

Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, kifejezetten figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
Svájcban élő magyar dobosunk a legutóbbi, remekül sikerült „Discovery” című albuma után „Metropolis” címmel elkészítette új lemezét. A címadó szerzemény akár Baselre is utalhat (világvárosnál jelentősen kisebb mérete ellenére), hiszen a Focusyear program a szélrózsa minden irányából érkező, legtehetségesebb jazz-zenészeket ebben a városban gyűjti össze. A felvételen szereplők is itt találkoztak, a francia Charley Rose szaxofonos, az olasz Lorenzo Vitolo billentyűs, Jérémie Krüttli svájci basszusgitáros, és a brazil Fabio Gouvea gitáros. Utóbbi már egy Latin Grammy-díjjal is dicsekedhet, hiszen közreműködött Hermeto Pascoal „Natureza Universal” című albumán, amely 2018-ban a legjobb jazzlemez kategóriában nyert.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, kifejezetten figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
Jó munkához idő kell. Nem tudom, hogy létezik-e angol megfelelője ennek a mondásnak, és főleg a veterán szaxofonos ismeri-e, de tény, hogy több mint 100 évig várt - valószínűleg Guiness rekordot döntve - az első önálló lemezének kiadásával, ami a mai napon kerül forgalomba.
Azzal kezdeném, hogy perzsa származású jazz-zenészről még soha nem hallottam. Persze nem a skatulyába szorítás a lényeges, azaz nem kell valakit mindenáron valamilyen zenei kategóriába sorolni.
Korongozó névvel elindul egy új sorozatunk, melyben új kollégánk Simády Béla a legfrissebb lemezújdonságokról ír nagyon röviden, kifejezetten figyelemfelkeltés céljából. A lemezhez Youtube felvételt és (ha van már) Spotify elérést csatolunk. Összesen 7 albumra hívja fel minden héten a figyelmet, hogy a kedves olvasóinknak minden napra szolgáljunk egy-egy aktuális lemezterméssel. (a szerk.)
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
4
Dátum :
2026. május 4.
|
5
Dátum :
2026. május 5.
|
6
Dátum :
2026. május 6.
|
9
Dátum :
2026. május 9.
|
10
Dátum :
2026. május 10.
| ||
|
11
Dátum :
2026. május 11.
|
12
Dátum :
2026. május 12.
|
13
|
17
Dátum :
2026. május 17.
| |||
|
18
Dátum :
2026. május 18.
|
19
Dátum :
2026. május 19.
|
20
Dátum :
2026. május 20.
|
22
| |||
|
26
|
27
|
28
|
29
|
30
|
31
| |