fbpx

Hírek

Fiatalok figyelem!

2023. július 06.

Két felhívás érkezett fiataloknak.

Július elsejéig 20 órányi jazz-zene került a Spotify műsorlistába. Nem könnyű megtalálni a hazai jazzélet szereplőinek lemezeit. A Jazz.hu megpróbálja összegyűjteni az egyik legnagyobb zenemegosztón megtalálható összes olyan jazzlemezt, amiben legalább egy magyar közreműködő szerepel 2022. november 15. és 2023 novembere között.

A Budapest Jazz Club életben tartásáért petíció indult. Az aláírásával, kedves olvasónk is támogatni tudja a magyar kulturális élet egyik legfontosabb jazzhelyszínét.

Magyarország legtöbb magyar jazz-zenészét foglalkoztató jazzklubja, amely nemzetközi szinten is óriási elismerésnek örvend, bajba került.

Szinte tapintható izgalommal gyülekezett a közönség a BJC hangulatos előterében a koncert előtt. A jegypénztár a csütörtöki és pénteki koncertekre elővételben egyaránt teljesen eladott jegyek miatt zárva maradt, a merch standnál viszont sor alakult ki, ahol pólók, valamint a zenekar albumai teljes választékban, CD-n és többnyire vinylen is megvásárolhatóak voltak. Az itt állók később egy másik sorba is beálltak, ahol a Djabe tagjai és Steve Hackett rögtön dedikálták is frissen beszerzett albumokat.

A Jazzfruit versenyre hívják a fiatal jazz-zenészeket, amire július 16-áig lehet jelentkezni.

A magyar szaxofonosok doyenje, Ungár István 85 éves lett! Öt éve, 80. születésnapján Csatári Bence történész készített vele életét bemutató interjút, gazdag muzsikusi pályafutása emlékeiből jó két éve a Budapest Jazz Clubban is felidézett párat a Jazz Generációk sorozat szaxofonosokról szóló epizódjában, a sorozat ötletgazdája és művészeti vezetője, Bordás József vendégeként. Oldalunk köszöntőjét e két forrást felhasználva állítottam össze.

Ha azt mondom „The Girl from Ipanema”, akkor mindenki tudja már, ki volt a Brazíliában született énekesnő, zeneszerző. 

Keddre virradóra 75 éves korában meghalt Török Ádám, a hírt közösségi oldalán fia, Török Dániel jelentette be. Teljes erőbedobással készült nagyszabású május 8-i koncertjére, melyen egykori és mostani muzsikustársaival az Erkel Színházban az új Bartók cd lemez bemutatása mellett, több mint fél évszázados életművét foglalta volna össze, egyben Orszáczky Jackie emlékére is ajánlva, a Syrius - Mini Jam 50. évfordulójának alkalmából. Minden gondolata a koncert körül forgott, másnap reggel is próbára indult volna. Lefeküdt aludni, és nem ébredt fel többé. Álmában érte a halál.

Ezt a cikket leginkább vitaindítónak szánom. Miután életkorral csökkenő energiámat kimeríti a koncertszervezés és a jazztörténeti cikksorozatok írása, be kell vallanom, nagyon rég írtam akár lemezkritikát, akár koncertbeszámolót (a londoni magyar vendégszereplésektől eltekintve, ahol eleve nem lehetett jelen a hazai média). Viszont volt időm ezekről gondolkodni, és a magam hibáiból kiindulva, levonni néhány következtetést. Nagyon jó lenne ezzel kapcsolatban másokét is olvasni, mégha az enyémmel teljesen ellentétesek is.

Vasárnap délután otthonában, a Massachusetts állambeli Ashley Falls-ban 92. életévében, prosztatarákban meghalt Ahmad Jamal. A szomorú hírt lánya, Sumayah Jamal jelentette be. A Grammy-életműdíjas legendás zongorista nyolc évtizedes pályafutása során már ambiciózus fiatal tehetségként is nagyszerű felvételeket készített, majd a jazztörténet egyik legsikeresebb trióját vezette. Számára minden dal egy előadás volt.

2023. április 16-án, 92 éves korában elhunyt az előző évszázad stílusteremtő zongoristája, Ahmad Jamal. Pallai Péter írta a most következő megemlékezést.

Az áprilisban 15. évadját kezdő KOBUCI Kert vezetősége a nyitány előtt kedden a Toldi Moziban tartott három filmbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatót. A jubileumi évad terveit egy rövid történeti összefoglaló után az alapító Kaszap testvérek, a programigazgató Atilla (nem elírás, így írja nevét), és ügyvezető bátyja, Gábor mellett a vezetőség harmadik tagja, a kezdetektől a kommunikációs feladatokat ellátó Nagy Krisztián marketingmenedzser vázolta fel.

Diploma dolgozatához kéri Bernáth Kornélia olvasóink segítségét jazz témában.

A Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, Snétberger Ferenc elkötelezett a hátrányos helyzetű fiatal zenészek támogatásában. A felsőörsi Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítványa 2011 óta karolja fel a roma származású zenei tehetségeket és ad képzést számukra.

George Benson 80

2023. március 22.

George Washington Benson amerikai jazzgitáros, énekes és zeneszerző 80 éves. Az 1943. március 22-én Pittsburghben született gitáros több mint 60 éve zenél, és számos olyan albumot adott ki, amivel kritikai elismerést és nagy sikert aratott. Énekhangjáról és jellegzetes gitározási stílusáról ismert, amelyben a jazz, a funk és az R&B keveredik. Legnépszerűbb dalai közé tartozik a "Give Me the Night", a "Turn Your Love Around" és az "On Broadway".

Idén újra kapott jazz-zenész Erkel- és Máté Péter-díjat a március 15-e alkalmából tartott állami ünnepségen.

Tegnap, 2023. március 2-án, csütörtökön elhunyt a jazz Nagy Generációjának óriása, a szaxofonos Wayne Shorter. A műfaj történetének talán legváltozatosabb korszakában, fél évszázadon keresztül a legötletesebb és kiforrottabb újítók közé tartozott.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005