Ahogy a címből kiderül, egy rendkívüli, megismételhetetlen nappal ért véget az egyetemisták vizsgakoncertje 2019-ben. Igaz, a jazz mindenképpen megismételhetetlen, az utolsó nap mégis tartogatott egy nagy meglepetést. De először nézzük az egyetemisták pénteki jobbnál jobb koncertjeit. És persze ismét kiemelném a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, aki mindhárom nap biztosította a zenészeknek a tökéletes hangot.
Még a lemez megjelenése előtt meghallgathatják a Borbély Műhely legújabb lemezre került dalait az Opus Jazz Clubban.
Két nap, három koncert Al Di Meolával a MoM-ban
Csütörtökön sem szűkölködtünk a tehetségekben. Talán a jobb időnek köszönhetően, szép lassan félházig telt a BJC koncertterme. Aki esetleg pénteken el tud lógni, vagyis előbb be tudja fejezni a munkáját, annak ajánlom, hogy a Szaxofon Quintetet és Lakatos Ági énekegyüttesét mindenképpen hallgassa meg, és ha már ott van, a többi zenekart se hagyja ki.
Jubileumi koncert az S4-ben a Háló All Stars együttessel.
Négy hónappal a félévi vizsga után, ismét számot kell adniuk tudásukról a Zeneakadémia Jazz tanszakának hallgatóinak/zenészeinek. A tavaszi őszben kevesen voltunk. Talán holnap már nem esik, többen meghallgatják a jövő jazz zenészeit. Érdemes!
Nem is tudom, hogy írjak, hogy ne csak dicsérjem a mai vizsgázókat, mert ismét olyan koncerteken vehettünk részt, amik önmagukban is megállták volna a helyüket. Külön szeretném kiemelni a BJC hangtechnikusát, Novák Marcit, a jó hangbeállításai sokat lendítettek a fiatalok előadásain.
Jazz nad Odra Lengyelország leghíresebb jazzfesztiválja, épp idén 55 éves. Az 1964 óta működő fesztivál csak kétszer nem került megrendezésre, 1988-ban és 1990-ben. Emiatt a fesztivál miatt indult el több városban is jazzfesztivál Lengyelországban: Poznańban, Gdańskban, Toruńban. Ahogy nálunk, úgy Lengyelországban sem nézték jó szemmel a kommunista vezetők a jazz térhódítását, de a sikernek, a népszerűségnek köszönhetően, utat tört magának.
Lukács Miklós nemzetközi szinten is ismert és elismert cimbalomművész, aki otthonosan mozog minden zenei műfajban, legyen szó kortárs klasszikus zenéről, jazzről vagy akár különböző népek zenéjéről. A Cimbiózis 5tet elnevezésű formációjával ad koncertet május 25-én a Müpa Fesztivál Színházában.
Dominique Di Piazza, a John McLaughlin Trió basszusgitárosa is oktatni fog a 2019. július 19-25. között megrendezésre kerülő X. Világzenei és Improvizációs Táborban. A tábor idén az Óbudai Népzenei Iskolában (III., Mókus u. 20.) kerül megrendezésre (nem Balatonfüreden).
Terjedelmes cikket közölt a legtekintélyesebb angol szaklap, a Jazzwise márciusi száma az amerikai sztár szaxofonos Chris Potterről. A cikk idézi a zenészt, amint nagy elismeréssel adózik Dresch Mihálynak. Alább a cikk vonatkozó részének magyar fordítása.
Gozsdu udvarban időnként volt jazz esemény, de azért nem volt eddig mindennapos ennek a műfajnak a bemutatása. A szervezőt, Jáger Bandit kérdeztem, miért pont erre a helyszínre esett a választásuk.
A rossz idő miatt elhalsztják a fesztivált. Június 4-én és 5-én rendezik meg a fesztivált kicsit módosított programmal.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban május 17-én, pénteken 20.00 órai kezdettel a Bencze Alma Project 4-ral örvendezteti meg a nagyérdeműt.
A Harmónia Jazzműhely által a Budapest Jazz Club és a legendás londoni 606 Club között kialakított zenei cserekereskedelem részeként pénteken (május 10-én) a kiváló brit zongoristanő, Nikki Iles játszott a BJC-ben veretes hazai kísérettel, jelesül Orbán Gyurival a bőgőn és Juhász Marcival a dobokon. (Az utóbbi esetében a „hazai” jelző azért kissé kétséges, hiszen Marci javarészt Svájcban él, és Európa-szerte öregbíti a magyar jazz hírnevét).
Természetesen Bill Frisell jelentette a „húzónevet” annak a gitárduónak a koncertjén, ami telt házzal került sorra a Müpa Fesztivál Színházban szerdán este. Ezt nem csak azért bocsátom előre, mert őszintén szólva alig van tudomásunk az északi világ zenészeiről még akkor is, ha az ECM kiadó jóvoltából meglehetősen sok skandináv muzsikus került képbe az elmúlt években. Mindenesetre a Frisellel fellépő izlandi basszusgitáros, bizonyos Skúli Sverrisson sem akárki: több mint száz lemezen működött közre az 1966. október 23-án született művész.
A lemez Morton első igazán komoly zenei felvételeit tartalmazza.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|