Még a covidkorszak előtt jelent meg ez a lemez, de egy különleges aktualitás adja, hogy most mutassuk be. Mary Stallings december 9. és 12. között a Dizzy’s Club színpadán lép fel, és Emmet Cohen triója kíséri, aki a modernkori jazzreneszánsz legimpulzívabb zongoristája. Hogy miért, azt az Emmet Place című zseniális sorozatában (nemrég pedig a BJC-ben is) megmutatta.
Örvendetesen megszaporodott a bőgős szólólemezek száma a jazz világában. Joggal kérdezhetjük, vajon miért? Aki hisz a gazdasági és társadalmi viszonyok, politikai történések és a művészeti megnyilvánulások viszonyában, az most nyilván azt mondja, hogy a globális nagy hang- és az értékzavar közepette valamiféle intimitásra, bensőségességre vágyik előadó és hallgató egyaránt.
Az ír-német O’Farrill-család a modern amerikai jazzlegendák egyike: az apa, Chico O’Farrill (1921-2001) Kubában született, s egész életében az afro-kubai jazz népszerűsítésén dolgozott.
Amikor néhány héttel ezelőtt Dudás Lajos ismét villámlátogatást tett szülőhazájában, és zenéjének barátaival találkozott a Háló Közösségi és Kulturális Központban, röviden az S4-ben, a hangszerét a hotelszobájában hagyta. Élő koncert helyett ezúttal Jazz im Subway című, 2001-ben a kölni Subway jazzklubban rögzített hangversenyfilmjét vetítették le két részletben, közötte pedig Deseő Csaba beszélgetett régi barátjával és muzsikustársával.
Vig Tommy 50 évig élt és dolgozott Amerikában és 15 éve él és dolgozik ismét itthon. Persze az első 18 éve is a zene bűvöletében telt el, s ha a pólyában még nem is muzsikált, de köztudomású, hogy „csodagyerekként” már hétévesen nyilvánosan lépett a pódiumra. Aztán zenei gimnáziumban tanult, de ezalatt is folyamatosan játszott, majd a forradalom leverését követően Amerikába emigrált.
A legtöbb esetben nehéz kitalálni, hogy miért épp azt a címet kapta egy jazz CD, amit kapott. Vagyis sok esetben elég bizonytalan a cím és az adott lemezen halható muzsika kapcsolata, már ha van egyáltalán kapcsolat közöttük… Binder Károly és Juhász Gábor új duó CD-jének címe azonban eléggé árulkodó, és szinte direkt módon utal annak a zenének a lényegére, amit ezen a korongon hallhatunk.
Az album címe a híres dobos szerzeménye, ki tudja miért viseli ezt a megnevezést. De a tájékozottabb jazzbarátok részére igen csak hírértékű, hogy a veterán ütőssel a mind szélesebb zenei spektrumot felölelő müncheni kiadó egyik legújabb lemezén találkozhatunk. (A felvételek két éve készültek, és a világjárvány miatt késett a megjelentetés.)
Kenny Garrett új korongja, aki szerencsére nálunk is gyakori vendég volt az elmúlt években, az év lemeze választás egyik esélyese lesz idén. Nem kockáztatunk túl sokat a kijelentéssel, mert a szakma és a közönség is vitán felül a legvirtuózabb altszaxofonosnak tartja Amerikában. Elég, ha annyit mondok, a 2021-es Newport Jazz Fesztiválra elment meghallgatni(!) koncertjét Kamasi Washington, Robert Glasper, Immanuel Wilkins és Terrace Martin is.
Jó kérdés, hogy szabad-e adni az ellenőrizetlen legendákra, de jól hangzik, hogy Jan Ptaszyn Wróblewski volt az első lengyel jazz muzsikus, aki Magyarországon járt. Vagy az elsők egyike… Mindez az 1960-as évek elején történt állítólag, kétségtelenül egy olyan momentumban, amikor a lengyel jazz lóhosszal járt a magyar jazz előtt, és éppen a nagy magára eszmélés korszakába lépett, vagyis az amerikai minták átvétele után foglalkozni kezdett a lengyel zenei, népzenei örökséggel. Azóta kiderült, hogy a lengyel jazz éppen ezen az úton röppent föl aztán befoghatatlan magasságokba.
Marcin Wasilewski a lengyel jazz élet egyik különleges figurája. Zongorista. Az 1990-es évek elején lépett a lengyel jazz színpadára. Szó sem volt berobbanásról. Ahhoz túlzottan sok ma is Lengyelországban a fiatal és rendkívül tehetséges zongorista, hogy egyetlen muzsikus teljes mértékben magára tudja irányítani a közönség figyelmét.
Ifjú jazzmuzsikusok emlékezése Armstrongra kettős jubileuma kapcsán. Természetesen Armstrong szülőhazájában is felfigyeltek arra, hogy ebben az évben emlékezünk meg a nagy jazzikon születésének 120-ik, és halálának 50-ik évfordulójáról. (Ezt mi is megtettük mind saját honlapunkon, mind pedig a Gramofon c. folyóirat nyári számában.) Nos, ebből az alkalomból készült ez a lemezalbum, amelyen ifjú New Orleans-i jazz-zenészek tisztelegnek nagy elődjük előtt.
Magyarországon nem számíthat akkora visszhangra ez a lemez, mint Amerikában, mégpedig azért, mert hazánkban alig-alig ismert az alapanyag, melyből McMurray, az öblös hangú tenorszaxofonos (egyesek szerint Grover Washington Jr. avatárja) dolgozott.
Terence Blanchard az amerikai jazz olyan képviselője, aki az egyetemes zenei világ kiemelkedő képviselői közé emelkedett. New Orleans szülötte, mint a trombita annyi más világhírű művelője Armstrongtól Joe Newmanig, Wynton Marsalistól Nicholas Paytonig. Irving Shaw regényének címét kölcsönvéve az „oroszlánkölykök” egyik legkiemelkedőbb képviselője, aki még a műfaji határok átlépésében is talán a legmesszebbre jutott.
Nem kell bizonygatnom, hogy a hárfa nem kimondottan jazz-hangszer, mint pl. a tenorszaxofon vagy a zongora. Még a jazzlapok népszerűségi listájának különleges hangszerek kategóriájában is igen ritkán fordult elő, hogy találkoztam volna ennek az elegáns hangzásvilággal bíró csodás instrumentumnak a művelőivel. Azért persze akadtak kivételek, mindenekelőtt Dorothy Ashby és Alice Coltrane.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
20
Dátum :
2020. szept. 20.
| ||||||