fbpx

Tzumo 40

2020. január 29.

Az Artisjus-díjas Oláh Tzumo Árpád jazz-zongorista, aki a Berklee-n, majd a Thelonious Monk Intézetben (Hancock Institute of Jazz) tanult, és lehetősége volt együtt zenélni olyan világsztárokkal, mint Wayne Shorter, Herbie Hancock, Terence Blanchard, épp ma 40 éves. Az amerikai évek a mai napig hatással vannak zenéjére, amit a frissesség, újdonság keresés jellemez, nem fél bevonni más irányzatok zenéit, hogy innovációval meglepetést okozzon közönségének, de mindig a harmónia érvényesül kompozícióiban. Több zenekart is alapított, legutóbbi a SoLaTi-t , de más formációkban is zongorázik, ill. dobol, mint Németh Ferenc - Tzumo triójában, Németh Ferenc – Greg Tardy trióban, Bacsó Kristóf Triádjában.

Tzumo 40. születésnapjára egy interjúval készültünk, amiben a múltról és a jövőről is szót ejtünk.

 

  • MagyarJazz: Az Amerikában töltött évek alapjaiban meghatározták a zenei ízlésedet, a jazzhez való hozzáállásodat. Mi az, amit kiemelnél abból az időszakból, ami a mai napig segítségedre van, amiből ihletet tudsz meríteni?
  • Oláh Tzumo Árpád: Sok minden!
    A nyitottság először is, nem csak a zenében, hanem emberileg is fontos. Azt tapasztaltam meg, hogy nem érdekel senkit, milyen származású valaki vagy kinek a hozzátartozója, a lényeg, hogy mit tudsz letenni az asztalra. Sokkal előrébb járnak, mint mi magyarok a csoportos munkában. ”Olyan a zenéd, amilyen ember vagy.” – mondta egyszer nekem Herbie Hancock. Ez volt az egyik legnagyobb segítség számomra, amit jelent ez az egyszerű mondat: először emberek legyünk.

 

  • MagyarJazz: Sokféle zenei hatást érezhetünk a szerzeményeiden. Jelenleg melyik irányzat, ami legközelebb áll hozzád?
  • Oláh Tzumo Árpád: Mint komponista, zeneszerzőként elsősorban a minőségre törekszem.
    Tíz évig klasszikus zenét tanultam, amiben egy biztos alap, szinte minden benne van. Bach - Mozart - Sztravinszkij - Bartók – arcképei a falamon vannak, mert ezek a mesterek minden fontosat leírtak. Vannak klasszikus alapra épülő műveim nagyzenekarra, mint pl. Ábrahám és Sára, ennek a demóját meg lehet hallgatni a youtube-on. Igaz, még szeretnék vele foglalkozni. Szóval eléggé fura alak vagyok, ha lehet így mondani. Az improvizációkban számomra nincsenek határok, hanem inkább stílusok vannak. Sokszor stílusokban gondolkodom, amikor zenét írok. Ebbe beletartozik a jazz, illetve más stílusok is. 

 

  • MagyarJazz: Milyen zenekarokban veszel részt jelenleg?
  • Oláh Tzumo Árpád: László Attila Quartet, Németh Ferenc Trio, SolatiMusic

 

  • MagyarJazz: Milyen projekten dolgozol épp?
  • Oláh Tzumo Árpád: Decemberben jelent meg a Tzumo Trio - Plays Pat című lemez Németh Ferenccel es Horváth Plutó Józsival, amin Pat Metheny 9 dalát vettük fel saját feldolgozásunkban, a Hunnia Kiadó gondozásában. Az év végére tervezzük a Solati második lemezét is.

 

  • MagyarJazz: Nekem még hiányzik a repertoárból többek közt big bandnek írt muzsika, ami nagyon jól szólna szerintem. Készülsz ilyenre?
  • Oláh Tzumo Árpád: smile hú, az szuper lenne. Remélem, valamikor sor kerül rá. Azért rengeteg munkával jár egy big bandre írni, illetve hangszerelni.

 

  • MagyarJazz: Tanítasz is több helyen. A Snétberger Központon kívül még hol? Mit gondolsz, mit tudsz adni a tanítványaidnak?
  • Oláh Tzumo Árpád: Jelenleg máshol nem tanítok.
    Az órákon inkább irányt mutatok a diákoknak és a tradicionális jazzt mutatom meg. A tradíciókat nem lehet kivenni a tantervből. Ha a tradíciókat egy jazz-zenét tanuló diák nem tudja elsajátítani, akkor nem fogja tudni a jazz nyelvét. Több országban is tartottam kurzust, többek között a gráci jazz egyetemen is, és mindig az alapokkal dolgozom, illetve a ritmusoknak adok több hangsúlyt. Mert a jazz először is ritmus. Ha a ritmusokat nem tudod magas szinten elsajátítani, ebbe beletartozik a Swing, a Be Bop, az afrikai, kubai zenék ritmusai, akkor nem fogsz a nagyokkal muzsikálni.

 

  • MagyarJazz: Kik jelenleg a kedvenceid, kik a példaképeid? És milyen zenéket hallgatsz?
  • Oláh Tzumo Árpád: Bach, Mozart, Bartók, Sztravinszkij, Charlie Parker, Miles Davis, Wayne Shorter, Herbie Hancock, Chick Corea, Keith Jarrett, John Coltrane, Nat King Cole, Ella Fitzgerald. Ezektől a művészektől szinte a nap 24 órájában bármelyik lemezüket szeretem hallgatni. A jóból sosem elég! smile

 

  • MagyarJazz: Ajánlod, és ha igen, miért ajánlod fiataloknak, hogy próbálják ki magukat más közegben, más kultúrában?
  • Oláh Tzumo Árpád: Egy másik kultúrából mindig csak tanulni lehet.
    A falak között legfeljebb gép lehetsz, de nem zenész.
    Szerencsére nekünk magyaroknak, a mi kultúránkban rengeteg különböző országnak a zenéje keveredik. Ez nagyon nagy kincs! Úgyhogy csak ajánlani tudom, hogy próbáljanak ki különböző stílusokat, arról nem beszélve, hogy több zenekarban is lehetőségük nyílik játszani, ha megtanulnak professzionálisan más műfajokat játszani. De először is önmagukat kell megtalálniuk a zenében.

 

  • MagyarJazz: Van olyan, amit szeretnél a következő években megvalósítani?
  • Oláh Tzumo Árpád: Szeretnék jobban játszani önmagamtól, ez mindennap egy kihívás, másrészt, mint minden zenész, szeretnék sokat játszani.
    Ez mára már nagyon nehéz dolog, mert rengeteg a zenekar és a zenész Magyarországon, akik jól menedzselik magukat.
    Jól jönne a Tzumo Trionak egy profi manager. smile

 

  • MagyarJazz: Milyen koncerteken találkozhat veled mostanában a közönség?
  • Oláh Tzumo Árpád: Mindegyik a Budapest Jazz Clubban lesz: február 6-án a Varga Bendegúz Quintet vendége leszek. Február 10-én Plutóval közös duó koncertünk lesz, és február végén, 27-én a SoLaTi koncertjére várom a jazz kedvelőit.

 

Boldog születésnapot Tzumo! 

Köszönöm szépen! smile

 

 Fotó: Sztraka Ferenc, Tzumo, Irk Réka

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005