Keszthelyen született, 1981 óta Győrben él. Középiskolai tanár és szabadúszó szakújságíró (témái: a zene, a színház és a film). A Magyar Rádió Győri Stúdiójában hat évig szerkesztette az Akkord című jazzmagazint. Interjúi, koncertbeszámolói és lemezkritikái jelentek meg.
Fontosabb jazz témájú publikációi:
2014: Legyen nekünk jazz! – esszé, a Nemzetközi Jazz Nap pályázatának 1. díját nyerte
2015: Jazztérkép című kötet (szerzői kiadás)
2018: A jazz szerepe a Mediawave fesztivál győri időszakában 1991-2009. – tanulmány, a Magyar Jazzkutatási Társaság felkérésére írta, megjelent a konferencia kötetében
Kenny Garrett új korongja, aki szerencsére nálunk is gyakori vendég volt az elmúlt években, az év lemeze választás egyik esélyese lesz idén. Nem kockáztatunk túl sokat a kijelentéssel, mert a szakma és a közönség is vitán felül a legvirtuózabb altszaxofonosnak tartja Amerikában. Elég, ha annyit mondok, a 2021-es Newport Jazz Fesztiválra elment meghallgatni(!) koncertjét Kamasi Washington, Robert Glasper, Immanuel Wilkins és Terrace Martin is.
Készült néhány emlékezetes film még az elmúlt század vége felé, amit a jazz miatt érdemes megnézni. A „Mo’ Better Blues” például pont ilyen. 90-ben készült, nem a jazz-biopic vonalba illeszkedik, de valódi jazzmozi. Spike Lee jegyzi a forgatót és a rendezést is, sőt amolyan fekete Woody Allenként az egyik fontos karaktert is ő játssza a filmben.
Aki már látta a filmet, tudja, a cím egy szójáték, Aretha Franklint elkísérte egész életében a gyerekkorában ráragadt becenév. Aki már látta a filmet, azt is tudja, hogy nem szabad 145 perces filmet csinálni egy csodálni való istenáldotta tehetségről sem. Mert egyszerűen nem praktikus. Liesl Tommy debütáló rendezőként túl nagy fába vágja a fejszéjét, amikor Aretha Fraklin egész életét el akarta mesélni a mozijában.
Ha ezt a kérdést este a Harlemben szegezi nekünk valaki, Martin Scorsese Taxisofőrje juthat az eszünkbe. Ha Joel Ross teszi fel, akkor is van benne provokáció. Aki a friss szelekre kíváncsi, melyek megmozgatták a levegőt New York újra nyitó klubjaiban, azoknak ajánlom ezt az albumot. Mikor áprilisban a MagyarJazz lemezajánlójában felvázoltam a Juilliardon végzett induló ifjú jazzerek koncepcióját a zenéről Immanuel Wilkins Omega albuma ürügyén, megemlítettem chicagói születésű, Brooklynban élő Rosst is a megújulás központi figurájaként.
Szerencsés voltam, hogy a július 14-én kezdődő négy napos fesztivál első három napján sikerült az esti koncertekre eljutnom. A fesztiváloknak is megvan a maga kémiája, ami újra és újra visszahozza a zenészeket és a közönséget is. A boglári rendezvény vegyésze, szíve, lelke, fő szervezője Szalai Tünde. Jósoltak vihart, tornádót, de ő mosolyogva mindig azt mondta: „Nem lesz gond, Gyula velünk van”. Az idei programot ugyanis a haláláig minden fesztiválon fellépő Babos Gyulának dedikálták.
A Müpa a hazai koncertélet szentélye. A kapunyitás előtti pánikra a „pszichológusuk” a jazzkedvelőknek is megtalálta a leghatásosabb ellenszert. Emlékszem, egy éve pont erre a koncertre készültem (tavaly július 6-án lett volna). Klasszis fellépőket hívtak tehát. Ez valójában nem egy produkció, ők a jazz egészét, múltját és jelenét egyszerre reprezentálják. New York válogatott zenészeiről van szó.
Szerencsénkre a BMC Records profiljának az egyik legkarakteresebb területe a kortárs kamarajazz. A kivételezett helyzetnek köszönhetően a trend kiváló képviselői gyakran járnak nálunk, a stúdióban felvett anyagok pedig élőben meghallgathatók az Opus Jazz Club koncertjein. Száz éve egy szalonba bejutni kiváltság volt, ahol a művelt és jó ízlésű elit társasági szórakoztatásáról az őket invitáló vendéglátók gondoskodtak, aminek fontos része volt a kamarakoncertek megrendezése is. Ma ehhez csak a most újra nyitó klubokba kell bejutni, ha épp nincs teltház. Előbbi tágas nappalikban zajlott, utóbbi földszinti kis térben, ezért a zenében praktikusan a duó vagy trió formáció jöhet szóba, legfeljebb a quartet. Ennek már anno komoly kottairodalma is volt. A kamarazene személyessége kis térben hat igazán.
Billie Holiday élete két szóval leírható: szép és szörnyű. Most ráadásul egy speciális dupla ajánlót olvasnak ennek kapcsán, mert egyszerre szeretném felhívni a figyelmüket egy filmre és egy lemezre.
Legutóbb a Dresch Quartet Árnyékban albumát ajánlottam itt, most a Fonónál megjelent másik gyűjtemény – ha úgy tetszik a Dresch Enciklopédia második kötete – következik az Ongaku. Pár éve Cserfőn egy présházban üldögélve mesélt Dresch Mihály egy koncert előtti arról, hogy jutott el az ősi magyar zene és a jazz szintéziséhez. (Akinek van kedve utánakeresni, szerkesztett változatát elolvashatja a Győri Műhely 2004/1-es számában).
Hogy mi a jazz blues gitározás lényege, azt nem csak tanítja növendékeinek Fenyves Márk, de meg is mutatja a most megjelent anyagban. Legutóbb a Don’t Miss the Band album ürügyén 2020. július elején írtam róluk a MagyarJazz-nek. Nem véletlenül használom a talányos anyag szót, mert ez nem lemez (a lemezgyárak és stúdiók is alapjáratra kapcsoltak a járvány idején). 2021. márc. 19-én rögzítettek egy online koncertet a Jókai Klubban, és ez jelent most meg a megosztókon. Sőt a YouTube-ra is felkerült egy szűk órás változat.
H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
---|---|---|---|---|---|---|
22
|
23
|
24
| ||||
26
Dátum :
2024. nov. 26.
|
27
|
28
|
29
|
30
|