy egyedül, mert van valami, vagyis Valaki, aki Nálad sokkal több és akinek Te is a része vagy! Bartók vonós-akkordjai, ezek a fantasztikus, kvintes felrakások ihlettek a "Visionary"-albumomon szereplő "Cosmic" című darabom első, bevezető részét! Bartók nagyságát maximálisan tisztelve, a tőlem telhető legnagyobb alázattal, odafigyeléssel és óvatosan próbálok meríteni a zenéjéből, amit nagyon fontosnak tartok egy olyan időszakban, amikor néhányan sajnos igazi elmélyülés nélkül, felületesen "nyúlnak" a zenéjéhez ihlető forrásként, "trendy"-ség céljából! Ha egy kicsit is sikerül "átvinnem" valamit a Zseni művészetéből a sajátoméba, akkor már megérte zenésznek lenni...

Szabó Dániel "Cosmic" száma, aminek bevezetőjét Bartók zongoraversenye ihlette (a szerk.):

Thundercat: "Bus In These Streets"

Hirtelen ugrás...mindig imádtam az igényes popzenét, azon belül is a fekete zenét, az R&B-t, a Funk-ot, a Soul-t, a Hip Hop-ot! Ne kérdezd, hogy miért, én sem tudom...a legelső jazz-lemez, amit hallottam 8 éves koromban, Errol Garner "Concert By The Sea" című albuma volt...fekete zongorista...valahogy kiskoromtól kezdve beszél hozzám az amerikai groove, azok az energiák és a ritmusok összetettsége...Thundercat egy viszonylag "új arc" a szakmában, Los Angelesben lakik, ahol én is élek jelenleg. Ez a darab megtestesíti számomra azt a hangulatot, amit gyerekkoromban éreztem, amikor elképzeltem a "Dreamland"-et, azaz Amerikát...könnyed ringatózás az élet hullámain, napfény, melegség és pozitív energiák....valahogy így képzeltem a filmek alapján...azóta, mintegy 10 év amerikai élet után már tudom, hogy az ottani valóságnak is ezer arca van...mégis, ebben a zenében benne van valahogy az "aranykor" levegője...nem beszélve a kiváló basszusgitározásról, éneklésről, és az egész produkcióról - Thundercat egyszemélyes zenekarként működik sokszor, több hangszeren is játszik és folyamatosan ontja magából a zenét!

Wayner Shorter Quartet: "Adventures Aboard The Golden Mean"

Ettől a zenétől végem van...nehéz választani a Shorter-quartet repertoárjából, - mindegyik egy mestermű! Ebben a kvartettben megjelenik a mai jazz minden fontos eleme: a felek egyenrangúsága, az interakció legmagasabb szintje, az öröm, a fantázia, a legbonyolultabb ritmikai képletek, amelyek mégis egyszerűnek tűnnek "kívülről", modern harmóniák és szabad játék, groove, tánc, dallam stb...nem is kell erről többet beszélni, ez a zene maga a verbalitás, olyan, mint egy szövevényes regény vagy novella! Danilo Perez, a zenekar zongoristája, a mesterem volt Bostonban és rengeteget kaptam tőle. Leginkább azt, hogy a jazz és az emberség össze kell, hogy fonódjon, és hogy a KÖZÖSSÉG eleme soha nem hiányozhat a zenei folyamatból! Persze ezen kívül sok mást is mutatott, pl. néhány olyan balkéz-technikát, amiket még a mai napig is gyakorlok...

Gustav Mahler: V. Szimfónia, "Adagio" (Luzerni Szimfonikusok, vezényel: Claudio Abbado)

Csodálatos mű csodálatos tétele...sokan szeretik ezt a darabot. Ezt a felvételt kifejezetten ajánlom: a karmester, Claudio Abbado amúgy is a kedvenceim közé tartozik, és ahogy ezt a tételt vezényli, az az átélés, az a mélység, az lenyűgöző! Érdemes végigkövetni az arcmimikáját, ami szinte elmeséli magát a kompozíciót - hihetetlenül szuggesztív! A zenészek arcán is ritkán látni ilyen alázatot...együtt mozognak a zene mélységeiben és magasságaiban...

Joe Henderson Big Band: "Black Narcissus"

Ez a fanyar hangulat! Imádom! Baromi jó a hangszerelés, fantasztikusan szól az egész album. Joe Henderson az egyik kedvenc szaxofonosom, és ezen a tracken Chick Corea zongorázik: az egyik legszínesebb és legizgalmasabb zongoraszóló, amit valaha hallottam! És ez a dobolás végig...jajajajajajajajaj...!!!!!!

Ice Cube: "Growin' Up"

Próbáltam olyan hip-hop-ot választani, amelyben a legcsúnyább szó a "shit"...nem sikerült...bocs nem szégyellem: nagyon szeretem Ice Cube-ot, a Roots-ot, és sok más hip-hop-artistot is, beleértve a keményebb vonalat is! Ez a szám a dallamosabb válfajba tartozik, van benne harmónia, ének és persze borzalmas nagy groove és rappelés! Próbálj elvonatkoztatni a "dirty language"-től, aminek a funkciója itt semmi más, mint kulturális megfelelés, és fókuszálj a ritmusra! Megéri! #dög

Joni Mitchell: "At Last" (Joni Mitchell, Londoni Szimfónikusok, hangszerelő/karmester: Vince Mendoza)

Egy gyönyörű ballada nem mindennapi feldolgozása. Joni Mitchell...Akkor hallgattam ezt a felvételt nagyon sokszor, amikor az egész családomat, beleértve a feleségemet, egy újszülött kisbabát és egy ötéves kisfiút, "felpakoltam" egy repülőgépre, hogy kiköltözzünk Los Angelesbe, hosszú időre...a budai lakásunkat egyedül, illetve Édesapám segítségével kellett kipakolni, az egészben benne volt az ÚJ várása mellett a "meghalás" élménye is, hiszen az otthoni valóságunk egy jelentős darabját kellett "eltemetnünk" egyik napról a másikra...nem volt egyszerű...ebben a zenében mindez nagyon szépen kifejeződik. Vince Mendoza hangszerelése brutál szép - büszke vagyok rá, hogy tanulhattam tőle!

Pink Floyd: "Dogs" (az "Animals" című albumról)

...univerzális érzéseim vannak, ahogy beúsznak az első gitár-akkordok...Legendás album, legendás zenekar! Nagyon aktuális a mondanivaló még mindig és újra...Óriási rejtett feszültségek vannak itt, és nagyon jól játszanak a srácok! Pink Floyd!!