• MagyarJazz: Miért pont a jazz? Miért nem maradtál a komolyzene területén?
• Szalóky Béla: A szüleim zeneiskolát alapítottak a Balaton déli partján, Fonyódon, így a gyerekkoromat egy zeneiskolában töltöttem. Gyerekként apám lemezgyűjteményében három lemezbe szerettem bele, az egyik a Péter és a farkas volt Prokofjevtől, a másik a Dvořák Új világ szimfóniája, a harmadik pedig egy Count Basie album.
  Nem sokkal később a kezembe került egy Benkó Dixieland, majd egy Budapest Ragtime Band lemez. Középiskolás koromban ismerkedtem meg Louis Prima, Kid Ory, Maynard Ferguson és Bill Watrous felvételeivel. Beszippantott a jazz.
  15 évesen ismerkedtem meg a legendás bőgőssel, Vajda Sándorral, aki bevezetett a mainstream jazz világába, azóta rajongok Oscar Petersonért, Ben Websterért, Clark Terryért (vele volt szerencsém együtt muzsikálni), Ella Fitzgeraldért, estig lehetne sorolni.
  A Jazztanszakon Friedrich Karcsitól ragadt rám a cool (pl. Gerry Mulligan, Chet Baker) és a west coast jazz (pl. Frank Rosolino, Conte Candoli) iránti szerelem. Aztán összebarátkoztam a tavaly elhunyt trombitással, Papa Fleigh-el, neki köszönhetem Louis Armstrongot, Bobby Hackettet, Ruby Braffot és a legtöbb tradicionális jazz muzsikust. A mai napig rengeteg zenét fogyasztok, ebben van tradjazz, mainstream jazz, modernebb dolgok (rajongásig szeretem pl. Till Brönnert, Gordon Goodwint) és komolyzene.
  Bartók és Kodály különösen közel áll a szívemhez, de gyakran kerülnek elő a barokk mesterek is. Itt meg is érkeztünk a második kérdéshez: maradtam a komolyzenénél is, hiszen munkahelyemen a Készenléti Rendőrség Zenekarának vezetője vagyok, amit e lap olvasói inkább Police Big Bandként ismernek, de a jazz csak egy része a tevékenységünknek: klasszikus koncertfúvós zenét, kamarazenét is játszunk, illetve van egy funky zenét játszó formációnk, ergo maradtam a komolyzene mellett is.
  

  Végletesen polarizálódott világunkban elvárás, hogy mindenki deklarálja, melyik csapatban játszik, de azt hiszem, éppen a zeneművészet az, amelyik még valamennyire megengedő, szóval csinálom ezt is, azt is.

• MagyarJazz: Mióta vagy tagja a Benkó Dixieland Bandnek? Hogy kerültél be a zenekarba?
• Szalóky Béla: Nagyon korán, 15 évesen játszottam velük először. Megtisztelő volt egy ilyen híres zenekarral szólistaként a Zeneakadémián, a Vígadóban, a Budapest Spotcsarnokban fellépni. 2007-ben, a trombitás Zoltán Béla halála előtt nem sokkal kerültem be állandó tagként.

• MagyarJazz: Milyen zenekarokban játszottál még, merre jártál ezekkel a zenekarokkal, kikkel léptél egy színpadra? Voltak vicces vagy izgalmas történetek turnék során?
• Szalóky Béla: Harsonásként (ez az eredeti hangszerem) tag voltam az István Gimnázium Szimfonikus Zenekarában, a Budafoki Dohnányi (akkor még ifjúsági) Zenekarban, az Oldsmobile Dixieland Jazz Bandben, az azóta Kossuth-díjas Hot Jazz Bandben, a Budapest Ragtime Bandben, a Hungarian Trombone Company-ban, a Szalóky Classic Jazz Bandben és még jónéhány csapatban.
  Szólistaként és/vagy közreműködőként muzsikáltam a Modern Art Orchestrával, a holland Metropole Orchestrával, az EBU Big Banddel, egy sor hazai big banddel, valamennyi magyar (és egy csokor külföldi) tradjazz együttessel.
  Több, mint 30 ország színpadain volt szerencsém együtt játszani az alábbi nagyszerű művészekkel: Carl Fonta, Joe Muranyi, Warren Vaché, Scott Hamilton, Scott Robinson, Alan Vaché, Ted Rosenthal, Rossano Sportiello, Frank Robenscheuten, Patti Austin, The New York Voices, Frank Sinatra Jr., Rhoda Scott, Jiggs Whigham, Jon-Erik Kellso, Matt Munisteri, Greg Cohen, Vince Jordano, Danny Coots, Ian Bateman, Bria Skonberg, Paolo Alderighi, David Ostwald, Mike Vax, Frank Foster, George Benson, Tommy Sanders, Jennifer Leitham, Alvin Queen, Vince Bartels, Reggie Johnson, Dan Barrett, Jason Wanner, Doug Sides, Joan Faulkner, Dan Nimmer, Dezron L Douglas, John Allred, Bert Boeren, David Wong, Peter Van Nostrand, Mike Smith, Edwin Morgan, Bill Miller, Jiggs Whigham, Thomas Gansch, Bob Chmel, Walt Johnson, Jim Fox, Paul Rostock, Jeff Morrison, Jim Fox , Mark Fosset,  Marcel Zanini,  Acker Bilk, Irakli, Tomas Stanko, Stjepko Gut, Christian Muthspiel, Vladimir Tarasov, Birelli Lagrene, Ed Neumeister, Bill Reichenbach, Bart Van Lier, Vince Mendoza, Mike Abene, Tommy Vig, Terry Woodson, Earl Sauls, Tardo Hammer, Dan Block, Bruno Castelucci, Harry Kanters, Antoine Trommelen, Enrico Tomasso, Huub Jahnsen, , Malo Mazurier, Jerome Etcheberry, Catherina Russell, Ilja Reijngoud, Nils Wogram… Hirtelen ők jutottak eszembe, de biztos, hogy sokakat kihagytam.
  Játszom kb. 90-100 lemezen, a rádiófelvételeket és a popzenei produkciókat pedig össze sem tudnám számolni.

• MagyarJazz: Most milyen zenekarokban vagy tag vagy vezető?
• Szalóky Béla: Vezetem a rendőrzenekart, trombitálok a Benkó Dixielandben, szintén trombitálok a Bényei Tamás és a Gramophonia Hot Jazz Orchestrában és a Szalóky Classic Jazz Sundays-ben.

• MagyarJazz: Egyik fiadat jól ismerik már a MagyarJazz olvasói, Szalóky Balázsról van szó, aki ugyancsak trombitás lett, méghozzá nagyon tehetséges, és jazzt is játszik. A Müpa Jazz Showcase-re is kapott meghívást két éve, és azóta is több formációban megfordult. Mennyire beszéltétek rá erre a pályára vagy le erről a pályáról?
• Szalóky Béla: Nagy büszkeség, hogy Balázs fiam muzsikus lett, ráadásul ilyen fiatalon bekerült az egyik legnagyszerűbb magyar jazz formációba, a Modern Art Orchestrába. Nem beszéltük rá, de nem is beszéltük le a zenészségről. Tanult a Juilliard School-on New Yorkban, itthon pedig két hete szerezte meg MA diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Diploma koncertjén többek között a rendőrzenekar kamaraegyüttese kísérte, ráadásnak pedig jazzt játszott. Kisebbik fiam harsonás a bécsi Zeneakadémián, lányom pedig fuvolázni tanul a Weiner konziban. Szóval van okom büszkeségre bőven.

• MagyarJazz: Hány féle hangszeren játszol? Melyiket miért választottad?
• Szalóky Béla: Eredetileg harsonás vagyok (erről van diplomám), trombitálok, szárnykürtözök és kornettezek, illetve néha előkerül nagy szerelmem az euphonium. Fiatal koromban ez nagy számnak számított, talán egyedül voltam vele, de ma már sorra nőnek fel az olyan muzsikusok, akik félelmetesen játszanak nem csak rokon, hanem egymástól teljesen eltérő instrumentumokon is. Elég csak Korb Attilára, Papp Matyira vagy Tálas Áronra gondolni.

• MagyarJazz: Nem idetartozó kérdés, de jó, ha beszélünk róla, mert a jazz-zenészeket érinti, vita is kialakult miatta: jó-e a név, ha nem, milyen nevet adnál a Máté Péter-díjnak és miért épp azt?
• Szalóky Béla: Hát ez elég kényes téma. Azzal, hogy külön díjat adtak a „nem komoly” zenészeknek, új muníciót kapott a fentebb már említett polarizáció. Még mindig nagyon sokan vannak, akik szerint a komolyzene magasabb szintű, magasabb értékű művészeti ág, mint az összes többi zene. Ezt én nagyon káros és szűklátókörű, elitista gondolkodásnak látom, nem vezet sehova és semmi köze a művészetek lényegéhez. Ha rajtam múlna, nem tennék a díjazásban sem különbséget, kapjanak az arra érdemes jazz-zenészek is Liszt-díjat. A legkiválóbbak pedig Kossuth-díjat.

• MagyarJazz: Mikor és hol játszol legközelebb? Jól látom, hogy épp a születésnapodon kihagyod a vasárnapi IF műsorodat?
• Szalóky Béla: Az If-ben minden hónap első vasárnapján muzsikálok a quartettel, így lesz májusban is. A Benkó zenekarral pedig szerda esténként játszom a Pinceszínházban, ahogy 35 éve mindig. A rendőrzenekarral ezekben a napokban ki sem látszunk a munkákból, hiszen ma van Szent György, a védőszentünk napja. Minő véletlen: éppen a születésnapomon. :)

• MagyarJazz: Nem csak zenéből áll az életed, hanem fotózol is. Mit tudhatunk erről a szenvedélyedről?
• Szalóky Béla: Hú, ez olyan kérdés, amit nem lehet néhány szóval elintézni, de röviden megpróbálom. Igen, szenvedélyesen fotózok (fotográfus végzettségem is van), ahogy a zenében, a fotózásban is a sokféleség jellemző rám, fotózok koncerteket (mi adekvát, ha nem ez?), rendezvényeket, szerelmem az utcai fotózás (street photography) és nagyon kedvelem a légifotózást. Jazz témájú képeiből már volt néhány kisebb-nagyobb kiállításom, most egy olyan projektbe kezdtem, ami szinte kilátástalannak tűnik: a magyar jazzről szóló képeimből próbálok összeválogatni egy könyvre valót. A válogatás meglehetősen szubjektív lesz, nem egy előre megtervezett projektről van szó, amiben bemutatom a magyar jazz világát, így nem is törekedhettem a teljességre, meghatározó előadók maradtak ki, azon egyszerű okból, hogy (még) nem fotóztam őket. Emellett bőven vannak olyan zenészek, akikről viszont több kép is bekerül a kollekcióba. Az album stílusában is eklektikus, csapongó lesz, bátorkodom sokszínűnek nevezni. Akár a jazz, ami a képen látható kollégák, valamint a fotográfus első számú szerelme, élete, örömének, bújának, boldogságának forrása. Egy színesnek szánt kavalkádra számítok, amiben békésen megfér egymás mellett a színes és a fekete-fehér fotográfia, öreg és fiatal, a klasszikus jazz, a mainstream, a bebop, a hardbop, az etnojazz, a kortárs jazz, miegyéb. Ha ez megvalósul, akkor nem hiába cipelem magammal a gépeimet mindenhova és talán bátorságot, invenciót merítek a folytatáshoz.
  Amíg ezzel elkészülök, addig itt lehet megnézni képeimből egy válogatást: szaloky.com

Boldog születésnapot kívánok a szerkesztőség nevében!

Fotó: Gordon Eszter, Irk Réka, Kincses Gyula, Szalóky Béla, Meleg Kata, Ducsay Szabolcs