Mark Turner tehát újabb albummal jelentkezett, amit az utóbbi években a részéről favorizált rangos müncheni kiadó, az ECM jelentetett meg. Az ECM alapító igazgatója, Manfred Eicher hihetetlen zenészeket hozott már össze „istállójában”, csak a legjazzesebb hangszer – a tenorszaxofon művelői közül nála vannak szerződtetve: Joe Lovano, Chris Potter és Mark Turner…
Turner már számos alkalommal lépett magyar színpadra a komáromi erődben (2012) tartott Médiawave fesztiváltól a Budapest Jazz Clubig (2014 és 2016) és – magam is tanúsíthatom – hogy minden alkalommal óriási sikerrel szerepelt. Legelőször is vidéken, mégpedig Nagykanizsán lépett fel 1999-ben a John Patitucci Quartet fúvósaként. (Ott sajnos nem voltam jelen.) Saját lemezei is ismertté tették az elmúlt közel negyedszázad során, hiszen már a 2000-ben készült „Ballad Session” c. lemezén ilyen társaságban játszott: Kurt Rosenwinkel gitár, Kevin Hays zongora, Larry Grenadier bőgő és Brian Blade dobok. Kell-e ehhez kommentár? Az utóbbi években pedig már az ECM-nél készíti jobbnál jobb felvételeit. Az első ennél a labelnél a „Lathe of Heaven” volt éppen nyolc évvel ezelőtt 2014-ben, amelyet ugyancsak kvartett felállásban készített, a trombitás Avishai Cohen, a bőgős Joe Martin és a dobos Marcus Gilmore társaságában. (Közben készített egy duó-lemezt is az ECM-nél Ethan Iverson zongoristával „Contemporary Kings” címmel.) Érdekes, hogy a most tárgyalandó lemez címadó száma is egy irodalmi mű címét vette át, mégpedig Stanislaw Lem „Visszatérés” c. 1961-ben írott sci-fi regényére utal (Európa Zsebkönyvek, 1979). Ez az Amerikában is sikert aratott történet egy űrhajósról szól, aki hazatérve azzal szembesül, hogy idegen világba érkezett, mert a társadalom annyira megváltozott, az emberi kapcsolatok annyira átalakultak, hogy élő kövületnek érzi magát egy idegen világban. Hogy mennyire foglakoztatják ezek a problémák Mark Turnert, arra jellemző, hogy a nyolc évvel ezelőtti lemez is egy sikeres regény címét idézte, Ursula K. Le Guin amerikai írónő „Égi eszterga” c. fantasy regényére utalt, ami ugyan a Földön játszódik, de a túlnépesedés, a háborúk és a rasszizmus kérdéseit feszegeti. (Móra Kiadó, 1992) Turner, maga is mélyen gondolkodó személyiség, akinek komoly szándéka, hogy a maga eszközeivel felhívja a hallgatóinak figyelmét a rendkívül gyorsan változó világ hallatlan veszélyeire. (A Lathe of Heaven lemezbemutató koncertje után a BJC-ben 2014-ben módom volt egy kicsit elbeszélgetni vele ezekről a kérdésekről, mert olvastam a szóban forgó könyvet és persze feltűnt a cím azonossága.)
Természetesen ezúttal is saját szerzeményeit nyújtja át új lemezén, most éppen nyolcat. Kompozíciós munkásságáról is csak felsőfokú jelzőkkel beszélhetünk. (Bár erről sehol sem történik említés, de a lemezre vonatkozó külföldi írások szerint Turner a számok hangszerelője is.) Tenorszaxofon játéka, a hangszer tónusa a mifelénk kevésbé ismert Warne Marsh, és természetesen a nagy John Coltrane hatását tükrözi. (De egy interjúban még Lee Konitz, Sonny Rollins és Lester Young nevét is megemlítette.) Nem rossz referenciák… A mostani formációban Joe Martin bőgős képviseli a stabilitást, aki már az említett két BJC koncerten is remekelt, 2014-ben kvartett, ’16-ban pedig trió felállásban. (És természetesen a két ECM kvartett lemezen is.) A mostani lemezen viszont a trombitás Jason Palmer, a doboknál pedig Jonathan Pinson foglal helyet. A felvételek még 2019 novemberében New Yorkban készültek, bizonyára a Covid-járvány akadályozta a lemez megjelentetését… A korábban említett science-fiction hatáson túl, az egész projektről elmondható, hogy ez az album egyenes folytatása a nyolc évvel korábbinak. Olyan harmóniában játszanak mind a fúvósok, mind pedig a ritmus-tandem, mintha ugyanazok a személyek jöttek volna össze a stúdióban. (Igaz, hogy a négyből ketten azonosak.) A harmóniahangszer (zongora vagy gitár) hiánya még inkább tág teret és szabadságot biztosít a két fúvós zenei kreativitásának kibontakoztatására. Ez az a kortárs improvizációs zene, ha jobban tetszik: post-bop, ami felé az ECM újabban nagyon dicséretesen nyitott. (Némi rosszmájúsággal a hűvös „skandináv vonal” kissé háttérbe szorult, ami persze az amerikai művészek felbukkanásával /is/ összefügghet.) A mai jazzkínálatban ezt már nyugodtan nevezhetjük mainstream jazznek, ez képviseli a mai modern jazz „derékhadát”, igazán remek muzsika, ami tökéletesen kifejezi korunk állapotát. (Hát még, ha néha kaphatnánk némi információt is a szép fotók mellé a kísérőfüzetben.)
Összefoglalva: igényes hallgatnivaló, elbűvölő kompozíciókkal és organikus szólókkal. Büszke lehet a müncheni stáb arra, hogy az Amerikában született műfaj egyik legfontosabb kiadója ma Európában működik!
Nem valószínű, hogy a külföldi jazzikonok meghívását mérlegelő személyek/intézmények olvassák írásomat, de lassan már aktuális lenne Mark Turner újabb meghívása, már csak azért is, mert talán léteznek tervek egy európai lemezbemutató koncertkörútra…
ECM Records, 2022
- Return from the Stars
- Terminus
- Bridgetown
- It’s not Alright with Me
- Nigeria II
- Waste Land
- Unacceptable
- Lincoln Heights
Minden szám szerzője Mark Turner
Közreműködők:
Mark Turner tenorszaxofon
Jason Palmer trombita
Joe Martin bőgő
Jonathan Pinson dobok
Megrendelhető: https://lemezkucko.hu/turner-mark-return-from-the-stars-2384307