fbpx

Gratulálunk Lakatos Ágnesnek, Somogyvári Péternek és Bágyi Balázsnak az MJSZ díjakhoz!

2023. február 26.

Tegnap rendezték meg a Magyar Jazz Szövetség éves taggyűlését. Minden évben a közgyűlés szavazással zárul, amikor három díjra szavazhatnak a jelenlévők (plusz azok, akik meghatalmazást adnak képviseletükre másnak). A három díj: a Szabó Gábor-díj, a Pernye András-díj és a Gonda János-díj.

Kezdjük először a három díj nyertesével. Idén nem lehetett előre jelöltet állítani egyik díjra sem, bár érdekes mód, mégis volt két név a kivetítőn. A helyszínen - utolsó számolásom szerint 33 ember volt jelen, plusz az elnökség (plusz ketten a szavazásra estek be). Az nem hangzott el, hogy pontosan hány szavazat érkezett be úgy, hogy egy meghatalmazást hozhattak a megjelentek. Évek óta nagy probléma, hogy kevesen mennek el a közgyűlésre, így kevesen is szavaznak. Idén még a jelöltállítással is ment az idő, de már tavaly is megírtam, hogy megoldható lenne online szavazással is, hogy sokkal több embert vonjon be a szövetség a részvételbe. Így a jelöltállítás és a szavazás, majd az összeszámlálás nem venne el időt a többi feladattól, és azoknak is lenne lehetőségük így csatlakozni, akik különben a szombatjukat mással töltenék, de fontosnak tartják, hogy ebben a kérdésben megnyilvánuljanak. De már az is egy sokkal igazságosabb rendszer lenne, ha a helyszínen lévők megadnák az ajánlásokat, és azokra voksolhatnának a tagok. Így lenne értelme annak, hogy megjelenjenek többen a közgyűlésen, de mégis kisebb merítésre korlátozódnak a voksolás, ám bevonhatná a távol maradt tömeget a szövetség.

Legtöbb jelölés a Szabó Gábor-díjra érkezett. A díjazott, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, Bágyi Balázs lett. Balázs elmondta, hogy ez az utolsó éve elnökként, mert szeptemberben már nem fog indulni sem elnöknek, se elnökségi tagnak.

A Szabó Gábor-díj a hazai jazz szakmai előadói életműdíja
 
A díjat - elsősorban - olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, művészi és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzművészet színvonalának emelkedéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.

 

Pernye András-díjat munkatársunk, Somogyvári Péter kapta, akivel 65. születésnapján készült interjú, és nagyon fontos, hogy aki ingyen dolgozik a jazzért! Ha jól tudom, nem csak a Jazz.hu-n, hanem máshol is ingyen írta a koncertbeszámolókat, fotózott éveken át. Nem sokan vagyunk ezzel így, és a listán is kevesen szerepeltek, akik lelkesedésből, szeretetből, önkéntesként dolgoznak a jazzért.

Pernye András-díj (2009)

A díjat - elsősorban - olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, művészi és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzművészet színvonalának emelkedéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.

A díjat fotóművészeti, kritikai, újságírói, kiadói, koncertszervezői- és egyéb, a jazzélet érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért évente egy személy kaphatja meg.

 

Gonda János-díjat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszék docense, valamint az előbbi és a Bartók Konzi jazzének szakának vezetője, Dr. Lakatos Ágnes kapta.

Gonda János-díj (2013)

A díjat - elsősorban - olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, tanári és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar jazzoktatás és pedagógia színvonalának emelkedéséhez, a magyar zeneoktatás gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez.

A díjat tanári, pedagógiai, szakkönyv írói, ismeretterjesztői és egyéb, a jazzoktatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismeréséért évente egy személy kaphatja meg.

 

Az egész szerkesztőség nevében gratulálunk a díjazottaknak!

 

A közgyűlésen elhangzott a szavazás előtt sok fontos adat. Ahogy írtam, az érdeklődés alacsony volt. Remélhetőleg, a szeptemberi újabb, tisztújító gyűlés alkalmával, amikor az elnökségi tagokat választják meg a jelenlévők, többen is részt fognak venni, hogy ne csak egy kisebbség véleménye nyilvánuljon meg.
A fiatalok közül sem voltak kíváncsiak sokan az MJSZ működésére. Horváth Balázs sokszoros díjnyertes jazz-zongorista és Hász Eszter énekesnő mellett Csapó Krisztián harsonás vett még részt a gyűlésen. Később megérkezett Oláh Dezső, Oláh Péter és Varga Balász. A jazzélet nagy öregjei képviselték a megjelentek javát, valamiért a fiatalok nem érzik magukénak ezt a szervezetet.

 

   Először Bágyi Balázs mondta el, elnökként milyen munkái voltak az elmúlt év során. Először Gonda János kiállításra hívta fel a figyelmet, ami a Szabó Ervin Könyvtárban tekinthető meg. Ezenkívül négynapos Magyar Jazz Ünnepe volt a BJC-ben, Big Band Szakmai Nap, combo verseny, Magyar Jazz Napja, Év fiatal jazz-zenésze mentor program és a Winand-énekverseny is a tavalyi év programjait gazdagította. Kifejtette, hogy a Winand-énekverseny volt a legnagyobb vállalkozása eddig a Jazz Szövetségnek, mert a legnagyobb költségvetéssel ez a verseny rendelkezett, valamint nemzetközi versenyen több ország énekese jelent meg.
Pályázatokról, jövő évi tervekről, a budapesti helyszínekről, partnerekről esett szó. Az idei programok felsorolására is sor került, például az, hogy a Magyar Jazz Ünnepét a BJC helyett a Művészetek Völgyében fogja megrendezni a szövetség. Önálló jazz középdíj tárgyalás a sok személycsere, a törvénymódosítás miatt lassan halad (Máté Péter-díj).

Következett az alelnök, Zsoldos Béla beszámolója, amit szomorú hírrel kezdett, az MMA támogatást nem kapja meg a szövetség, amit eddig mindig, így maradt az NKA és az EJI támogatása. Magyar Zene Háza került sorra, ahol a tavaly nyáron a Magyar Jazz Napját rendezte meg a Jazz Szövetség és ahol hat zenekar lépett fel, ám az idei évre mégis elutasították a rendezvényt. Ezután sajnos az egyik jelenlévő útszéli stílusban beszélt az ottani vezetőkről, ami az utóbbi időben nem volt jellemző a szövetség közgyűléseire, és talán jó lenne elkerülni ezt ezután is, meggondolni, kinek adják oda a mikrofont. A kulturált megbeszélés is célt érhet, a kocsmai stílust mindenki a megfelelő helyre tartogassa. Zsoldos Béla megvédte Batta Andrást, akinek köszönhetően mégis lesz ünneplés az MZH-ban októberben.

Gayer Ferenc a magán szponzorok becserkészésére hívta fel a figyelmet. Pleszkán verseny lesz ősszel ismét, valamint az MMA-val közös koncert, Kortárs Kamarazene és Jazz Improvizáció néven.

Kollmann Gábor a Marcibányi téri Művelődési Központban megtartott Big Band Napról beszélt, valamint a tavalyról idénre átcsúszott Combo versenyről, amit jövő szombaton, délután 2-kor tartanak a BJC-ben.  A jövővel kapcsolatban még elmondta, hogy reklámra kapott egy nagyobb összeget, amivel a jazz műfaját jobban láthatóvá tudják tenni a nagyközönség számára is. Lesz az év második részében zeneszerző verseny. Valamikor a vidéki klubok szervezőinek szeretnének szervezni találkozót.

Karosi Júlia tavaly lett elnökségi tag, majd elvállalta a Winand Gábor versenyt. Egy portállal fogtak össze, és közvetítették élőben a versenyt, amit állítólag több ezren néztek meg. Mi erre meghívást nem kaptunk, így csak a végeredményt tudtuk közölni.

Nagy János is tavaly lett tag az elnökségben. Pozsár Mátétól kapta meg az improvizációs sorozat szervezését (aki időközben lemondott a tagságáról). Ahogy mi is beszámoltunk róla, és interjúban elhangzott, a jövő héten kerül sor az előadásokra az MZH-ban. A Művészetek Völgyében is valószínűleg megjelennek ezzel az előadássorozattal nyáron.

   Ezután az elnök a bevételi, kiadási költségeket ismertette a jelenlévőkkel. Ezen belül elmondta, hogy 400 tagja van a szövetségnek, akik közül elenyésző a tagdíjat fizetők száma, ezen szeretnének változtatni.

A háromórás közgyűlés a szavazás végeredményével zárult, amit már ismertettük, ősszel ismét közgyűlés lesz, ahol megválasztják az új elnökséget.

 

 

 

Fotó: Irk Réka, Somogyvári Péter, BJC

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
9
Dátum : 2022. ápr. 9.
30
Dátum : 2022. ápr. 30.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005