fbpx

Kirakat: Don’t Miss the Band   
A showcase szó gyökeret vert a honi zenei életben, mert praktikusan rövid és jelentéssűrítő. A magyar jazz fiatal generációjának jó lehetőség a megmutatkozásra. (A magyarjazz Irk Rékának köszönhetően eddig is aktívan jelen volt ezeken). A hazai egy kis piac, nem könnyű kikerülni a kirakatba. Fenyves Márk remek projektet vezethetne pályakezdő zenészeknek, hogy tegyék ismertté produkciójukat. Az alap persze a jó muzsika, aztán lehet becélozni a platformokat, hogy szélesebb körben tudjanak róluk. Minden úton elindult, amit az ismertséghez vezethet. A Magyar Jazz Szövetség két versenyén is döntősök voltak. A combo formációk bemutatkozására kitalált versenyen a „Some Sky” című dalukat játszották 2017-ben, ami felkerült a Homecoming című lemezükre is. Majd egy másik Fenyves szerzeményt, a „Blues After Dusk” Ladányi Ádám által oktettre áthangszerelt változatát játszották a komponistáknak meghirdetett megméretésen. (az AllAboutJazz.com oldal most válogatta be a Track of the day rovatába, augusztusban fog felkerülni). 

3. oldal / 3
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005