Ezt az interjút még áprilisban szerettem volna elkészíteni, rögtön az első Harmónia karanténkoncert után, de a feledés homályába merült. Azóta viszont annyi minden történt Áronnal, hogy nem is baj, ha egy év végi összegzést készítünk.

Alighanem egyetért velem akár a világ jazztársadalma is, hogy a félévszázada, pontosan 1971. január 1-én, Chicagóban született ikonikus jazzmuzsikus a tenorszaxofon legnagyobb művelőinek igen szűk elitjébe tartozik. Mi több még a nádfúvós hangszerek közül olyan további instrumentumok mestere is, mint a szopránszaxofon vagy a basszusklarinét.

Első közönségszavazásunk többezres részvétellel zárult. Bíztunk benne, hogyha sikerül szakmailag megalapozott feltételeket teremteni ahhoz, hogy a magyar jazzelőadók ebben a formában is megkapják a közönségtől azt a visszaigazolást, amelyet a legtöbb klub és koncert népszerűsége régóta jelez, akkor elég sokan fognak időt szánni a szavazásra, hogy az hiteles legyen. A járványhelyzet miatt ugyan a jazzélet is karanténba került, a lemezkiadás és az internetes jelenlét így viszont előtérbe került (a szerkesztők előválogatása ötvenes lemezlistát szűkített húszra).