Anthony Dominick Benedetto néven 1926. augusztus 3-án született Astoriában olasz bevándorló szülők gyermekeként. Szegénységben nevelkedett, bár apjának élelmiszerboltja volt, betegsége miatt igen hamar feladta az üzletet, és halála után anyja varrónői fizetéséből élt a család. Ennek ellenére tehetségére felfigyelve szülei a neves New York-i középiskolába íratták, és a High School of Industrial Art diákjaként tanulhatta a zenei ismereteket, valamint másik életre szóló szerelmével, a festészettel is itt került kapcsolatba. 1944-ben, 18 évesen behívták katonának, a második világháborút részben a hadsereg európai, az állomány szórakoztatását biztosító színházában szolgált, de harci gyalogsági szolgálat közben, egy koncentrációs tábor felszabadításában is részt vett. A háború vége után a fegyveres erők zenekarának tagjaként énekelt. Leszerelve tovább képezte hangját, „Joe Bari” néven próbálkozott független lemezkiadóknál, és 1949-ben egy tehetségkutatóban a második helyen végzett. Jutalma egy tévéfelvétel volt, amelyben Jan Murray „Songs for Sale” című dalát énekelhette, és ennek köszönhetően figyelt fel rá a rendkívül sokoldalú, színész, író, humorista Bob Hope, aki menedzserként is sikeres volt, és szárnyai alá vette. Elsőként eredeti nevét túl hosszúnak találva, átkeresztelte a fiatal énekest, aki a következő évben már Tony Bennett néven nyújtotta be demóját a Columbia Records vezetőjének. Harry Warren „Boulevard of Broken Dreams” című dala elnyerte Mitch Miller tetszését, szerződtette a kiadóhoz, és bátorította saját stílusának kialakítására. A kiadótól 1951 közepére Bennett megkapta első, „Because of You” című top listás slágerét, ugyanebben az évben Hank Williams balladája, a „Cold, Cold Heart” is előadásában a slágerlisták első helyére került.

A karrier beindult, 1956-ban, Bennett saját televíziós show-t kapott, 1958-ban két albumot rögzített a Count Basie zenekarral.  Bennett 1961-ben az Ark állambeli Hot Springsben lépett fel, és éppen a nyugati part felé tartott, amikor zongoristája, Ralph Sharon eljátszotta neki a George Cory és Douglass Cross által írt dalt, amely két éve lapult fiókjában. A dalt felvették, és az „I Left My Heart in San Francisco” hozta az év legjobb férfi szólóelőadásáért és lemezéért járó, első két Grammy-díjat, valamint a világhírnevet Bennett számára.

A hatvanas évek közepétől, a rock hódítása az ő karrierjét is megtörte egy időre. Népszerűsége csökkent, 1969-ben végül engedett a Columbia Records új elnökének, Clive Davis nyomásának, és elkészült a kortárs slágerek jazzes feldolgozását tartalmazó „Tony Sings the Great Hits of Today!” , az eredményt zenei csapásként értékelték, a fáma szerint Bennett rosszul lett a felvételek közben. Kapcsolata a Columbiával tovább mérgesedett, és végül véget is ért, így az 1970-es évek közepére megalapította saját cégét, az Improv Records-t. Ekkor vette fel Bill Evans közreműködésével talán két legcsodálatosabb albumát, és ez a duó nyitotta meg a New Yorkba költözött Newport Jazz Fesztivált 1976-ban a Carnegie Hallban.

Az Improv azonban 1977-ben megszűnt, és Bennett egyre inkább az akkoriban hanyatló Las Vegasban keresett lehetőséget. Magánélete válságba került, válás, édesanyja halála, anyagi problémák, mind-mind a kokain és csaknem a halál felé sodorták. Végül legidősebb fia, Danny Bennett segítségével talpra állt, és újra hihetetlen sikereket ért el. Egyedülálló albumsorozattal nyitva visszatért a Columbia Recordshoz, a „The Art of Excellence” (1986) visszahozta a slágerlistákra, újjáéledő hírnevét a Sinatra és Fred Astaire emlékének tisztelgő Grammy-díjas „Perfectly Frank” (1992) és a „Steppin' Out” (1993) albumaival szerezte meg. Utolsó Grammy-díját a „Love for Sale” című albumért tavaly Lady Gagával kapta.

Egyes becslések szerint több mint 60 millió lemezt adott el. Nemcsak visszatért ahhoz a népszerűséghez, amelyet 40 évvel korábban élvezett, hanem egy teljesen új közönség is befogadta. A 2006-os „Duets: An American Classic” albumon az „If I Ruled the World”-t Celine Dionnal, a „Smile”-t Barbra Streisanddal és a „For Once in My Life”-t Stevie Wonderrel, első Columbia-kislemez sikerét, a „Boulevard of Broken Dreams”-t Stinggel énekelte. Öt évvel később, a Duets II-ben Aretha Franklin, Queen Latifah, Willie Nelson és Amy Winehouse voltak partnerei.

Képei iránt is megnőtt az érdeklődés, munkáit nemzetközi galériákban állították ki, a New York-i Central Parkról készült alkotása pedig a washingtoni Smithsonian American Art Museumban lóg.

Bennett, makacsul ellenállt a producereknek, akik a ’60-as, '70-es években biztosak voltak abban, hogy az általa kedvelt zenét csak az idősek és nosztalgikusok egyre fogyatkozó tábora hallgatja.

 „Nem követem a legújabb divatot. Soha nem énekelek rosszul megírt dalt. Az 1920-as és '30-as években a zene reneszánsza volt, amely a művészi reneszánsz megfelelője volt. Cole Porter, Johnny Mercer és mások megalkották a valaha írt legjobb dalokat. Ezek klasszikusok, és végül nem könnyed szórakozást adnak. Ez a klasszikus zene. Nagyszerű dalokat akartam énekelni, olyan dalokat, amelyekről úgy éreztem, hogy nagyon fontosak az emberek számára.”

Bennettet 2016-ban diagnosztizálták Alzheimer-kórral, de 2021-ig koncertezett, és felvételeket készített. Utolsó nyilvános fellépése Lady Gagával, a Radio City Music Hallban 2021 augusztusában volt.

Gyászolja felesége, Susan Benedetto, két fia, Danny és Dae Bennett, lányai, Johanna Bennett és Antonia Bennett, valamint kilenc unokája, és akik világszerte szerették.

https://music.youtube.com/watch?v=_OFMkCeP6ok&list=OLAK5uy_m3osj7L_QT7fjSFr4ulDKW3LKQyVHkFb0

 „Egyszer, amikor Kurt Weill „Lost in the Stars” című számát énekeltem a Hollywood Bowlban Basie bandájával és Buddy Rich dobolt, egy hullócsillag zuhant át az égen a fejem fölött. A koncert után mindenki erről beszélt. Másnap reggel megcsörrent a telefon, és Ray Charles hívott New Yorkból, akivel soha nem találkoztam. Azt mondta: "Hé, Tony, hogy csináltad, haver?" - és letette."

 Tony Bennett
1926. augusztus 3. - 2023. július 21.

Fotó: NBC News