Szerencsére szép számmal adódnak gyönyörű, emlékezetes pillanatok az életben, amikor jó értelemben megszűnik a külvilág. Hogy ilyenkor mi marad, vagy inkább mi lesz helyette, azt nem könnyű megfogalmazni. Az élmény lassan elönt mindent, mint a síkvízi áradás a nyárelőn és egyszer csak azt veszem észre, hogy az előre elgondoltaktól nagyon távolra kerültem. Ez az érzés gyakran előjön a repüléseim során és a koncertek egy részén is. Ilyenkor úgy érzem, egész szép a világunk.

A műfajok közti átjárás mindig is létezett, ugyanakkor gyakran bizonyul vékony jégnek a nagy kavargatás. Általában akkor van baj, ha ezt az átjárást hiteltelenül teszik. Rút anyagiak, ihlettelenség, olcsón megszerezni kívánt hírnév mind kihallatszik a műfajmixet meglovagolók műveiből.
No, de mi van akkor, ha két stílust arra illetékes művészek tökéletesen összepárosítanak? Nos, akkor úgy hallgatjuk végig a koncertet, illetve úgy megyünk haza utána, hogy még napokig kellemesen zsong a fejünk az átélt gyönyörűségektől.

Mindig izgalmas játék egy általam eddig nem ismert zenekart elhelyezni a térképen, még mielőtt meghallgattam volna őket. Erős prekoncepcióval próbálom elképzelni, vajon mi lesz? Dixieland vagy free?

Minden relatív, így az évszámok is. A tizenhét zsenge kor egy embernek, matuzsálemi idő a jelenkor kultúrának nem kedvező körülményei között. A BJC – komoly nehézségek árán – eddig sikerrel vette az akadályokat és a jazzkedvelők örömére naponta jobbnál jobb koncertekkel vár bennünket.

2025. január 3-án a Harmónia Jazzműhely és a Budapest Jazz Club sok éve működő közös rendezvénysorozatának ez évi első koncertje előtt került sor egy újonnan alapított kitüntetés, a MagyarJazz Díj első átadására.

Még szerencse, hogy nem az elátkozott klikkvadászatra hajtok mostanában, mert akkor a címből simán kihagyhattam volna a szellemet, így biztosan sokan rákattintottak volna erre a tudósításra. De maradjunk a valóságban. Dorogon, a muzikalitásáról nevezetes városkában „Jazz Hole” néven igazi jazzklub nyílt a közelmúltban.

A változatosság nemcsak a mondás szerint gyönyörködtet, hanem a való élet különböző területein, így a zenehallgatáskor is érvényes. A modern jazz elmúlt hetven évéből hatalmas a választék, és mindig kellemes érzés végigvenni, hogy a pillanatnyi hangulatom, a napállás, meg az egyéb körülmények hatására melyik korból, stílusból válasszak aznapi kedvencet.

Általában jó és praktikus dolog az évfordulós alkalmak különböző eseményekkel való társítása. Ennek a szép gondolatnak az alapváltozata, miszerint „megkaptam a pénzt, irány a kocsma”, de persze szép számmal idézhetnék ennél szofisztikáltabb megközelítéseket is. Az emberek nagy része szeret ünnepelni és így emlékezetessé tenni az adott pillanatot. Ezúttal egy nagyszerű koncert született az évforduló nyomdokvízén. Azaz, dehogy koncert, inkább egy egész jazzfesztivál.

Bezárt a budapesti iF Café, a folyamatnak nem látszik a vége.

Csak hogy klasszikusokat idézzek, Gyémánt Bálint mondta itt a jazz.hu-n a Pat Metheny koncert utáni figyelemre méltó interjúban, hogy a művészet elsődleges célja sosem a szórakoztatás, hanem érzelmek kiváltása. Nehéz lenne ennél esszenciálisabban megválaszolni ezt az örök kérdést, amelyet bizonyára valamennyi művészetet kedvelő ember föltesz magának, ha éppen olyanja van. Az elmúlt szombat éjszaka a koncert után úgy szédültem ki a Jedermannból, hogy akár a fenti örökbecsű mondás is eszembe juthatott volna, ha éppen gondolkodóképes állapotban vagyok.