fbpx

A viszontlátás öröme

2021. máj. 26.

Úgy tűnik, visszavonulóban a járvány. Május 8-tól a koncertek előtt olvasható „A vonatkozó rendelethez igazodva 2020. november 11-től klubunk határozatlan ideig zárva tart. Koncertjeink LIVE STREAM közvetítéseit a BJC Facebook oldalán, illetve YouTube csatornáján követhetik” felhívás is lekerült a BJC honlapjáról. Igaz, egyelőre „A klub látogatásához személyi és védettségi igazolvány szükséges” kezdetű felhívás váltotta, de a lényeg, ha maszkban is, végre látogathatóak a koncertek.

A rend lassacskán helyreáll, a Harmónia Jazzműhely is újraindította nagy népszerűségnek örvendett „jazzpéntekjét”, melyen legutóbb a Vörös Niki Quintet lépett fel. A szokásos időpontban, este nyolckor, a szokásoknak megfelelően Pallai Péter viszont nem a megszokott, védjegyévé vált kockásingben konferálta be a muzsikusokat. Az énekesnő zenekarában Subicz Gábor trombitán és szárnykürtön játszott, Vörös László zongorázott, Csuhaj Barna Tibor bőgőzött, és Jeszenszky György dobolt.

Amikor a BJC programajánlójában rábukkantam erre a koncertre, nagyon megörültem. Volt mit pótolnom, szégyenemre ugyanis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazzének szakán Winand Gábor tanítványaként 2010-ben kiváló eredménnyel diplomázott énekesnőt zenekarának 10 éves születésnapján láttam utoljára színpadon. Niki 2005-ben alapította a vele együtt sokáig négy főből álló zenekarát bátyjával, az akkor még az Erkel Ferenc Jazz Konzervatórium Jazz-zongora szakán tanuló Lászlóval. Az „Erkeles” növendékekből állt kvartett a kezdeti időszakban átesett pár személycserén, a bőgős Szalay Tamás és a dobos Domján Péter helyére hamarosan az LFZE két nagyra becsült tanárura, Csuhaj Barna Tibor és Jeszenszky György került. Ezzel a felállással készült a fuvolán és szopránszaxofonon játszó Strausz Eszterrel, és a tenorszaxofonos Kováts Gergellyel kiegészülve 2012 nyarán magánkiadásban megjelent debütáló lemezük, a Michel Legrand francia zeneszerző dalait “jazz-köntösbe” bújtató „Ask Yourself Why – Salute to Michel Legrand”. Ebben a felállásban, többször vendégművészekkel kiegészülve váltak rendszeres fellépőjévé a hazai jazz kluboknak, és arattak sikert többek között a CAFe Budapesten, Mol Jazz Fesztiválon, a Jazz Showcase Fesztiválon, a Veszprémfesten, a Bamberg Jazz Fesztiválon, és a Niki szülővárosában rendezett Jazztergomon. A londoni 606 Club közönségét is meghódító énekesnő ezzel a nagyon összeérett, profi felállással, és két énekes sztárvendéggel, Lakatos Ágival és Berki Tamással, valamint Strausz Eszterrel a 2015 októberében tartott jubileumon a BJC közönségét is úgy lázba hozta, hogy ritkán előforduló standing ovation alakult a koncert végére.

A kvartettnek „Left Alone / Songs from Abbey Lincoln” címen 2019-ben újabb lemeze jelent meg, amelyen Subicz Gábor még vendégművészként volt feltüntetve. Azóta neve elöl eltűnt a „feat”, teljes jogú tagja lett az így kvintetté vált zenekarnak. A BJC már említett online műsorfüzetébe is Vörös Niki Quintet néven lett feltüntetve az esemény, bár Táborszky Bence lett feltüntetve trombitásként. Ezt az „apró bakit” még egy régebbi, a két évvel ezelőtti lemezbemutató tartalmi beharangozójának bemásolásával sikerült még megfejelni, így én is abban boldog tudatban indultam a Hollán Ernő utca felé, hogy egyik, ha nem a legkedvesebb amerikai énekesnőm dalaiból kapok ízelítőt az est folyamán, az egyik kedvenc magyar énekesnőm megfogalmazásában. Aztán ahogy megérkeztem, a hetvenes évek vicceiben gyakran szereplő jereváni rádió híreihez hasonlóan megtudhattam, a hír igaz, DE, Jerevánban nem katonák, hanem banditák, nem kenyeret, hanem embereket, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A helyzet azért nem volt ilyen drámai, sőt, hálával tartozom a műsorfüzet szerkesztőjének, a tartalmi ismertetés első mondatai végül is nem csak a jereváni, hanem a BBC etikai kódexe szerint is igaznak bizonyultak, miszerint „Vörös Niki mindig üdítően szokatlan repertoárral jelentkezik. Koncertjein gyakran a Nagy Amerikai Daloskönyv kevéssé ismert, fantasztikus gyöngyszemeit eleveníti fel. Első albumán a néhai Michel Legrand dalainak eredeti és friss jazz interpretációit halhattuk.” Igen, tanúsítom, a hír igaznak bizonyult, Vörös Niki most is üdítően szokatlan repertoárral jelentkezett, és ezen a koncertjén is Michel Legrand dalainak eredeti és friss jazz interpretációi mellett a Nagy Amerikai Daloskönyv kevéssé ismert, fantasztikus gyöngyszemeit elevenítette fel, és nincs DE. Azaz csak annyiban, hogy végül az eredeti és friss jazz interpretációk közé Abbey Lincoln dalai is bekerültek.

Az elsőként énekelt „The Summer Knows” egyből kamaszkorom legszebb nyarát idézte fel. Michel Legrand az eredeti címén Summer of '42 filmhez komponált betétdalához Marilyn és Alan Bergman írt szöveget, amely 1972-ben a „Legjobb eredeti filmzenéért” járó Oscar-díjat kapta. Betétdalt hozott a folytatás is, a Richard Adler és Jerry Ross írta "Whatever Lola Wants" eredetileg egy 1955-ös, Damn Yankees című zenés játékhoz készült. Önálló életre kelve először Sarah Vaughan előadásában hódított a slágerlistákon, és népszerűségét bizonyítja, hogy a gátlástalanul kapzsinak tartott nőkre akkor Amerika-szerte mondogatták a hátuk mögött gúnyosan összesúgva a dal sorait idézve, bármit is akar Lola, amit Lola akar, Lola megkapja. A dal jutalomjátékot kínált Vörös Nikinek, aki Lola szerepében énekesi képességei mellett bemutathatta előadói képességeit is. A „Pal Joey” musicalből Richard Rodgers és Lorenz Hart „Bewitched Bothered and Bewildered” című sok feldolgozást megélt szerzeményét Niki egyik kedvenc énekesnője Anita O’Day is énekelte, így a dal az ő adaptációjához hasonlóan hangzott el. Niki „Left Alone” albumának nyitódala, Oscar Brown, Julian Priester, Tommy Turrentine szerzőhármastól a „Long As You're Living” Abbey Lincoln negyedik, 1959-es „Abbey Is Blue” lemezének záródala után a szünet előtt még egy Legrand szám, Niki első lemezének címadójául választott, és ott is utolsóként énekelt „Ask yourself why” is belefért az első részbe.

A második rész, az elsőhöz hasonlóan fantasztikus gyöngyszemekkel kezdődött. Elsőként Ben Bernie és Maceo Pinkard 1925-ben írt óriási karriert befutott, sokak által feldolgozott és énekelt jazzslágere, a „Sweet Georgia Brown” hangzott el, természetesen a „sokak” közül az egyik kedvenc énekesnő, Anita O’Day által feldolgozott változatában. Az „I'm All Smile”, egy 1965-ös Broadway musical, a „The Yearling” betétdala majdnem rákerült a Legrand előtt tisztelgő albumra, de mikor Niki észrevette, hogy zeneszerző nem Michel, hanem Michael, nem Legrand, hanem Leonard, és ráadásul amerikai, törölte a listáról. Sokáig koncerten sem énekelte, most szerencsére visszakerült a repertoárba. Az Abbey Lincoln feldolgozásokból összeállított lemezére viszont felkerült az amerikai énekesnő 1995-ben megjelent „A Turtle's Dream” albumáról ismert „l Should've been”. Wayne Shorter 1966-ban kiadott legendás albumának címadó száma, a „Speak no Evil” következett, melyet a kvintett most játszott először. Eddig jómagam is csak instrumentális változatait ismertem, nem tudtam, hogy szöveg is íródott hozzá, igaz nem hosszú, a hangszeres dominancia megmaradt, Niki is inkább hangját hangszerként használva improvizált. Ezután visszakanyarodva a kilenc éve megjelent Legrand lemezhez, a mester Norman Jewison Steve McQueen és Faye Dunaway főszereplésével készült „The Thomas Crown Affair” című neo noir krimijéhez írt „His eyes her eyes” Oscar-díjas betétdalát hallhattuk, és ahogy Nikinek, nekünk is kedvencünkké vált. A hátra lévő időben Abbey Lincoln szerzeményei kerültek sorra, elsőként a Stan Getz közreműködésével 1991-ben készült „You Gotta Pay The Band Version” lemezről a „Bird Alone”. Érdekessége, ez a ballada végül nem került fel a „Left Alone / Songs from Abbey Lincoln” lemezükre, így továbbra is kizárólag koncerteken, no és persze az ezekről készült felvételeken élvezhetjük. Felkerült viszont az „l Should've been” dalhoz hasonlóan az „A Turtle's Dream” albumról válogatott, a koncert búcsúszámának szánt „Storywise”. A közönség természetesen ráadást követelt, a zenekar egy kis hatásszünetet után újra kivonult, így szintén Abbey „A Turtle's Dream” albumáról válogatott „My Love is You” lett végül a búcsú.  

Nagyon jól felépített, és jó ízléssel szerkesztett koncertet kaptunk. A második részt élő közvetítésben is követhették, és a nézettségi statisztika szerint ezt másfél ezren meg is tették. Még Törökországból is érkezett üdvözlet, az adás rögzült, és visszanézhető. A nézőtéren átélni a nagy pillanatokat persze egészen más. Az első tapsok felcsattanása mind a zenészeknek, mind a közönségnek megrendítő élményt hozott. Niki nemcsak énekével nyűgözte le a nézőtéren ülőket, a dalokat elő is adta. Erre mondják, hogy színpadra termett. Érzi a színpadot, és akkor is feltalálta magát, amikor nem ő került fókuszba. Jut eszembe, a második lemezének alanya több filmben is sikerrel szerepelt, de ne tervezzünk nagyon messzire, maradjunk az adott pillanat élvezeténél. Subicz Gábor új színt hozott a zenekarba, sportnyelven szólva, leigazolásával sokat nyert a csapat. Szólóit öröm volt hallgatni, és remélhetőleg a MAO-ban megcsodált zeneszerzői képességeit is kihasználva, tovább gazdagítja majd a repertoárt. Vörös Lászlóról írnák az angol nyelvű szaksajtóban, hogy „underrated pianist”. Amikor a nagyokról esik szó, sosem vetődik fel neve, aztán minden koncert után felfedezik, és kissé csodálkozva írják mennyire jó volt. Ezen a koncerten is remekelt, mint ahogy remekelt a két tanár úr, Csuhaj Barna Tibor és Jeszenszky György is.

„Sokszor évekig keresünk valamit, melyről kiderül végig velünk volt…” – olvasható Vörös Niki honlapján a Legrand lemez kapcsán megfogalmazódott vallomásában. Tisztelem Legrand munkásságát, de valahogy nekem nem jött be. A filmekről leválasztva, önálló zeneműként hallgatva szerzeményeit, eszembe sem jutott, hogy évekig ezt a hangzást kerestem volna. Így aztán Niki debütáló, „Ask Yourself Why” lemezét sem hallgattam meg, amit ezután gyorsan pótolni fogok.

Niki ugyanis ahogy a továbbiakban írta, és a koncerten is említette, a legfontosabb, hogy meg tudta valósítani bennük a zenei elképzeléseit anélkül, hogy kifordította volna önmagukból a dalokat. Az ő zenei elképzelései Legrandról a szívemhez szóltak, és meghozták a csodálatos egymásra találás élményét. Niki a 2010-ben, 80 éves korában elhunyt Abbey Lincoln hihetetlenül gazdag hagyatékából is jó ízléssel válogatott. Egy ilyen életműből persze mindenki talál olyat, amit különösen szeret, de nem hangzott el, és a „Left Alone” lemezre sem került fel. Lincoln 1960-ban szerepelt későbbi férje, Max Roach We Insist! – Freedom Now Suite című albumán, amelynek témája az amerikai polgári jogi mozgalom volt. A lemez mérföldkő, mind az egyetemes jazztörténelemben, mind Lincoln énekesi karrierjében. (Házasságuk egyébként nyolc évig, 1962-től 1970-ig tartott) De speak no evil, mindenki elégedetten, csodálatos élőzenei élménnyel térhetett nyugovóra. Nyitva vagyunk, We are open, hirdeti boldogan a Budapest Jazz Club. A válaszom stílszerűen we insist továbbra is!

 

 

 Fotó: Somogyvári Péter

Budapest Jazz Club / Harmónia Jazzműhely, 2021. május 21.

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005