Nos, Tamás minden „szabadkozása” ellenére, hogy tudniillik ez a lemez inkább egy „song-csokor”, mintsem egy tipikus jazzalbum, merem állítani, hogy mindkettő. Bár ilyen lemezek árasztanák el a mai hanghordozók territóriumát, sokkal változatosabb lenne a mindenkori kínálat.  (Nem kívánok itt kitérni a mai trendekre, a soha nem látott mennyiségű vetélkedőkre, versenyekre, és a résztvevők gyér „tehetségére”.) Koncentráljunk csak erre a figyelemreméltó egyórányi zenei produktumra.

Tamás pályáját indulásától ismerem és követem. Már a 70-es és 80-es években is ott voltam koncertjein és lemezeit is begyűjtöttem. Hosszú ideig ő volt az egyetlen rendszeresen szereplő férfi jazzénekes még akkor is, ha olykor a jazz és a pop, a funky, a blues és a soul határán mozgott. A Mende-Sülysáp Blues inkább a jazz-rock, a fúziós zene jegyében született, viszont a Berki Sings Jazz igazán elnyerte a konzervatív jazz puristák tetszését is. Tizenhárom közkedvelt sztenderdet énekelt fel igényesen, egy profi jazzénekes színvonalán olyan kísérőkkel, mint Makovics Dénes, László Attila, Fogarasi János, Lattman Béla és Jávori Vilmos. Sajnos a férfi jazzénekesek még „napnyugaton” is nehezen jutnak el a lemezstúdiókba, nálunk ez még fokozottabban igaz. 5-8 év is eltelt Tamás újabb és újabb lemezeinek megjelenése között. A Híd 2004-ben, a Bika Jam (utalás a művész csillagjegyére) 2009-ben, a „Minden délibáb” (Sárik Péterrel) pedig 2014-ben jelenhetett meg.

Különleges, magyar földön példa nélküli zenei és énekesi stílusa sok hívet, de számos ellendrukkert is szerzett neki. És akkor még nem is beszéltünk a politika beavatkozásáról, amely évekig rejtve maradt, az ilyen „boszorkányüldözés” ellen védekezni sem lehetett, hiszen nem volt semmiféle kézzelfogható indoka annak, hogy pályája elején hosszú évekig nem készült vele sem lemez, sem rádiófelvétel. Miközben azon rendkívül ritka jazz személyiségek közé tartozott, akiknek istenadta tehetségén túl megvolt az igénye arra, hogy ismerje és megfejtse az olyan amerikai fekete énekesek titkát és zenetörténeti jelentőségét, mint Paul Robeson, Little Richard, Leon Thomas vagy Johnny Hartman. A scattelés és a falzett ének egyedülálló mestereként sokkal nagyobb elismerést és kiterjedt fórumot érdemelt volna.

Mint „közéleti” jazz személyiség a zene mellett részt vett a jazzoktatásban, zsűrikben, jazztáborokban is, de – mint a bevezetőben is említettem – érdekelte a jazz és a társművészetek minden formája, beleértve – többek között – a jazz és a költészet kapcsolatát is. Ez még a 60-as évek közepén működött Gerilla együttestől datálódik – és mind a mai napig tart! Mint a lemez egyik számában kifejezi: ő egy magyar bárd. (vesd össze: wales-i bárd, azaz énekes)

Nos, ezek ismeretében nem csoda, hogy Tamás itt tárgyalandó „szerzői” lemeze nem az egyébként mindannyiunk által kedvelt Nagy Amerikai Daloskönyv sztenderdjeinek gyakran bugyuta szövegeihez hasonul, hanem az igazi költemények színvonalán mozog (ahogy mondani szokás: magukban is megállnak).  Meglehet, hogy nem tipikus jazzalbum, de nem kell bizonygatnom, hogy a műfaji határok manapság nem áthághatatlanok. Már az is rendkívül pozitív, hogy – hasonlóan számos korábbi szerzeményéhez – anyanyelvünkön szólalnak meg ezek az életvidám, szellemes, humorral fűszerezett fülbemászó dallamok. Sokan nem értik, hogy a vokális zenében a szöveg mennyire fontos. (A mai lehetőségeket kihasználva érdemes az amerikai dalok szövegét is megismerni, egész más a hatása mondjuk Billie Holiday Strange Fruit c. dalának, ha a hallgató legalább annyit tud, hogy miről is szól az annakidején botránykőnek számító dal.)

Tamás szövegíróként is mindig figyelemreméltó volt, most is sziporkázik. Nagyon tetszik az „Ez hát az élet”, ami egy személyes családtörténet négy generációról (Tamás szülei, a dalnok maga, gyermekei és unokái.) De a „Hol van az erdő”, a címadó „Hintaló” és az „Üzenet a netről” is lebilincselő szövegek…

A kíséret tagjai persze a hazai jazzelit eminens képviselői, Tamás régi barátai: Sárik Péter a zongoránál, Fonay Tibor bőgőn és Gálfi Attila a doboknál, valamint két számban Mohai Tamás (gitár) másik két számban Tóth Viktor (altszaxofon). Tizenegy dal szerzője és szövegírója Tamás, a „kakukktojás” számos koncert és lemez repertoárdarabja, Cole Porter örökzöldje, a „Love for Sale”. Ebben Sárik Péter szintetizátoron, Gyémánt Bálint pedig gitáron kísérik Tamást egy élő koncertfelvételen.   Minden számban felhangzik Tamás remek scattelése az említett Leon Thomas-os falzettel, kiemelendő még Mohai Tamás gitárszólója a „Minden a tiéd”-ben, a parádés bőgőszólók (a 3., az 5., a 7. és 10. számokban)  és Tóth Viktor  altszaxofon játéka.

BERKI  TAMÁS:  HINTALÓ

• Hol van az erdő
• A Nap
• Hintaló
• Szerelmes üzenet
• Berki Bárd
• Ez hát az élet
• A teszt
• Minden a tiéd
• Megjöttem Bébi
• Üzenet a netről
• Egy frászt!
• Love for Sale (Cole Porter) 

Zene és szöveg:  Berki Tamás  (kivéve 12.)

Közreműködtek:

Berki Tamás  ének
Sárik Péter   zongora   (szintetizátor  12.)
Fonay Tibor   nagybőgő   (kivéve 12.)
Gálfi Attila   dobok     (kivéve 12)
Mohai Tamás    gitár  (2. és  8.)
Tóth Viktor    altszaxofon   (1. és 6.)
Gyémánt Bálint   gitár   (12.)