Érdekes, hogy az ECM kötelékében alkotó művészek között többen is készítenek olyan albumokat, amelyekről azt mondhatjuk, hogy „ott folytatják, ahol előzőleg abbahagyták”. Szerencsére ez szinte mindig egyfajta minőségi garanciát jelent.
Az idén, május 8-án 80. életévébe lépő amerikai jazz-zongoristának, Keith Jarrettnek a valaha volt legkelendőbb zongorafelvételéről készült film, amit a Berlinalén, azaz a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon fognak bemutatni.
A Nagy Elődök c. sorozatban Pallai Péter remélhetően közérthető szövegekkel és youtube illusztrációkkal mutatja be a jazztörténet stílusformáló szólistáit a különböző hangszereken (zongorával kezdve), valamint a markánsan egyéni hangzást produkáló formációkat, a kezdetektől egészen a 70-es évekig. Olyanok is szerepelnek az összeállításokban akiket elkerült a világhír, noha megérdemelték volna. A zenei illusztrációk a youtube-ról valók, hogy a legszélesebb körben hozzáférhetőek legyenek.
Mi van Gyula? Előttem rögtön megjelenik egy kép, amint a MagyarJazz hírportál szerkesztője eldobja a kanalat, miközben elolvassa a cikkem címét! Mondhatnám kicsit lemerülve a bulvárba, hogy repülőrajtot vett a kanizsai jazzélet. Történt ez január 24-én a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóban, ahol megkezdődött az idei jazzévad. Újra jazzkoncertek, újra telt ház! Nagyszerű kezdés a ZNS zenekar és a Kanizsa Jam Műhely hangversenyével, ami után örömzene zárta az estet!
Halper László jazzgitáros a Zenészlegendák című könyveiben fontos kutatási anyagokat oszt meg arról, miként öröklődtek híres roma családokban a zenei képességek generációról generációra. Ezekben a könyvekben nemcsak jazz-zenészekről, hanem híres roma zenészekről ír interjúk, rövid történetek segítségével felidézve az elhunyt zenészek munkásságát.
2025-től a Jazzponthu Kulturális Alapítvány is bekerült azon alapítványok közé, melyeknek bárki felajánlhatja az SZJA 1 %-át! Jazzponthu Kulturális Alapítvány (adószám: 19345684-1-43)
A Gadó Gábor és Harcsa Veronika 2024-es, közösen jegyzett lemezének – magyarul: A virágok nyelve – bemutatását nagyon egyszerűen elintézhetném a honlapon azzal, hogy ez az album NEM jazz, tehát ne is foglalkozzunk vele itt! Nos, a dolog talán nem ennyire egyszerű – én pedig szeretem a szakmai kihívásokat. De kezdjük talán a kályhánál…
Egyre kevesebb lemezkritika jelenik meg hasábjainkon, mivel a hazai piac túl kicsinek bizonyul ahhoz, hogy a külföldi lemezkiadók többsége fizikai változatban elküldje nekünk a termékeit. A terepet ma már a fizetéses megosztók uralják, mint például a Spotify. Munkatársunk, Pallai Péter, aki továbbra is híve a jazz fő áramlatának, amit „jazzes hangzású jazzként” szokott emlegetni, néhány, a Spotifyon fellelhető idei albumra hívja fel a figyelmét a hozzá hasonló ízléssel rendelkezőknek.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 24-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Farkas Zsolt Quartet
A Magyar Kultúra Napján mutatkoznak be a Hangfoglaló Program által támogatott kezdő zenekarok a Turbinában.
Új sorozatot indítottunk el 2023-ban. A klubokba, fesztiválokra járó jazzt kedvelő közönség a zenészekről csak-csak tud informálódni a világhálón keresztül, de azokról a hangszerekről semmit nem tudunk általában, amin játszanak a muzsikusok. Most itt az alkalom, hogy a jazz-zenészek – minket csak ők érdekelnek – mesélhessenek egy kicsit arról a tárgyról, amivel talán egész életükben több időt töltöttek, mint embertársaikkal. Miért fontos számukra, mit kell tudni róla, mi a kiválasztás alapja. Kérésemre közérthetően, valóban nem a zenész a zenésznek, hanem a zenész a közönségének mondja el a legfontosabbakat a hangszeréről.
A sokoldalú énekes-zeneszerző-hangszerelő igazi meglepetést okozott az Opus közönségének, amikor a jazz gyökereihez visszatérő programmal bűvölte el a lelkes hallgatóságot. Igaz, hogy már korábban is volt Gershwin vagy Cole Porter „projektje”, de ilyen vérbő, a Nagy Amerikai Daloskönyvet „fellapozó” komplett programot még nem hallottam tőle, pedig indulásától követem pályáját.
Decemberben jelent meg egy dokufilm első része, ami a free és az avantgárd jazz-zenével foglalkozik, annak kialakulásával, megemlítve a legfontosabb zenészeket.
Idén már január közepére lezajlottak a Zeneakadémia Jazz Tanszékének félévi vizsgái. Az egyetem big band bemutatókoncertjére kaptunk meghívást, de utána sok értékes produkciót láttunk kollégámmal, Sztraka Ferenccel.
A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban január 17-én, PÉNTEKEN 20:00 kezdettel bemutatja: Ármin Jámbor Quartet