A legtöbb esetben nehéz kitalálni, hogy miért épp azt a címet kapta egy jazz CD, amit kapott. Vagyis sok esetben elég bizonytalan a cím és az adott lemezen halható muzsika kapcsolata, már ha van egyáltalán kapcsolat közöttük… Binder Károly és Juhász Gábor új duó CD-jének címe azonban eléggé árulkodó, és szinte direkt módon utal annak a zenének a lényegére, amit ezen a korongon hallhatunk.

Marcin Wasilewski a lengyel jazz élet egyik különleges figurája. Zongorista. Az 1990-es évek elején lépett a lengyel jazz színpadára. Szó sem volt berobbanásról. Ahhoz túlzottan sok ma is Lengyelországban a fiatal és rendkívül tehetséges zongorista, hogy egyetlen muzsikus teljes mértékben magára tudja irányítani a közönség figyelmét.

Jó kérdés, hogy szabad-e adni az ellenőrizetlen legendákra, de jól hangzik, hogy Jan Ptaszyn Wróblewski volt az első lengyel jazz muzsikus, aki Magyarországon járt. Vagy az elsők egyike… Mindez az 1960-as évek elején történt állítólag, kétségtelenül egy olyan momentumban, amikor a lengyel jazz lóhosszal járt a magyar jazz előtt, és éppen a nagy magára eszmélés korszakába lépett, vagyis az amerikai minták átvétele után foglalkozni kezdett a lengyel zenei, népzenei örökséggel. Azóta kiderült, hogy a lengyel jazz éppen ezen az úton röppent föl aztán befoghatatlan magasságokba.

Sokan az egyik legaktívabb és legmerészebben kísérletező zenekarnak tartják a Modern Art Orchestrát. Csakhogy már rég túl van a kísérletezések pályaszakaszán ez a formáció, a MAO természetes hitvallása a változatosság, a különféle zenei irányzatok felé mutatott érdeklődés. Egy nagyon színes, gazdagon rétegzett pályát mondhat magáénak az együttes, azzal, hogy big bandként valamit mindenképpen és szinte minden megnyilvánulásában őriz abból a hagyományos, nagyzenekari jazzből, aminek egyik legemblematikusabb alakja Stan Kenton volt. Azért juthat itt az ember eszébe mindenekelőtt Kenton, mert habitusában, a klasszikus és kortárs zene iránti vonzalmában és kompozícióinak logikájában talán épp az ő útjain kezdett járni megalakulásakor a MAO.

Az argentínai San Juan nem is olyan kicsi város a maga 112 ezer lakosával, de nyilvánvalóan kívül esik a nemzetközi jazzélet rádiuszán. Mégis innen indult útjára az énekes és bőgős Candelaria Buasso és a billentyűs Paulo Carrizo alkotta duó. Persze, már rendelkeztek valamilyen komolyabb zenei előélettel.

Öröm, amikor fiatal zenészek arra szövetkeznek, hogy ápolják a jazz legjobb hagyományait. Folytonos változásban van a műfaj, ami természetes jelenség, de hagyományok nélkül szerterepítené ennek a zenei univerzumnak az elemeit a centripetális erő.

Nem túl gyakoriak a jazz világában a bőgős vagy basszusgitáros szólólemezek. Ezer oka van ennek, de legfőképpen az, hogy a bőgőnek és a basszusgitárnak társas közegre, partnerekre van szüksége, ez mindkét hangszer jellegéből és alapvető funkciójából is következik. Annál nagyobb érdeklődést kelt tehát egy basszusos szólólemez, mert a hallgató fokozottan kíváncsi arra, mit tud kihozni hangszeréből a magányosan szólózó muzsikus.

Megint csak azzal a kérdéssel nézünk szembe, hogy mi a jazz, pontosabban mi az a zene, amit még ilyen-olyan jegyei alapján jazznek nevezhetünk. Nik Bärtsch új CD-je, az Entendre veti fel ezúttal a problémát – ha probléma ez egyáltalán.

Sinikka Langeland új lemezének már a borítója is csodálatos. Egy szép farkas látható rajta, valamely kopár, vélhetően norvégiai hegy oldalában. Nem érdemes hosszabb vitát kezdeni most az ECM borítókkal kapcsolatosan, mert az egyik jobban sikerült, a másik viszont kevésbé ragadja meg az embert, de a kiadó új, Wolf Rune című CD-jének borítója mindenképpen a sikerültek közé tartozik. Anélkül lett szép és hatásos ez a borító, hogy a fekete-fehér fénykép alkotója, Christian Houge bármiféle fotós bravúrra törekedett volna. Igaz, önmagában már az is bravúr lehet, hogy lencsevégre tudott kapni egy farkast, az állat természetes közegében.

Ne csapjuk be magunkat, teljesen szabad zene nincs, bár időnként mindannyian szívesen használjuk ezt a fogalmat olyan produkciókra, amelyek spontán módon, a szemünk előtt, illetve a fülünk hallatára születnek, mindenfajta előkészítés nélkül.