fbpx

Snétberger tehetségek a Zeneakadémia színpadán

2021. július 29.

Snétberger Ferenc 10 éve hozta létre Felsőörsön azt a helyet, ahol a hátrányos helyzetű gyerekek olyan támogatást kapnak, ami az oktatáson túlmutat. Ahol közösségben élhetik át a kiválasztottak, hogy róluk szól az a 10-12 hét egy évben, amikor elismert tanárok csak rájuk összpontosítanak, akár játékosan, akár komolyan, a tanulás, a tehetséggondozás a cél ebben a kis közösségben, sőt figyelemmel kísérik a mentorok fejlődésüket, előrejutásukat. A gitárművész maga is ismeri a hátrányos helyzet küzdelmeit, ám azt is, hogyan lehet tehetséggel és szorgalommal kitörni.

A Snétberger Zenei Tehetség Központot Snétberger Ferenc annak idején Mészáros Zoltánnal közösen szervezte meg, hozta létre 2011-ben a Norvég Alap és a Magyar Állam támogatásával. Idén pedig már a 10. évét ünnepelte. Nemcsak a jazz iránt érdeklődők vehetnek részt a programban, hanem a klasszikus zenében kimagasló eredményt elért gyerekek is.

A jubileumi koncert előtt a gitárművész Snétberger Ferenc mondott rövid beszédet. Elmondta, hogy a Zeneakadémián csak egy szeletét mutatják be az idei műsornak, ami előző nap 30 zenekar fellépésével 3,5 óráig tartott Felsőörsön. A Zeneakadémiára csak egy rövid, épp hogy kicsivel több mint 2 órás műsort hoztak. A koncert a Nemzeti Tehetségközpont és a Snétberger Alapítvány együttműködésének köszönhető. Majd átadta a szót Vecsei Miklós miniszteri biztosnak, aki 2019 áprilisa óta a diagnózis alapú felzárkózási roma stratégia előkészítésének és végrehajtásának koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztosa. Vecsei Miklós méltatta Snétberger munkáját, hasonlatként hozva egy Hungarikumot, egy Tokaji Aszút.

A 11. évfolyamot hallgathatták meg a Zeneakadémiára érkezők. Fantasztikus fiatal tehetségeket ismerhettünk meg, zongoristákat, operaénekeseket, klarinétosokat, ahol különlegesen magas színvonalú volt a klasszikus darabok előadása, de most csak a jazzt játszó fiatalokat emelném ki a MagyarJazzen.

Az első félidőben 6 jazz-zenekar mutatkozott be. Kevesen voltak közülük, akik még nem szerepeltek itt a MagyarJazzben akár programajánlóban, akár koncertbeszámolóban. Fehér Fábió gitáros quartetje lépett harmadikként színpadra, akit már láthattunk a Müpa Jazz Showcase-en fellépni, de rendszeresen gitározik a BJC Jam Session-jein is a technikás gitáros. Mellette Klausz Máté dobolt, Szajkó Adrián bőgőzött, és aki az egész estén a zongorakíséretet adta a jazz-zenekaroknak, az a Jazz Tanszéken a mesterszakot végző Farkas Zsolti volt, akit tényleg rengeteg helyen hallhat már a közönség. A felvidéki zongoristára a Snétberger Központban figyeltek fel 10 éve, és azóta versenyeken nyert zenekaraival. A kétórás koncerten is ő nyújtotta a legkiemelkedőbb szólókat. Adrián és Zsolti is a Központ segítői ma már. Ők Herbie Hancock „One Finger Snap”-jét játszották el.

Utánuk Dizzy Gillespie-től a „Bebop” című szám hangzott el Balogh Máté szaxofonostól. A zenekar tagjai maradtak, csak a dobost cserélték Fazekas Tamásra, aki idén nyert felvételt a Zeneakadémiára.
Balogh Máté a Bartók konziban kezdhet szeptemberben, és már most várom a félévi vizsgakoncertet, Pallai Péternek üzenem, igazán jó „bibopos” a láthatáron.

Őket követte egy kétgitáros fantasztikus előadás, akiket az amerikai vendég bőgős, Josh Ginsburg kísért. A két gitáros pedig Snétberger Ferenc és Beri Áron voltak, akik az alapító kompozícióját játszották el, a „Kék Kerék” című darabot. Beri Áron zenész családból származik, Nyíregyházán tanul klasszikus gitár szakon, az Eötvös Zenei Alapítvány támogatja a tehetséges diákot.

Utánuk következett Siklós Kornél dobos, aki a „Golden Earrings”-et (Victor Young) adta elő, másrészt az esten ő konferált. Kornél is idén nyert felvételt a Zeneakadémiára. A kíséret ismét Farkas Zsolt volt zongorán és Szajkó Adrián bőgőn.

Egy Bach darab után ismét jazzt hallgathattunk, Simon Márton szaxofonos rendkívül jól kidolgozott kompozícióját adta elő a zenekar, az „Al Cantana”-t, akinek ez a második éve a Tehetségközpontban. A tagok: Farkas Zsolt zongorázott, Berki Tamás bőgőzött (akit ugyancsak idén vettek fel a Jazz Tanszékre), Koncsecskó Péter dobolt. Ez kapta az első vastapsot (persze Snétberger trión kívül), ami nem véletlen és nagyban hozzájárult Farkas Zsolt hihetetlen improvizációja!

Az első rész utolsó számát Bánki Betti énekelte. Hozzá csatlakozott Zsolti zongorán, az amerikai vendég Josh Ginsburg bőgőn és Toni Snétberger dobon. Csodaszép hangja van. Pocsai Kriszta lehet a mentora, vele láttam beszélgetni a koncert végén.

Szünet után Snétberger Ferenc saját kompozícióját, a „Rhapsody No. 1”-t adta elő kamarazenekarral, öt hegedűssel, két csellóssal és egy bőgőssel. Azt gondolom, Snétberger minden dalában ott a jazz, akárkivel játszik, a saját darabjai is csak úgy sugározzák a jazzhangzást, az improvizáció nem maradhat el, a határok átlépése kihívás számára.

Ezután öt klasszikus darab közé beékelődve jazzel érkezett a színpadra Snétberger Tóni és a két állandó kísérő, Zsolti és Adrián. Ők Boris Kaper lengyel zeneszerző „Invitation” című darabját adták elő. 

A második részt is egy énekes szám zárta, amit a konferanszié, Abdelhafez Yanka énekelt el Richard Rodgers-től az „I didn’t Know What Time It Was” című számot. Kísérői pedig az este folyamán remeklő Farkas Zsolt, bőgőn Szajkó Adrián és Koncsecskó Péter dobon.

A megérdemelt vastaps után ráadásként még egy Snétberger-szerzeményt hallgathatott meg a közönség, a „Gomme” című darabot, a szerző, valamint a diákból időközben tanárrá, illetve mentorrá vált lenyűgözően improvizáló, bár klasszikus végzettségű Fehér Elemér klarinétos, és Bodoczki Ernő bőgős előadásában. Mindketten anno az induláskor, az első évfolyam diákjai voltak. Végül meglepte a közönséget az összes fellépő egy kis eredeti, autentikus cigányzenével zárásként, amit a közönség nagy tapssal honorált.

Jó látni, hogy aki nehéz helyzetben van, de szorgalmas, annak van kitörési lehetősége. Ez alkalommal a zenében tehetséges diákok mutathatták meg, mi történik, ha felkarolják őket és pozitív jövőképet vetítenek eléjük. A mentorok közül hadd soroljam fel a jazzben ismerteket, egyben nekik is gratulálok a munkájukhoz: Antal Tibor (hegedű), Czibere József (ütős), Lamm Dávid (gitár), László Attila (kuratóriumi tag), Pocsai Kriszta (ének), ifj. Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Szendőfi Péter (dob), Toni Snétberger (zenekari gyakorlat), Tóth Mátyás (gitár), Tzumó Árpád (zongora), Vörös Attila (szaxofon). A hangosító idén is az olasz Giulio Gallo volt az esten.

Ez persze támogatók nélkül nem valósult volna meg, így köszönet azoknak, akik ezt a munkát támogatják, és itt ezután is megtehetik akár magánszemélyként, akár cégként:

https://www.snetbergercenter.org/hu/Tamogatom

 

Fotó: Horváth Károly / Nemzeti Tehetség Központ  és Irk Réka

(Ahogy kapunk még profi fotókat, lecseréljük a 15. sorból készült képeket azokra.)

 

 

Zeneakadémia, 2021. július 27.

  

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005