Barber zenei tanulmányait hegedűvel kezdte, de egyrészt – mint nem kevesen – ő is csak küszködött a hangszerrel, másrészt a vonós hangszer által megkövetelt testtartás gerincfájdalmakat okozott neki. Középiskolás korában Louis Armstrong korai felvételein keresztül beleszeretett a jazzbe. Angliában az idő tájt főként a trombitás Humphrey Lyttelton zenekara kultiválta a klasszikus New Orleans-i hangzást. A 18 éves, becsüsnek tanuló Chris Barber az egyik Lyttelton koncerten kapott sorsfordító ajánlatot, amikor Lyttelton pozanosa, Harry Brown 6 fontért kínált neki egy harsonát. A hangszer nem okozott gerincfájdalmat, Barber hamarosan megbirkózott vele és beiratkozott a Guildhall konzervatóriumba, hogy tökéletesítse tudását, ahol megtanult bőgőzni is.
CHRIS BARBER Down By The Riverside (1955)
23 éves korában már saját zenekara volt, amikor II. Erzsébet koronázása napján a fiúkkal kéretlenül kivonult az utcán nyüzsgő tömegek elé és a New Orleans-i menetelő bandák mintájára játszotta végig az útvonalat. Saját bevallása szerint a kutya sem figyelt fel rájuk, de pár évre rá már óriási követőtábort tudott a magáénak. A sokak által tévesen zárkózottnak és komornak tartott angolok lelkesen reagáltak a vidám, módfelett táncolható, a maga módján egyszerű, de nagyszerű zenére.
LONNIE DONEGAN Rock Island Line (1961)
Az énekes is maga Chris Barber volt. Erre a zenére a többség táncolt, mint ahogy – az igazság szerint – akkoriban még a bebopra is táncoltak. Az ötvenes évek elején elharapózott rock’n’roll őrület sem csillapította az angolok szenvedélyét a „trad” iránt. Főleg az egyetemisták és főiskolások ropták továbbra is rendületlenül.
Chris Barber bátorította gitáros-bendzsós énekesét, Lonnie Donegant a rövid ideig a brit szigeteken hihetetlen népszerűségnek örvendő skiffle stílus kialakítására, ami lényegileg a blues és a fehér amerikai népzene üdítő vegyülete volt, gyakran kezdetleges hangszerek, nem ritkán konyhafelszerelés használatával.
OTTILIE PATTERSON Mama, He Treats Your Daughter Mean (1964)
Még a Beatles is skiffle együttesként kezdte. Barber sokoldalúságát mi sem bizonyította ékesebben, mint készsége, hogy a New Orleans utáni jazz stílusokkal is ötvözze időnként a zenéjét. Ezt a keményvonalas hagyománykövetők mélyen elítélték, de ez semmit nem von le a zene értékéből és élvezhetőségéből. Az ötvenes évek második és a hatvanas évek első felében Barber akkori feleségével, Ottilie Pattersonnal, az egyik legjobb fehér blues énekesnővel bővült a zenekar, aki egyben csodálatos egyéniség is volt:
CHRIS BARBER Black and Tan Fantasy
Anglián kívül kevesen tudják, hogy Chris Barber volt a rock korszakban később világhírűvé vált Marquee klub egyik alapítója. Az utódjánál jóval tágasabb, eredeti Marquee klub az Oxford Streeten volt. Barber elsőként hívta meg a nagy fekete amerikai blues sztárokat, mint Muddy Waterst vagy Sonny Boy Williamsont, és ugyancsak a Marquee klub adott otthont az úttörő brit blues formációknak, mint az Alexis Korner Blues Incorporated, a John Mayall Bluesbreakers vagy a korai Rolling Stones. Mint korábban is jeleztem, Barber gyakran túllépte a New Orleans-i klasszikus stílus korlátait. Kiváltképp Duke Ellington zenéje vonzotta.
CHRIS BARBER Goin’ Home (2013)
Chris Barber 70 évig vezette zenekarát, amely a legtovább létező „trad jazz” zenekar volt a műfaj történetében, és mindig is visszatért a New Orleans-i alapokhoz. Ez a felvétel, ahol még énekel is, 83 éves korában készült és ezzel búcsúzunk ettől az embertől, akinek oly sokat köszönhetett a jazz, a blues és a rock világa.
Fotó: Barber-Chris-by-T.A.-Cryer-retouched-and-cropped / Pallai Péter