A koronavírus miatt vészhelyzetet rendel el a kormány, mely a koncerteket is érinti: Megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Folyamatosan frissítjük az információkat az oldalon, ahogy megkapjuk a tájékoztatást a helyektől, mely jazz klubok, rendezvényhelyszínek tartanak nyitva, és a Koncertek menüben is próbálunk naprakészek lenni.
A Jazzfuel a kritikusokat faggatta: mivel keltse fel érdeklődésüket új albumuk iránt a zenész.
A Jazzfuel magazin egy újságírói felmérést készített 2020 februárjában, melyben a MagyarJazz is részt vett. Bár ahogy majd látni fogják, döntő többségben angol és amerikai újságírók válaszoltak a kérdésekre, ettől függetlenül ez a kimutatás a hazai zenészeket is érdekelheti, főleg ha külföldi pódiumokra aspirálnak, érdekes lehet több eleme is a kutatásnak.
A szombaton 50. születésnapját ünneplő Oláh Kálmán kapta 2020-ban az Artisjustól Az Év Könnyűzeneszerzője díjat. Tálas Áron pedig Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói díjazottak közé került. Az Év Produkciója pedig a Lévai Balázs által készített dokumentumfilm lett, a Like a Child, ami egy fantasztikus énekesnőről, a fiatalon elhunyt Fábián Juliról készült alkotás.
A legtekintélyesebb brit jazz szaklap, a Jazzwise márciusi számában jelent meg ez a roppant pozitív recenzió a jól ismert angol kritikus és szakíró, Stuart Nicholson tollából Gárdonyi László La Marseillaise című koncert albumáról. A kritikát munkatársunk, Pallai Péter ferdíttette, saját bevallása szerint, ugyanabban a szellemben rögtönözve, mint Gárdonyi László a szóban forgó koncerten. :)))
Kerekes György, a MagyarJazz szerzője, Pernye András-díjat kapott a Magyar Jazz Szövetség 30. jubileumi közgyűlésén. Gratulálunk minden díjazottnak!
A 62. Grammy-díj átadása 2020. január 26-án volt. A 84 kategóriából nekünk csak a jazzhez kötődő előadók fontosak. Közülük egy zenekart, a Get Closer jóvoltából meghallgathattunk élőben is, mégpedig a Chick Corea & The Spanish Heart Bandet.
Az alábbi összeállítással szeretnénk minden kedves olvasónknak békés, boldog karácsonyt kívánni!
Szabó Daninak a legújabb „Visionary” című lemezét a Fuzzy Music - a lemez kiadója - Grammy-díjra jelölte több kategóriában is. Ugyan a jelöltek közé nem választották be, de a JAZZIZ nevű magazin viszont igen, mégpedig a JAZZIZ Critics Picks Playlist 2019-es év legjobb dalai közé a "Cosmic" című szerzeményét.
A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást.
Idén is erős mezőnyből választották ki azt a 25 zenekart, akiket egy évig támogat a Hangfoglaló Program.
Idén is tíz kategóriában kaphattak díjat magyar művészet, tudomány, sport és szellemi élet kiemelkedő képviselői. A Müpában pénteki gálaesten adták át a díjakat.
November 21-én adták át a 2019-es Junior Prima Díjakat a Müpában.
A 62. Grammy-díj átadása 2020. január 26-án lesz, de már kiadták a jelöltek névsorát. A 84 kategóriából nekünk csak a jazzhez kötődő előadók fontosak. Lássuk őket:
A díjjal egyfelől azokat az előadókat jutalmazza az Artisjus, akik kortárs magyar szerzők műveit veszik műsorukra és viszik sikerre. Így kívánják a szerzők meghálálni zeneműveik megszólaltatását. A zenetanárok munkája nélkül pedig aligha születhetnének és szólalhatnának meg az új zeneművek, a szerzők ezzel a díjjal ismerik el és köszönik meg a munkájukat.
A Múzsadíj azért jött létre Miskolcon, hogy azokat az embereket díjazza, akik tettek valamit Miskolc művészeti életéért. Idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium jazz tanszaka veheti át ezt az elismerést.
Ma (2019. október 18.) lenne 100 éves Anita O'Day.
Ma (2019. október 11.) van a legendás hírű dobos és zenekarvezető, Art Blakey születésének századik évfordulója. Pallai Péter tekint vissza a jazz óriás páratlan teljesítményére (bőségesen merítve Kerekes Györggyel közösen írott könyvükből, A Jazz Évszázadából).
Gratulálunk Snétberger Ferenc gitárművésznek a Magyar Örökség-díjhoz, amit gitárművészete és zenei tehetséggondozó munkásságáért kapott szeptember 21-én.
Az angliai Cambridge 105 FM jazz műsorában, a Jazz Today-ben két nagyszerű magyar zenész is szerepelt felvételekkel új albumáról.
Veszprémben már 9. alkalommal rendezik meg a Rozé, Rizling és Jazz Napokat. Az Óváros téren található színpadon egy napra több koncert is jut, ráadásul ingyen hallgathatóak.
A héten a Balaton körül három jazzfesztivál is kezdetét veszi: a Balaton déli partján, Balatonbogláron július 3-án, a Balaton északi partján két helyszínen is, Salföldön és Veszprémben július 5-én.