fbpx
Irk Réka

Irk Réka

Alapító, webfejlesztő és -dizájner. 15 évig tanult klasszikus zenét. Szervezi tíz éve az Érdi Jazz Fesztivált, a Törökbálinti Jazz Klubot. A Harmónia Jazzműhelyben, a pénteki Budapest Jazz Clubban lévő koncertek internetes, marketinges részét szervezi. Kitalálta 2020 márciusában, hogyan lehet jó minőségű karanténkoncertekkel folytatni a műsort, majd az újabb lezáráskor, 2020 novemberétől az élő közvetítést rendezte. A közeljövő nagy terve, hogy a Nemzetközi Jazznapra Magyarország is be tudjon csatlakozni folyamatos tudósításokkal, élő közvetítésekkel. 2019-ben elindította a magyarjazz.hu szakmai portált, majd 2022-ben a Jazz.hu portált, ahol a jazz minden ágával szeretnének foglalkozni, beszámolókat, ajánlókat írni, ami nem blogként, hanem jazzről szóló hírportálként működik. 2021-ben elindította az Érdi Jazz Klubot.

Január 17-én, vasárnap hat fiatalokból álló zenekar mutatkozhatott be a Müpában online, amit a közönség Youtube-on követhetett. A Müpa tehetségbörzéje azért jött létre 14 évvel ezelőtt, hogy a fiataloknak lehetőséget adjon arra, hogy felfigyeljen rájuk a szakma, a fesztivál- és koncertszervezők.

Hétfőn Jazz Csillagvizsgáló, kedden Lakatos „Ablakos” Dezső ösztöndíjasok, pénteken az év fiatal jazz-zenésze 2020-as győztesének a fellépését, majd szombaton a 2021-es Év fiatal jazz-zenésze választást közvetítik online a BJC-ből.

Párniczky András által alakított klez-jazz formáció 2001 óta a hazai jazzélet kiemelkedő formációja. Különleges zenéjük, mely a klezmer és jazz zene hatásait ötvözi, elismert egész Európában. Az eredetisége megkérdőjelezhetetlen, a kelet-európai zsidó tradíciókból érkező impressziók átadását tűzték ki célul a jazz nyelvezetén keresztül.

Lukács Miklós cimbalomművész mindig is a legkedveltebb zenészek között szerepelt. Míg sokaknak a 2020-as év kevés jó dolgot hozott, evvel szemben Lukács Miklós folyamatosan előtérbe került. Legutóbb a MagyarJazz novemberi szerkesztőségi szavazásán, majd az idei januári többezres közönség szavazáson a lemezét, a Music From the Solitude of Timeless Minutes-t a legjobbnak, az év zenekara és az év különleges hangszerese kategóriában első három helyezett közé szavazták. És amíg írtam az interjút, eközben jött a hír, hogy nemzetközi szintéren is jól kezdődött az év Lukács Mikinek, mert Amerikában, egész pontosan New Yorkban is beválasztották az új lemezét a legjobbak közé a New York City Jazz Record magazinban. Ez dupla öröm, mert a Lukács Miklós Cimbiosis Trio mellett a magyar tulajdonú BMC Records is bekerült a legjobb kiadók közé. Gratulálunk Miklósnak és a BMC-nek is!

Az Erasmus programról általában akkor hallunk, ha körülöttünk valaki megnyeri az ösztöndíjat, de azzal már kevésbé törődünk, akik hazánkba nyernek ösztöndíjat.  Magyarországon tölthetnek el fél vagy akár egy évet, hazai egyetemen. Filip Dinev Macedóniából került a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre e programnak köszönhetően, amiből egy lemez született.

We usually hear about the Erasmus programme when someone we know of wins a scholarship to another country, but we pay less attention to those who win an Erasmus scholarship to our country. They spend half or even a  whole year in Hungary at a Hungarian university. Filip Dinev from Macedonia was admitted to the Liszt Ferenc University of Music thanks to this programme, and the result is an album.

Ezt az interjút még áprilisban szerettem volna elkészíteni, rögtön az első Harmónia karanténkoncert után, de a feledés homályába merült. Azóta viszont annyi minden történt Áronnal, hogy nem is baj, ha egy év végi összegzést készítünk.

A 2020-as év a Covidról szólt, bár januárban még nem sejtettük, hogyan változtatja meg egy világméretű járvány mindenki életét. Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, például ahogy alkalmazkodni tudott a jazzszcéna a kialakult helyzethez, a jazz-zenészeknek volt lehetőségük koncertet adni, fellépni közönség előtt júniustól novemberig, még ha nem is annyi, mint előző években. A MagyarJazz portálon 365 nap alatt 445 cikk jelent meg, a közösségi oldalon pedig élő streamelt koncerteket, Youtube csatornánkon összevágott videókat láthattak az érdeklődök.

Aki csak egyszer is belehallgatott Németh Feri dobórájába, ami most már a 250. részen is bőven túl van, az tudja, miért ez a cím. Még hozzátehetném a címhez, hogy a legszorgalmasabb jazzdobos! „A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.” - Émile Zola.

December 27-én éjfélig lehet leadni a szavazatokat a MagyarJazz szavazásán.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
20
Dátum : 2020. márc. 20.
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005