fbpx

Jurassic Jazzpark // Emmet Cohen – Future Stride

2022. október 28.

Ez a lemez azt juttathatja eszünkbe azonnal, hogy a mainstream jazz otthona 2020 óta egy ötödik emeleti lakás New Yorkban. A járvány kitörése után neki jutott eszébe, hogy a nappaliból Live From Emmet’s Place címmel lehetne egy sorozatot közvetíteni a megvonási tünetekkel küszködő jazzereknek. Emmet Cohen a Harlemben lakik egy komfortos kicsi helyen, kezdetben megtette a mobil, de a közvetítések sikere után már kezdte megtölteni a lakást a profi világítás és hangosítás kelléktára, így egy előadásra 8-10 protekciós tudott csak „regisztrálni”, hogy a helyszínen hallhassa. Az ötlete annyira bejött, nézettsége akkor és azóta is olyan elképesztő mutatókkal bír, hogy tanítani fogják a médiatörténeti szemesztereken.

A jazz újjászületésének és újjáteremtésének apostola lett Emmet Cohen – erre utal az ajánló címe is. Olyasmit tesz a régi jazz dallamokkal, mint mikor Liszt vagy Chopin rögtönözve régi mesterek témáira talált ki parafrázisokat. Mindezt a csak a régi recsegő felvételeken hallható bájjal és vitalitással teszi, mintha épp ujjai alatt születnének a dallamok. Az a kikacsintós könnyedség ez, amire Keith Jarrett és Chick Corea volt képes, mikor a hallgatójával lazán elhitette, hogy ha jó napja van, ezt akár ő is meg tudná csinálni.

Betértek Cohenhez generációjának a környéken élő zenészei, és a virtuális tér adta laza spontaneitás segítségével megkezdték a kísérleteket. A vizsgálat tárgya: a régi jazz érdekli-e még a mai fazonokat, vagy már csak nosztalgikus hajlamúakat vonzza? Mit jelentenek az akkor született kompozíciók a fiatal zenészeknek, a mai világról lehet-e ezekkel a műfajokkal és stílusokkal aktuális és érvényes dolgokat mondani? És láss csodát, a ragtime, a dixieland és a bop tehetséges zenészek ujjai alatt pontosan olyan izgalmas zene ma is, mint a múlt század elején. A kísérletezésnek híre kelt, egy zenészt sem kellett kétszer hívni, hogy nézzen be a „laboratóriumba”.

Erre a lemezre a Zenés hárem a Harlemben névre keresztelt stúdium legérdekesebb produktumai közül válogatott. Hallhatjuk a „Symphonic Raps”-t, Bert Stevens and Irwin Abrahams szerzeménye eredetileg  a 20-as évek Harlemének bárzongoristái által favorizált stílus volt. Annyira népszerű, hogy rögzítette Armstrong zenekara, és egyik állandó műsorszáma Marsalis Wynton Big Bandjének jazztörténeti foglalkozásain. A lemezen szereplő „Reflections at Dusk” vagy a „You Already Know” és a „Toast to Lo” kevésbé esélyes arra, hogy szólókoncert műsorán szerepeljen, mert ezek a kamarajátékra épülnek remek fúvósszólamokkal. Mindegyik Cohen kompozíció, az első nem mulatók félhomályába illik, inkább a Harlem egyik színházának színpadára. Cohen, Melissa Aldana és Marquis Hill kamaratriója megmutatja, mi a zenei pastiche lényege, mikor a zongorista különböző klasszikus és jazzelemeket sző bele a 20-as éveket idéző kompozícióba, anélkül, hogy vidám hangulata megtörne. A másik két felvétel tömény swing combo játék prezentáció izgalmas groove-val megtámogatva.

A címadó „Future Stride” (Cohen-Poole partitúrája) bravúros séta a 20-as évektől Willie „The Lion” Smith, Fats Waller, Art Tatum és James P. Johnson lépteit követve. Cohen nagy varázsló, mindig van egy pillanat, amikor azt hiszi a hallgató, tudja, mi következik. Aztán csak ámul a végén, mert egy vulkánnál sem tudhatod, mi kerül a következő pillanatban a felszínre. Tipikus példa erre a két gyönyörű ballada is, a „Second Time Around” (Van Heusen és Cahn jegyzi) és a Cohen extrák közül a „My Heart Stood Still”. Feltette a lemezre az eredetileg Felix Bernard és Johnny S. Black által komponált „Dardanella”-t is, ami olyan népszerűségnek örvendett a 20. század első évtizedeiben, hogy ha létezett Harlemben népdal, ez volt az egyik. Ott van még Duke Ellington „Pitter Panther Patter"-jének újra gondolt verziója, összegzésként pedig Cohen karizmatikus búcsúja a „Little Angel

Az 1920-as évek Harlemjének duruzsoló éjszakai klubjait, lakáskoncertjeit és kicsit a némafilmes élőzene burleszkjeit varázsolja elénk a lemez. De még a zenekari felvételekről sem kell feltétlenül lemondanunk a RAM Színházban november 13-án hallható koncertjén, mert Cohen bármikor rögtönöz élőben egy parafrázist egy szál zongorára, ahol minden hangszer „szól”. Bravúros örömzene, ahogy az egy apostolhoz illik.


Album: Emmet Cohen: Future Stride
Kiadó: Mack Avenue Records
Megjelent: 2021

Tracklist:

  1. Symphonic Raps
  2. Reflections at Dusk
  3. Toast to Lo
  4. Future Stride
  5. Second Time Around
  6. Dardanella
  7. You Already Know
  8. Pitter Panther Patter
  9. My Heart Stood Still
  10. Little Angel

 

Közreműködik:
Emmet Cohen zongora
Russell Hall bőgő
Kyle Poole dobok
Melissa Aldana tenorszaxofon
Marquis Hill trombita

 

 

 

 

Jazz koncertek - Jazz Concerts in Hungary

H K Sze Cs P Szo V
1
15
16
24
25
26
31
© 2019-24 MagyarJazz / Jazz.hu szakmai jazzportál, szeretett műfajunk, a JAZZ szolgálatában. All Rights Reserved. • Készítette és kiadásért felelős személy: Irk Réka • Kiadó: Jazzponthu Kulturális Alapítvány • 1122 Budapest, Maros u. 28. • Adószám: 19345684-1-43
Az alapítványnak adományt az alábbi bankszámlára köszönettel fogadjuk: 10700770-73692180-51100005