fbpx

Színvonalas koncert, teltház, Kanizsa Big Band

2022. március 21.

A Kanizsa Big Band idei első koncertjét március 19-én a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban tartotta. A 2005 januárjában alakult zenekar azóta folyamatosan működik és ez volt a 137. fellépése. A Vendégségben a Kanizsa Big Bandnél sorozatban ezúttal Cseke Dániel szaxofonost hívták vendégfellépőnek.

Cseke Dániel azok közé a fiatal tehetséges jazz-zenészek közé tartozik, akik Nagykanizsáról indultak és ma már több zenei formációban játszanak. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakos hallgatója.

Az már szinte megszokott, hogy a Kanizsa Big Band fellépései mindig meglepetéseket tartogatnak. Régi és új tagokkal bővül a Vámos Béla vezette nagyzenekar. Most a Németországban élő Dominkó Péter trombitaművész egy koncert erejéig beszállt régi társai közé játszani.

Új tagként pedig a bodajki Hang-Szín-Tér Művészeti Iskola hallgatója Szatmári Mátyás (dob) mutatkozott be a közönségnek. A Kanizsa Big Band repertoárjának koncepcióját állandónak tekinthetjük, mert a klasszikus big band darabok mellett mindig szerepelnek latinos és fúziós jazzfelvételek, híres jazz örökzöldek. Vendégség ide, vendégség oda Cseke Dánielt alaposan megdolgoztatták a koncerten, hiszen valamennyi számban szólót is játszott. Jó volt hallani a másik szólista játékát is már csak azért is, mert Dominkó Péter jó ideje már klasszikus trombita tanulmányokat folytat. A tizenkét számból és az egy ráadásszámból álló műsorból érdemes kiemelni Cole Porter: Night and Day, Benny Golson: I Remember Clifford, Benny Goodman - Chick Webb és Edgar Sampson: Stompin’ In the Savoy szerzeményeinek tolmácsolását. Igazi élmény volt Al Jarreau világhírű énekes: Boogie Down száma, amit Vámos Béla hangszerelt big bandre.

A feldolgozások sorában Herbie Hancock: Cantaloupe Island-jénél Cseke Dani és Dominkó Péter mellett Buzsics László gitárszólójának is tapsolhatott a közönség. Amikor A Day in the Life a Fool ( magyarul Fekete Orfeusz) örökzöldjét játszotta a Kanizsa Big Band, akkor akár táncra is perdülhetett volna a nagyérdemű, ha lett volna egy tenyérnyi hely. De nem volt, mert újra telt ház volt a Honvéd Kaszinó tükörtermében. A végig magas színvonalú előadást a Just Friends szerzemény előadása zárta stílusosan. Köszönjük Kanizsa Big Bandnek, Cseke Dánielnek, Dominkó Péternek és valamennyi szólistának a kitűnő koncertet!

 

 

Nagykanizsa, Honvéd Kaszinó, 2022. március 19.

Fotó: Halász Gyula

Egy kis ízelítő a koncertből:

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
4
Dátum : 2023. május 4.
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005