fbpx

Nagy visszatérés

2021. december 17.

Tavaly végül csak szűk körben ünnepelhetett Avishai Cohen, pedig egy ritka nagyszabású, eddigi pályafutását összefoglaló, 50 országot érintő világkörüli turnéval készült emlékezetessé tenni 50. születésnapját. A Covid19-járvány miatt több mint félévnyi kényszerpihenő után, amint lehetőség adódott, egyből koncertkörútra indult. A világméretű turné továbbra sem valósulhatott meg, talán majd a következő kerek évfordulónál sor kerül arra is, de Európa több országába a közben újra támadó vírus ellenére sikerült eljutnia. Már júliusban a Jazz à Vienne fesztiválon, majd ősztől év végéig Szlovákiában, Franciaországban, Németországban, Belgiumban, Portugáliában, az Egyesült Királyságban, Svájcban, Monacóban, és utolsó állomásként Magyarországra érkezve, december 8-án Budapesten a Művészetek Palotájában lépett fel triójával, melyben Elchin Shirinov zongorázott és Roni Kaspi dobolt.

Találó ez a cím, hiszen a jelenlegi jazz-színtéren a férfi énekesi kategóriában alighanem Gregory Porter a No. 1 és még mindig emelkedőben van. A füles sapkás jazzikon lemezei nagyon népszerűek, de szerencsé(nk)re három alkalommal is láthattuk hazai színpadon: a Veszprémfeszten, a Müpában és a MoMSport színpadán is.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 17-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja:  Bolba Éva Trió

December 17-én, pénteken 14 órakor a Murányi utcában emléktábla avatásra várják a híres dobos tisztelőit.

A gender szó társadalmi/nyelvi értelemben jelent nemet, szemben a sexszel, amely biológiai fogalom. A modern egyetemeken oktatott Gender Studies a társadalomtudományok egyik legfiatalabbika, mely többek között azt vizsgálja, mennyiben adekvát az ember fogalmi rendszerének az az eleme, hogy a nemeket polaritásként, illetve természeti dichotómiaként kezelje. A feminista álláspont minden efféle megkülönböztetést tévedésnek minősít. Rámutat továbbá, hogy a nők társadalmi megítélését napjainkban is erősen meghatározzák a jellegzetesen a férfiuralmat tükröző intézményrendszerek által támogatott sztereotípiák, és a civilizációnkban tapasztalható nőimádat mögött szintén a női fétisek iránti maszkulin rajongás bújik meg. (Máté J. György: Készíts salátát (Jazz, történet, kritika) című könyvéből adunk közre részleteket. - a szerk.)

A következő koncert a Háló Jazz Klubban december 14-én lesz 19 órakor, amikor az Enyedi Sugárka Jazz Tett lép fel.

Nemcsak érdekes, de fontos lemez is Oláh Kálmán és a lengyel trombitás közös CD-je, az idehaza megjelent Mosaics. Végtelenül elegáns, a nagyobb drámai fordulatoktól és dinamikai kitörésektől mentes, higgadt, mégis izgalmas zene hallható rajta. 

KŐSZEGI 77

2021. december 12.

Kedden az iF Jazz Cafe programjába a szokásos esti, 8 órakor kezdődő koncert elé mintegy Mikulásra kapott ajándékként bekerült egy késő délutáni, hatkor kezdődött is. December 6-án hétfőn, azaz Mikuláskor ünnepelte ugyanis 77. születésnapját Kőszegi Imre, a magyar jazztörténet egyik legjelentősebb alakja. A legutóbbi kerek, 75. évfordulóval járó nagyszabású MÜPA koncert után, ezúttal családias közegben került sor a legendás dobos köszöntésére.

Nagy érdeklődéssel olvastam munkatársunk, Iván Csaba lemezajánlóját Mary Stallings 2019-ben megjelent albumáról.

Köszönöm Juhász Gábornak, hogy a MagyarJazz portál rendelkezésére adta személyes megemlékezését, mely szakmai részt is tartalmaz (- a szerk.)

Két hete, november 25-én indított közönségszavazás, mely a szerkesztők, kritikusok szavazataira épül, december 27-éig tart.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban december 10-én, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Vörös Niki Quintet

Hazánk egyik legnagyobb big bandje december végéig több nagyszabású koncerten is meghallgatható.

Még a covidkorszak előtt jelent meg ez a lemez, de egy különleges aktualitás adja, hogy most mutassuk be. Mary Stallings december 9. és 12. között a Dizzy’s Club színpadán lép fel, és Emmet Cohen triója kíséri, aki a modernkori jazzreneszánsz legimpulzívabb zongoristája. Hogy miért, azt az Emmet Place című zseniális sorozatában (nemrég pedig a BJC-ben is) megmutatta.

Még a magamfajta veterán jazzrajongók is lelkesen és maximális elismeréssel nyugtázták az ifjú angol altszaxofonos hölgy produkcióját, amit a Harmónia Jazzműhely jóvoltából élvezhettünk pénteken este. Az effajta játékmód és előadói attitűd egyre inkább hiánycikk, ami nem csak azért bosszantó, mert a szó legjobb értelmében vett színvonalas szórakoztatástól fosztja meg a „nagyérdeműt”, de a fiatalabb generációknak sincs módja megismerni ennek a több mint százéves műfajnak legnemesebb és egyben leginkább időtálló hagyományait, beleértve a veretes repertoárt is.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005