fbpx

Gayer Ferenc vehette át idén a Máté Péter-díjat, mely a Liszt- és Erkel-díj helyett jött létre, a könnyűzenei műfaj meghatározó szereplőinek elismerésére 2018-ban. Tavaly a kitüntetést nem kapta meg jazz-zenész.

Nézzünk pozitívan a jövőbe, nyárra túl leszünk a víruson remélhetőleg, és csak Sopronba kell elugrani, hogy világsztárokkal találkozhassunk július 9-12. között. David Sanborn, Stanley Clarke, David Friedman is fellép a SopronDrumon, amit már 3. éve rendeznek meg a nyugati határnál.
Időközben kiderült, hogy sajnos minden fesztivál elmarad augusztus 15-ig.

Április 5-én lesz Makoto Ozone és Szaniszló Richárd koncertje a Zeneakadémián. Igaz, még egyeztetés alatt áll a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezőinek részéről az esemény, de Szaniszló Richárdot, az egyik legjobban ismert hazai vibrafonost kérdeztem a koncertről is, és még sok minden másról.

Itthon rendszeresen koncertezik zenekarával, a D.A.S. Trióval, és meglepetésszerűen feltűnik különféle jazz-rock projektekben, jamsessionökön. Első alkalommal a Művészetek Palotája Fesztivál Színháztermében hallottam a zenéjét, a Free Style Chamber Orchestra előadásában. A zenekar visszatérő koncertjén László Attila, Wolf Péter, Malek Miklós és Zsoldos Béla művei mellett mutatta be Nagy Ábel Márton szerzeményét és hangszerelését, a D.A.S. Trió közönségkedvenc dalának nagyzenekari átiratát, melynek címe: Journey of a Light Beam Radiating from a Slushy Slice of Bread (olyasmi, mint “lucskos kenyérszeletből szökkenő fénysorompó által megtett út”). A Djabe zenekarban hallottam másodszor, ahol édesapját - aki külföldön zenélt éppen saját zenekarával - helyettesítette a zongoránál. A fiatal virtuóz zongorista, olyan pluszt hozott a zenekar koncertjébe, a sok szépen felépített szólójával, ami feledhetetlen.

Oláh Dezső zeneszerző, zongoraművész muzsikáját nehéz meghatározni, annyiféle stílusban játszik, szerepel. A komolyzenei előképzettség jól hallatszik játékában, kompozícióiban, de a jazz irányítja. Vajon a kortárs jazz vagy a kortárs komolyzene áll hozzá közelebb?

Idén ünnepli 30. évfordulóját a Magyar Jazz Szövetség. Ebben az évben már két rendezvény lezajlott és még számtalan eseménynek lehetünk részesei.

Március 4-e és 7-e között rendezik meg a V4 Jazz Fest nevű négy országra kiterjedő fesztivált.
A fesztiválon résztvevők 4 városban fogják előadni produkcióikat, Budapesten, Prágában, Krakkóban és Somorján.

A GetCloser JazzFest jövő héten kezdődik. Március 4-én egy kevésbé ismert osztrák zenekar nyitja a fesztivált, ám másnap, március 5-én csütörtökön három jól ismert jazz-zenésszel találkozhatnak, akik ellátogatnak a MoM-ba. Ezen az estén két zenekar fog fellépni, egy duó és egy trió. Az első Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint közkedvelt duója, a második Lukács Miklós új nemzetközi triója.

Sárik Péter jazz-zongorista, zeneszerző egyike hazánk legkedveltebb zongoristájának és egyike, aki csak a zenélésből él. Itthon és külföldön is teltházas koncerteket ad. Rendszeres fellép Erdélyben. Nagy sikerrel koncertezik Beethoven- és Bartók-feldolgozásokkal. De Berki Tamással közös estjük is nagyon sikeres. Ezenkívül a Budapest Jazz Clubban van egy minden hónapban jelentkező műsora a Sárik Péter Triónak, ahova mindig más zenészt hívhat meg. Ami még kiemelendő és a fiatalok számára példaértékű, ahogy saját magát menedzseli a zongorista.

Dés András, hazánk egyik legjobb és legkreatívabb ütőhangszerese. Rengeteg formációban, formációval dolgozik együtt, nem csak a jazz területén. A jövő hét szerdán, február 26-án bemutatásra kerülő lemeze sem a hagyományos úton jött létre, sem a lemez helyszínét tekintve, sem a financiális konstrukcióját figyelembe véve.

Varga Dánielről még Pázmándi Gergely írta júliusban az interjújában, hogy „hazánk egyik legígéretesebb fiatal zenésze”. Július óta rengeteg minden történt az akkor Grazból hazatérő szaxofonossal. Mint kiderült az interjú közben, még annál is több, mint amennyiről értesültem.

Gyárfás Péter neve nem véletlenül ismerős. Testvére, Attila, aki dobos, már megtalálta a helyét a hazai könnyűzenei, vagyis inkább jazzvilágban. Édesapja a hazai jazz szcéna kiemelkedő művésze, Gyárfás István gitáros. Péter pedig idén végez a grazi jazztanszéken, zongora szakon. Most diplomázik, és a napokban kezdi meg turnéját egy finn csapattal, először Ausztriában, majd Magyarországon is hallhatjuk őket.

Tzumo 40

2020. január 29.

Az Artisjus-díjas Oláh Tzumo Árpád jazz-zongorista, aki a Berklee-n, majd a Thelonious Monk Intézetben (Hancock Institute of Jazz) tanult, és lehetősége volt együtt zenélni olyan világsztárokkal, mint Wayne Shorter, Herbie Hancock, Terence Blanchard, épp ma 40 éves. Az amerikai évek a mai napig hatással vannak zenéjére, amit a frissesség, újdonság keresés jellemez, nem fél bevonni más irányzatok zenéit, hogy innovációval meglepetést okozzon közönségének, de mindig a harmónia érvényesül kompozícióiban. Több zenekart is alapított, legutóbbi a SoLaTi-t , de más formációkban is zongorázik, ill. dobol, mint Németh Ferenc - Tzumo triójában, Németh Ferenc – Greg Tardy trióban, Bacsó Kristóf Triádjában.

A Junior Prima díjas Oláh Krisztián, aki több világversenyen is szerepelt és előkelő helyen végzett, február 7-én lép fel a Müpa Fesztivál Színházában saját szerzeményeivel.  

Olykor a képből hangzik fel egy zenei folyamat, máskor a hangból “képződik” vizuális élmény. Ebben a meseszerű zenei világban színek, hangszínek, dallamok és formák olvadnak össze, majd szétporladnak egy állandó mozgásban lévő kaleidoszkopikus ritmusvázban.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
8
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005