fbpx

Programajánlók

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos nem a Budapest Jazz Clubban 2020. április 24-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Kész Petra - Arday Dániel Live-élő karanténkoncertjét

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY sajnos nem a Budapest Jazz Clubban 2020. április 17-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Gyárfás Trió Live-élő karanténkoncertjét

A szervezők, az UNESCO, a Herbie Hancock Intézet és a dél-afrikai vendéglátók március végén közös közleményben jelentették be, hogy 2020-ban elmarad a Nemzetközi Jazznap nagy központi gálakoncertje és a hozzá kapcsolódó, általában többnapos rendezvénysorozat. A gálakoncert idén Fokvárosban lett volna, így a bejelentést a dél-afrikai hatóságok járványügyi intézkedéseivel és az ebben a helyzetben feltétlenül szükséges óvatossággal összefüggésbe hozták.

Kleb Attila nevét nagyon gyorsan megtanulták a jazzbarátok az utóbbi öt évben. Soha, senki sem hozott még ennyi jazzikont ebbe az országba, mint a Get Closer koncertrendező-iroda, amelynek Attila a művészeti vezetője. És miután jómagam 1964-től, azaz immáron 56 éve élek a fővárosban, így van némi rálátásom a legnagyobb jazzikonok hazai fellépéseiről Louis Armstrong 1965 júniusi koncertjétől kezdve, ami a Népstadionban került sorra. A közel százezres nézősereg bizonyította, hogy van némi érdeklődés Magyarországon a jazz iránt…

Április 1-7. között karanténkoncertek lesznek láthatók, hallhatók a https://www.livefromourlivingrooms.com-on.

Örömmel tesszük közzé a hetedik Jazznap-hu, vagyis non-profit akciónk 2020-as listáját, a lista még bővülhet! 

Lehetőséget biztosítunk a jazz-zenészeknek, hogy meghirdethessék akár az ingyenes, akár a fizetős home-koncertjeiket az oldalunkon.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. március 13-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Liane Carroll - elmarad, helyette: Vörös Niki-Gyárfás István Quartet

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is.  A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.

Szombat este az Opus Jazz Clubban ad koncertet a magyar, argentin, lengyel és amerikai zenészekből álló Juhász Márton Quartet. "Hogyan maradhat releváns a jazz, az improvizált élőzene 2020-ban?"

© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005