fbpx
Halász Gyula

Halász Gyula

Marketing szakember, újságíró. A hazai jazz-életbe 1972-ben kapcsolódott be. Tagja a Magyar Jazz Szövetségnek és a Magyar Jazzkutatási Társaságnak. Jazz koncerteket, fotó- és plakátkiállításokat szervez/szervezett. Támogatója volt a nagykanizsai jazz fesztiváloknak és a Cserfő JazzLand-nek. 1996-ban Jazz Kanizsán címen saját kiadásban jelent meg könyve. Hatodik éve szervezi Nagykanizsán a Nemzetközi Jazz Napot. Hazai és nemzetközi jazz konferenciák résztvevője. A Sigmund Romberg Emlékbizottság alapítója. Írásai, fotói az alábbi helyeken jelentek meg: International Jazz Forum, Gramofon Magazin, MaJazz, JazzMa, Zala Megyei Hírlap, Prémium Zala Megyei Magazin, Kanizsa Újság, Nagykanizsai Maraton, Nagykanizsai Képes Extra, Pannon Tükör Magazin, Nagykanizsai Szuperinfó.

A Magyar Jazz Szövetség támogatói programjának köszönhetően számos vidéki jazzklub kapott/kap támogatást koncertek szervezésére, s ez némileg enyhítheti a főváros pazar koncert és fesztiválkínálata nyújtotta versenyhátrányt. Ennek szellemében került sor a Hárs Róza Quintet (Tilia) fellépésére Nagykanizsán a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A tehetséges fiatalokból álló zenekar hangulatos műsorral debütált a város egyik jazzklubjában.

Az idei év kulturális programjai a szokásosnál is erősebben zárulnak Nagykanizsán. Érvényes ez a helyi jazzéletre is, ahol nagyon színes felhozatal várható decemberben. A gazdag kínálatban a nemzetközi jazzszíntér képviselői mellett hazai és helyi fellépők is szerepelnek.

Számos kiváló zenész van, aki erdőkben, mezőkön, hegyekben, csendes patakok mentén keresi a csendet vagy éjszaka a csillagokra meredve elmélkedik a világ nagy dolgairól. Közéjük tartozik Tóth Viktor is, aki nemcsak kiváló szaxofonos-zeneszerző, hanem igazi értékteremtő, értékközvetítő, jazz-hittérítő, jazzben utazó, Gyimesben töltekező. Egy éve alakult új „Skylark Metropolitan” formációjával fantasztikus koncertet adott Nagykanizsán november 26-án. A rendezvénynek a Nagykanizsai Honvéd Kaszinó Jazzklub/Zene klub adott helyet. A zenekar népszerűségét az is jól mutatja, hogy még Veszprém megyéből is érkeztek erre a koncertre, ami tegyük hozzá így hétköznap nagy motivációt feltételez.

Sokszínűség és egyéni hangzás jellemezték a Gyémánt Bálint trió műsorát, amit a nagykanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház jazz klubjában hallhattunk. A trió először lépett fel itt. Gyémánt Bálint nemrég megjelent lemezén a Vortex of Silence-en található szerzemények mellett régebbi kompozíciók is elhangzottak. A programot, mely egy sorozat része, a Magyar Jazz Szövetség támogatta.

Színes, változatos koncerteknek tapsolhatott a közönség november 8-án a Jazzkanizsán. A színvonalas programoknak ezúttal is a nagykanizsai Medgyaszay-ház adott otthont, ahol 2016 óta tartják az egyestés jazzkavalkádot hazai és nemzetközi formációkkal. Három koncert, három különböző hangulat, eltérő hangzásvilágokkal. Igazi jazzkoktél.

A Jazzkanizsa rendezvényt 2016-ban indította útjára a szervező Kanizsai Kulturális Központ. A nagy múltú nagykanizsai jazzfesztivál megszűnése után ez az egyestés program igyekszik életben tartani a többévtizedes hagyományokat. Ez alól a tavalyi Jazzkanizsa volt kivétel, amikor az első kanizsai jazzfesztivál 50 éves évfordulóját több napon át ünnepelték. A Jazzkanizsa koncepciójában neves hazai és nemzetközi formációk kapnak évről évre lehetőséget.

A Vámos Béla vezette Kanizsa Big Band fennállásának 19. évében, október 19-én adott koncertet Nagykanizsán. A 'Vendégségben a Kanizsa Big Band'-nél sorozat vendége ezúttal Csapó Krisztián harsonaművész volt. Az hogy a zenei esemény nem a megszokott forgatókönyv szerint zajlott, nagyrészt köszönhető Csapó Krisztián nyitottságának és érdeklődésének, másrészt a helyszínt biztosító Nagykanizsai Honvéd Kaszinó profi szervezőmunkájának! A főszerep és az érdem természetesen Vámos Bélát, a zenekar tagjait és a kiváló harsonást Csapó Krisztiánt illeti. Nem ellopva a „showt” pár gondolattal másra is kitérek.

A hagyományokhoz híven ismét tartalmas koncertekkel várja a jazzt szerető közönséget Nagykanizsa.

Jazz és bor. Több évtizede, hogy ez a páros újra egymásra talált Magyarországon. A borászatok egy része jó ideje ráérzett arra, hogy érdemes olyan fesztiválokat, koncerteket támogatni, ahol ők is megjelenhetnek. A jellemzően gasztrofesztiválokon a blues és a jazz-zene mellett a pop és a rock is megjelenik. Így történt ez augusztus 2-án a Nagykanizsához tartozó Látóhegyen is, ahol a Cika Borház és Fröccsterasz tulajdonosai Borestet tartottak. Ezen a Gayer Mátyás Trió lépett fel.

Augusztus 1-én a nagykanizsai Cukker Művek Kávéház teraszán adott koncertet a gypsy jazzt játszó Jean Reload Trió. A szép nyári este, a hangulatos helyszín, a finom sütemények, a pezsgők, a finom borok, a zene és a csillagok együtt állása is kedvezett egy felejthetetlen estéhez. Így is történt, nem látva a közelgő viharfelhőket. Utólag kicsit hasonló feeling – mégsem olyan durva és embertelen – mint a Titanic süllyedése. A zenekar még játszik, miközben a „Titanic” léket kapott. Nem szokványos beszámoló készült ezúttal, egy koncert margójára.

1. oldal / 7
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005