A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.
Vannak a jazz történetének olyan személyiségei, akik munkássága alapvető változásokat indukál a fejlődésben. Megjelenésük és működésük következtében módosul egy hangszer használata és hangzása, létrejön egy új hangzásvilág, játéktechnika, zenei kifejezésmód, sőt megindulhat egy új stílus kialakulása is. Ezen rész főszereplője munkásságának legnagyobb eredménye, hogy a szaxofon a jazz-zenekarok teljes értékű tagja lett, sőt mára már szinte vezető hangszerré lépett elő, felváltva a kezdeti időszakban ezt a szerepet játszó trombitát.
A mai lemezbemutatónk New Yorkhoz, pontosabban annak Harlem nevű városrészéhez köthető zongorastílus megalkotójáról, az ún. Harlem stride stílus atyjáról és az ő zongorajátékát megörökítő CD-ről szól. A zongoristákra mind a mai napig hatással lévő Harlem stride, James P. Johnson nevű kiváló zongoristától indult el, természetesen nem teljesen előzmények nélkül. Hogy hogyan vált elismert, kedvelt és sokak által követett stílussá, többek között erről szól ez a rész. Most tehát James P. Johnson: The Original James P. Johnson: piano solos című CD-jét mutatom be, amely az 1942-45 között bakelit lemezekre felvett számok válogatásának újranyomásával készült.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.
Ma ismét egy olyan lemezt fogok bemutatni, amelynek főszereplője, sőt főszereplői kevésbé ismertek az átlagos jazzhallgatók körében, ugyanakkor különösen érdekes zenét játszottak. A mai rész főszereplője a bőgős John Kirby és zenekara. A CD-n található felvételek 1941 és '43 között készültek, és John Kirby and His Orchestra címmel jelentek meg a Classics kiadásában 1994-ben. A CD 21 felvételt tartalmaz, melyek között vannak saját kompozíciók, de olyan szerzők művei is, mint pl. Ervin Berlin, Count Basie, sőt Franz Schubert is.
Az interjúban nem csak a győztes dalt hallgathatják meg, de az ifjú tehetség a terveiről is mesélt.
Ebben a sorozatban, amelynek keretében a jazz története és fejlődése szempontjából fontosnak ítélt antológiák, albumok és lemezek ismertetésére kerül sor előfordul, hogy egy-egy muzsikustól annak különböző periódusából származó több lemezét is bemutatok. Ilyen a mostani rész is, amelyben a jazz egyik legnagyobb alakjának két évet magába foglaló időszakában készült felvételeinek gyűjteményéről lesz szó.
Ebben a részben olyan zenészről van szó, aki érdemeihez képest alulértékelt módon, nagyon ritkán szerepel a jazz történetével foglalkozó műsorokban. Mi több, vannak jelentős jazz enciklopédiák, amelyek meg sem említik a nevét. Szerintünk ennél többre volna érdemes ez a muzsikus, ezért is kerül sor annak a 2 CD-ből álló antológiának a bemutatására, amelyek a szaxofonos és együttese 1938 és ’59 között készített felvételeinek válogatását tartalmazzák. A muzsikust Louis Jordannak hívták, a gyűjtemény „Let the Good Times Roll” címen jelent meg 1999-ben a Decca lemeztársaság kiadásában.
Kerekasztal, könyvbemutató, filmpremier és koncert – négy elemből tevődött össze a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) november 21-én rendezett Szabados György emléknapja. Az elméleti kérdéseket, Szabados jelentőségének, életműve elhelyezésének kérdéseit boncolgató első két programról Zipernovszky Kornél írt tudósítást, az esti filmbemutatót és koncertet pedig Turi Gábor értékelte a Magyarjazz.hu számára.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve) a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációkat a youtube-ról válogattam, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek. Általában ezek a darabok a Spotify-on is fellelhetők, ha csak nem jelzem az ellenkezőjét.
Vannak a jazz történetének olyan kiemelkedő és meghatározó muzsikus-személyiségei, akik munkássága hosszú időre meghatározza mind a jazz, mind egy-egy hangszer fejlődésének irányát. A most bemutatásra kerülő lemez főszereplője a tenorszaxofon-játék egyik legnagyobb egyénisége, aki hangszerén olyan határozott és karakteres stílust alakított ki, melynek eredményeképpen jelentősen megváltozott a szaxofonjáték. Olyan iskolát teremtett, melynek a későbbi korok legnagyobbjai közül is igen sokan a követőivé váltak. Ebben a részben Lester Young CD-re gyűjtött válogatása kerül bemutatásra, amely „The Kansas City Sessions” címmel jelent meg és az 1938 és ’44 között készített felvételeket tartalmazza új kiadásban.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|