fbpx

Videóinterjú Sárközi Edinával, az év fiatal jazz-zenészével

2022. augusztus 18.

Januárban a Magyar Jazz Szövetség zsűrije Sárközi Edinát választotta az év fiatal jazz-zenészének. Az énekesnő idén végzett a Bartók konzervatóriumban, Budapesten. Augusztus 28-án pedig a Magyar Zene Házában lép fel zenekarával, a Sárközi Dina Quintettel.

A videóinterjúban Edina beszél arról, milyen út vezette idáig, marad-e a jazzpályán, kik a kedvencei, mik a tervei.

A videóban több zene is megszólal, melyben énekelt, a legutóbbi a Várkert Bazárban történt fellépése saját zenekarával.

Augusztus 28-án lesz alkalma bemutatkozni még nagyobb közönség előtt, mert a Magyar Jazz Szövetség és a Magyar Zene Háza megrendezi a Magyar Jazz Napját, ahol másodikként léphet színpadra, 14:30-kor. Rajta kívül még Oláh Szabolcs zenekara, a Varga Bendegúz Quartet, a Bacsó Kristóf Triad, a Dresch Quartet és László Attila Fusion Circus ad koncertet.

Edinát röviden az augusztus végi fellépéséről kérdeztem (a többi a videóban).

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Jól látom, hogy a Magyar Jazz Napján is azzal a zenekaroddal fogsz fellépni, amelyikkel bemutatkoztál a Várkert Bazárban, júliusi koncerteden? Kik a zenésztársaid, és miért pont őket választottad?
  • Sárközi Edina: A Bartók konziban ismerkedtünk meg a fiúkkal. A zenekar egyik tagjával, Golarits Marci barátommal többször beszéltük az évek alatt, hogy majd kikkel tudnánk elképzelni, hogy zenekart alapítsunk. Aztán amikor a záróvizsga koncert apropójából összeállt ez a csapat, - Vida Bernussal kiegészülve - akkor hirtelen egyértelmű lett, hogy megtaláltam, ők azok akikkel rajongással tudnék dolgozni. Gyermeki lelkesedés és érett zeneiség jellemzi mindegyiküket, illetve zeneszerzőként gondolkodnak a próbateremben és a színpadon is. Ennél jobbat nem is kívánhatnék. Szívből ajánlom a kedves olvasóknak, hogy jegyezzék meg valamennyiüket külön-külön is! A quitett tagjai tehát, Golarits Márton (billentyű, vokál), Ambrus András (basszusgitár), Horváth Máté (dob) és Horváth Botond (gitár).    

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: Saját dalokat adtatok elő a zenekaroddal. Ehhez ragaszkodsz? Miért tűzted ki azt célul, hogy nem átdolgozásokban gondolkodsz, hanem saját kompozíciókban?
  • Sárközi Edina: Valóban, célul tűztük ki, hogy ebben a formációban saját kompozíciókkal állunk színpadra. Egyrészről azért, mert mindannyian írunk zenét és hihetetlen érzés amikor ezek zenekarral is meg tudnak szólalni. 
    Másrészről abban hiszek, hogy a zenészre és a zeneszerzőre nem két külön mesterségként kellene gondolni. Persze a félelem mindig előjön, hogy a mesterek után van-e értelme bármit még egyszer, csak rosszabbul megfogalmazni. De ahogy kérdezgettem a tanítóimat, mindannyian megerősítették bennem azt, hogy az ihlet és a kiválasztottság csak illúzió és kifogás, ami megbénítja az alkotni vágyó embert. Márpedig az alkotóképesség ajándék, aminek nem szabadna egészségtelen félelemmel párosulnia. 
    Harmadrészről az őszinteség nekem nagyon fontos, ezért ha színpadon állok feladatomnak érzem, hogy olyan dalokat közöljek, amiknek szövegei valamilyen mélyebb tartalommal rendelkeznek számomra. Olyan üzenettel, amit szívesen adok át. A sok, főként szerelemmel foglalkozó jazz sztenderd között pedig időbe telik, mire megtalálom azokat a szövegeket amikkel igazán tudok azonosulni. 
    Utoljára pedig hadd említsem meg, hogy így lehetőségünk van magyar nyelvű dalokat előadni. Ez már a kezdetekkor közös célunk volt.

 

  • Irk Réka / Jazz.hu: A Várkert Bazárban nemcsak, sőt főleg nem jazz-zenész oldaladról mutatkoztál be, kortárs, pop, sőt country énekesnőként is megismerhetett a közönség (a videóban kis részlet hallható). Ez utóbbival biztos nevet szereznél magadnak Amerikában, annyira hitelesen hangzott.
    Mire számíthat a Magyar Zene Házában a publikum?
  • Sárközi Edina: Tényleg nem mainstream jazz sztenderdek vannak a repertoárunkon. Igyekszünk minden eszközünkkel a zenét és a dalokat szolgálni, és nem megfelelni valamilyen elvárásnak. Megint csak az őszinteség rovására menne, ha megfelelési kényszerből, valamilyen célközönséggel a fejünkben alkotnánk. A Magyar Jazz Napjára a saját szerzeményeinket visszük, amik hordozzák az amerikai folk és rock zene elemeit, a jazzre jellemző szabad improvizáció és gazdag harmóniavilág mellett. Illetve ez alkalommal két szívünknek kedves jazz sztenderd feldolgozása is el fog hangzani. 

 

További sok sikert kívánunk!

 

Fotó és videó: Irk Réka

  

 

 

Kapcsolódó tartalom:

 

 

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005