fbpx

A Magyar Értelmező Kéziszótár meghatározása szerint a gázló folyó vagy állóvíz átlábolható szakasza. A lemezen szereplő kisegyüttes „mély gázló”-nak nevezte el magát, ami számomra művészetük nehezen megközelíthetőségét sugallja, ellentétben a lemez címével: Itt átkelhetsz.

A Jazzfuel a kritikusokat faggatta: mivel keltse fel érdeklődésüket új albumuk iránt a zenész.

Elvétve láttam üres helyet, már a koncert előtt fél órával is sokan voltunk a teremben. Az érdeklődés mindenképpen indokolt, mivel ez a nemzetközi összetételű csapat nem mindennapos vendége a hazai színpadoknak.

A HARMÓNIA JAZZMŰHELY a Budapest Jazz Clubban 2020. március 13-án, pénteken 20 órai kezdettel bemutatja: Liane Carroll - elmarad, helyette: Vörös Niki-Gyárfás István Quartet

A zenésznek a zene nem csak hivatás, kenyérkereset vagy megszállottság, de mindenek felett örömforrás. A MagyarJazz újabb sorozata keretében munkatársunk, Pallai Péter kérdezi a magyar jazzvilág nagyjait, mi az a tíz zenedarab, amit a legszívesebben hallgat saját épülésére, amikor éppen nem szakmázik?

A Jazzfuel magazin egy újságírói felmérést készített 2020 februárjában, melyben a MagyarJazz is részt vett. Bár ahogy majd látni fogják, döntő többségben angol és amerikai újságírók válaszoltak a kérdésekre, ettől függetlenül ez a kimutatás a hazai zenészeket is érdekelheti, főleg ha külföldi pódiumokra aspirálnak, érdekes lehet több eleme is a kutatásnak.

Amerikában Sammy Miller and The Congregation Leaving Egypt című albuma és Bill Frisell Epistrophy-ja jól megfér a jazz újdonságok polcán. Bár előbbi, amit teltházak előtt ad elő a Gyülekezet, gospel alapú jazz elemeket használó szertartászene. Utóbbi pedig a duó New York legendás klubjában, a Village Vanguard-ban rögzített koncertje. Már a két évvel ezelőtti Small Town is jelezte, hogy a gitáros Bill Frisell és a bőgős Thomas Morgan közös játéka igazából bensőséges konzultáció a jazz nyelvén bő egy órában. Ritkán hallani ilyen kivételes összhangot és egymásra figyelést, mint náluk. Ez nyilván az ECM szakembereinek is feltűnt, meg az eladási adatok szerint a vásárlóknak is.

Az amerikai feketék megrendítő vallásos megnyilvánulása, a jazzes előadásmóddal interpretált gospel-ének méltó környezetben szólalt meg két, egymást követő estén a minden magyar ember számára ikonikus fontossággal bíró budavári Mátyás-templomban. 2016 nyarán volt részünk – részben azonos amerikai művészek jóvoltából – hasonló élményben a Váci Székesegyházban.

Szombat este az Opus Jazz Clubban ad koncertet a magyar, argentin, lengyel és amerikai zenészekből álló Juhász Márton Quartet. "Hogyan maradhat releváns a jazz, az improvizált élőzene 2020-ban?"

A Háló Jazz Klub minden hónap második keddjén tartja zenés összejöveteleit, immár 12. éve. Művészeti vezetője a kezdetek óta Deseő Csaba jazz hegedűművész, szervezőtársa Schön György. A klub különlegessége, hogy a zenei részen felül van egy beszélgetős blokk is. A belvárosi, Semmelweis u. 4 alatt található, utcára nyíló helység (Háló Közösségi és Kulturális Központ - S4) a koncertek harmadik, most már állandónak mondható helyszíne. A jazz esteken kívül klasszikus zenei esteket, táncházat, népzenei dúdolót, különböző közéleti és ismeretterjesztő előadásokat, színi előadásokat, családos- gyermek- és más közösségi programokat is szervez itt a Háló Egyesület. Itt működik a fotós berkekben ismert, minden hétköznap délután nyitva tartó Kolta Galéria is.  A jazz sorozatban a magyar jazzélet élvonalbeli képviselői lépnek fel.

Oláh Dezső zeneszerző, zongoraművész muzsikáját nehéz meghatározni, annyiféle stílusban játszik, szerepel. A komolyzenei előképzettség jól hallatszik játékában, kompozícióiban, de a jazz irányítja. Vajon a kortárs jazz vagy a kortárs komolyzene áll hozzá közelebb?

Idén ünnepli 30. évfordulóját a Magyar Jazz Szövetség. Ebben az évben már két rendezvény lezajlott és még számtalan eseménynek lehetünk részesei.

A szombaton 50. születésnapját ünneplő Oláh Kálmán kapta 2020-ban az Artisjustól Az Év Könnyűzeneszerzője díjat. Tálas Áron pedig Az Év Junior Könnyűzenei Alkotói díjazottak közé került. Az Év Produkciója pedig a Lévai Balázs által készített dokumentumfilm lett, a Like a Child, ami egy fantasztikus énekesnőről, a fiatalon elhunyt Fábián Juliról készült alkotás.

Jazz, vagy amit akartok

2020. február 29.

A győri Rómer Jazzklub negyedik évadjának nyitó koncertje igazán pazarul sikerült. Szerdára az okkultizmus jegyében egy délibábszakértőt vártunk. A hely nevezetes arról, hogy szeret szubkultúrákat kiszolgálni. A telt ház annak is szólt, hogy az ígéret szerint a guru a téma társszakértőjével érkezik. Berki Tamás a Minden Délibáb című közös albumuk „one-man band”-jét hozta magával erre az estre: Sárik Pétert.

Március 4-e és 7-e között rendezik meg a V4 Jazz Fest nevű négy országra kiterjedő fesztivált.
A fesztiválon résztvevők 4 városban fogják előadni produkcióikat, Budapesten, Prágában, Krakkóban és Somorján.

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005