Az 1829-ben Bécsben Cyrill Demian orgona- és zongorakészítő által szabadalmaztatott tangóharmonikának (accordeon, concertina) már szép, formás jazzirodalma van az amerikai Art Van Damme-tól az olasz Antonello Salisig, aki filmzenéin túl 1987-ben Nana Vasconcelosszal, 2008-ban pedig Joey Baronnal készített duólemezt. Sokkal jobban ismert nálunk Magyarországon is az idén hetvenéves olasz-francia Richard Galliano, akinek játéka mintegy száz lemezfelvételen hallható. És természetesen a hangszer olyan reprezentánsairól sem feledkezhetünk meg, mint Tabányi Mihály, vagy az örmény származású David Yengibarjan, aki 1995 óta él hazánkban.
Ezt az interjút még áprilisban szerettem volna elkészíteni, rögtön az első Harmónia karanténkoncert után, de a feledés homályába merült. Azóta viszont annyi minden történt Áronnal, hogy nem is baj, ha egy év végi összegzést készítünk.
Képes lehet a mélodie ötven árnyalatát illusztrálni ma egy album? Anastasia Razvalyaeva nyilván hitt benne, mikor megkereste a kísérletezéseket mindig felvállaló Harcsa Veronikát az ötletével. (Hogy tőle sem idegen az ilyesmi, azt jól jelezte felbukkanása az örmény népzene világzenei adaptálására vállalkozó Deti Picasso, azaz Picasso Gyermekei fellépésein.) A polgári szalonok közönségének szánt népszerű műfaj volt a mélodie, francia költők megzenésített verseit adta elő egy klasszikus énekes zongorakísérettel. A Debussy NOW!, ez a modernkori Debuss(y)eia ennek a 21. századi változata.
Alighanem egyetért velem akár a világ jazztársadalma is, hogy a félévszázada, pontosan 1971. január 1-én, Chicagóban született ikonikus jazzmuzsikus a tenorszaxofon legnagyobb művelőinek igen szűk elitjébe tartozik. Mi több még a nádfúvós hangszerek közül olyan további instrumentumok mestere is, mint a szopránszaxofon vagy a basszusklarinét.
Első közönségszavazásunk többezres részvétellel zárult. Bíztunk benne, hogyha sikerül szakmailag megalapozott feltételeket teremteni ahhoz, hogy a magyar jazzelőadók ebben a formában is megkapják a közönségtől azt a visszaigazolást, amelyet a legtöbb klub és koncert népszerűsége régóta jelez, akkor elég sokan fognak időt szánni a szavazásra, hogy az hiteles legyen. A járványhelyzet miatt ugyan a jazzélet is karanténba került, a lemezkiadás és az internetes jelenlét így viszont előtérbe került (a szerkesztők előválogatása ötvenes lemezlistát szűkített húszra).
Egy jó hír az év végére!
A 2020-as év a Covidról szólt, bár januárban még nem sejtettük, hogyan változtatja meg egy világméretű járvány mindenki életét. Nézzük a pozitív oldalát a dolgoknak, például ahogy alkalmazkodni tudott a jazzszcéna a kialakult helyzethez, a jazz-zenészeknek volt lehetőségük koncertet adni, fellépni közönség előtt júniustól novemberig, még ha nem is annyi, mint előző években. A MagyarJazz portálon 365 nap alatt 445 cikk jelent meg, a közösségi oldalon pedig élő streamelt koncerteket, Youtube csatornánkon összevágott videókat láthattak az érdeklődök.
Aki csak egyszer is belehallgatott Németh Feri dobórájába, ami most már a 250. részen is bőven túl van, az tudja, miért ez a cím. Még hozzátehetném a címhez, hogy a legszorgalmasabb jazzdobos! „A művész semmit nem ér tehetség nélkül, de a tehetség semmit nem ér munka nélkül.” - Émile Zola.
Az UNESCO jószolgálati nagykövete, Herbie Hancock december 23-án levélben köszönte meg a jazznap.hu, vagyis a Nemzetközi Jazznap ingyenes belépést kínáló magyarországi eseményei szervezőinek és közreműködőinek a munkáját.
Miért hasznos az, ha egy középiskola gondnoka szereti a zenét? Mert különben 2020-ban az Impulse! Records nem adhatta volna ki egy 1968-as októberi kaliforniai koncert felvételét. (Ráadásul olyan exkluzív ajándék rejtőzik a borítójában, mint a koncert eredeti plakátja!) Vannak a jazztörténetben kegyelmi pillanatok. Monk Palo Altojához talán csak 1963-ban rögzített Coltrane album, a Both Directions at Once hagyatékból előkerülése hasonlítható. Sonny Rollins szellemesen azt így aposztrofálta: „Olyan ez, mint felfedezni egy új kamrát a gízai nagy piramisban”.
Hadd kívánjunk békés, boldog ünnepeket minden kedves olvasónknak a kitűnő fiatal jazz-zenészek muzsikájával!
Már ez a lemezcím is milyen fájdalmasan szép! Elveszett hajók. Hol vannak? Elnyelték őket a hullámok? Vagy kóborolnak magányosan az óceánok vizein? Hogy aztán egy ponton, a mértani egyenes mentén lassan, méltóságteljesen kivitorlázzanak a világűrbe…
Az Echoes of Swing nem a lemez fantáziacíme, hanem egy német zenekar megnevezése, akik mindenki által befogadható zenét játszanak ezúttal a kies Elmau kastélyában, mégpedig 2018-ban, a karácsony előtti napokban. Mi több, egy kitűnő, bár kevésbé ismert amerikai énekesnő szerepel minden dalban, ami csak emeli az ünnepi hangulatot. Előrebocsáthatjuk, hogy a sok „önmegvalósító” produkció között azért jól esik egy ilyet is felfedezni, és kellemes ráhangolódást jelent a karácsonyi ünnepkörre.
A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?
December 27-én éjfélig lehet leadni a szavazatokat a MagyarJazz szavazásán.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
23
|
24
|
25
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
|