Mint arról már korábban is hírt adtunk nagy horderejű jazzfotó-kiállítás megnyitója volt egy héttel ezelőtt, amelynek keretében 60 remek felvételét mutatja be a magyar jazzfotográfia egyik meghatározó művésze, Siklós Péter.
Péntekre virradóra meghalt Joey DeFrancesco. Mindössze 51 éves volt. A hírt felesége és menedzsere, akivel tavaly ünnepelték 10 éves házassági évfordulójukat, Gloria DeFrancesco a közösségi médiában osztotta meg, de a halál okát egyelőre nem közölte. Mint írta: "Életem szerelme most békében van az angyalokkal. Jelenleg nagyon kevés szavam van. Köszönöm a mindenhonnan érkező szeretetet és támogatást. Joey szeretett benneteket."
Az irodalom és a jazz kapcsolatával már többen foglalkoztak változó színvonalú munkákban. A film és jazz közös pontjainak feltérképezésében szerencsére szerepet vállalt a mi szerkesztőségünk is. A képzőművészet és a jazz kapcsolata viszont ritkán téma a jazzlapok hasábjain, mert ehhez bizony mindkét területhez konyítani kell. Nem is próbálok úgy tenni a netről gyűjtött tényekkel, mintha ez nekem otthonos terület lenne, inkább azt szeretném, ha megnéznék ezt a tematikája miatt kuriózumnak számító vállalkozást, ami ezer szállal kötődik a jazzhez és nagyon szórakoztató.
Lattmann Béla, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem basszusgitár tanszékvezető tanára a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét kapta a hazai zenei életet gazdagító pályafutása, a Csanyi-Lattmann Quartet egyik alapítójaként és közel három évtizedes oktatói munkájának elismeréseként.
A Jazz.hu portált fantasztikus képekkel segítő Siklós Péter kiállítása jövő csütörtöktől tekinthető meg a Magyar Fotográfiai Múzeumban, Csak Jazz címmel.
Hölgyek esetében jó szokás, hogy nem számoljuk az éveket, ráadásul ünnepeltünk esetében nem is szükséges a „kozmetikázás”, nyugodtan letagadhat egy évtizedet. Különben is napjainkban az internet „jóvoltából” mindenki tájékozódhat a reflektorfényben álló személyiségek legfontosabb adatairól. Szóval elégedjünk meg azzal, hogy a mi igazi, jó értelemben vett dívánk születésnapja éppen ma van. Szívből kívánjuk, hogy még sok éven át élvezhessük remek énekhangját, lebilincselő előadásmódját, kedves kontaktusteremtő egyéniségét!
A Felczak Alapítvány a magyar-lengyel kapcsolatok ápolását segíti elő különböző projektekkel. Nemrég két nagyszerű lemezről adhattunk hírt, mely a Felczak Alapítvány támogatásával született. Egyik Oláh Kálmán Mosaics című albuma, a másik a tehetséges szaxofonos, Varga Dániel Eastern European Quartet lemeze.
Szeptemberben jelenik meg a két magyar zenész, két belga zenésszel közös albuma About Time címmel.
A MagyarJazzen többször is foglalkoztunk már a Sybiosis 5 zenekarral és tagjaival. A ritmusszekció az utóbbi pár hónapban többféleképpen is felhívta magára a figyelmet. Főleg saját kompozíciókat játszanak, sok-sok improvizációval, igényes, mégis könnyen érthető jazz-zenét szólaltatnak meg koncertjeiken. Már a következő versenyükre készülnek, ahova várják a szavazatokat!
A BJC Big Band mély megrendüléssel tudatta, hogy 46 éves korában meghalt a Zeneakadémiát végzett trombitásuk, Ducsai Szabolcs.
Ma egy éve halt meg tragikusan hirtelen Winand Gábor jazzénekes.
Tegnap adták át az Artisjus-díjakat. Nemcsak zenészeket, hanem írókat, szövegírókat, nótaszerzőt, fiatal alkotókat is díjazott az Artisjus.
Május elején elindult a Jazz tv, melyen a nap 24 órájában mennek jazzkoncertek vagy tematikában közel álló műsorok.
The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora címmel, május végén a legnagyobb globális tudományos kiadónak tartott brit Routledge gondozásában jelent meg angol nyelven Havas Ádám, a szociológia szakirodalom szempontjai alapján, a jazzen keresztül izgalmas kulturális, társadalmi kérdéseket taglaló könyve.
Az egyik legnagyobb amerikai jazzmagazin, a Downbeat, 44. alkalommal hirdette meg a zenei iskolákban tanulók versenyét. Idén Hofecker Dániel egyik darabja is nyert, amelyik hamarosan a Budapest Jazz Orchestrával kerül felvételre.
A Nemzetközi Jazznap programjának nyitányaként április 29-én ünnepségre került sor Nagykanizsán a sétáló utcában. Az apropót az szolgáltatta, hogy az idén felavatott I. Magyar Jazztörténeti pontot QR kóddal látták el.
A Fonogram-díjat 1992-ben a magyarországi hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereinek és teljesítményeinek, díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése, akkor még Arany Zsiráf-díj volt a neve. 2004-ben Fonogram - Magyar Zenei Díjra keresztelték át. 20 kategóriában osztják ki.
Snétberger Ferenc a Deutscher Jazz Preis díjat vehette át április 27-én.
Nevét és műveit itthon és külföldön egyaránt ismerik. Megosztó személyiség, sokan rajonganak érte, egyesek viszolyogva fogadják nézeteit, de egy biztos: a magyar jazz érdekében nem sokan tettek többet, mint – a ma már márkát képviselő – „SGG”. Sokirányú, hatalmas tevékenységét még vázlatosan is lehetetlen ismertetni. Jazz- és hanglemeztörténész, diszkográfus és lemezkiadó, producer és alapítványok létrehozója, kiállítás- és koncertszervező, jazztörténeti programok előadója, jazztáborok szervezője, páratlan lemez- és jazzirodalom archívum tulajdonosa. Egy tartalmas életút a jazz műfaj érdekében!
Holnap, ugyanúgy, mint jó egy évtizede minden esztendőben, megünnepeljük az UNESCO Nemzetközi Jazznapját. Így tesznek az egész világon. Ingyenes koncertek csalogatnak a legkülönbözőbb helyszíneken. Herbie Hancock az UNESCO jószolgálati nagyköveteként 2011-ben indította útjára az International Jazz Day nevű kezdeményezést, mely rövid idő alatt sikeres lett világszerte.
Bőgős és zongorista, hangszerelő és komponista, zenekarvezető és polgárjogi harcos, filozófus és író. Mindez együtt volt megtalálható, az éppen száz éve született Charles Mingus személyében. Hatása máig megkerülhetetlen...
November 22-én hirdették ki a Grammy-díjra jelöltek névsorát. A Grammy-díj átadást 2022. január 31-éről elhalsztották április 3-ra. Természetesen Jon Batiste több kategóriában is nyert, de Chick Corea is két kategóriában lett nyertes. Két jazzfilm is győzött, melyekről írtunk tavaly.